Lényegesen csökkent a cigaretta feketepiacának aránya az idén az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a GfK Hungária Piackutató Intézet adatai alapján.

Az adóhatóság csütörtöki közleménye szerint a 2016. május-augusztusi gyűjtés alapján Magyarországon az adózatlan cigaretta aránya 6,4 százalék a teljes cigarettapiacon az előző évi 10,7 százalékkal szemben. Ebből 6,2 százalék volt a külföldön – többnyire Kelet-Európában – adózott, és mindössze 0,2 százalék a hamis termék – írták.

A feketepiac kínálatában jelentős szerkezeti változás is megfigyelhető: ismét Ukrajna lett az illegális dohánytermékek első számú forrása, míg a Belarusz Köztársaságból származó termékek arányának visszaesése szembetűnő.

A forgalmazási adatok szerint a feketepiacról kiszoruló kereslet legális csatornákba terelődött, a legális cigarettapiacon 4 százalékkal magasabb a forgalom az idén, mint a tavalyi év azonos időszakában, és a fogyasztási dohány piaca is növekszik. Szakértők szerint az illegális piac jelentős csökkenése a kiskereskedelem élénkülése és a mögötte meghúzódó reálbér-emelkedés, valamint a fogyasztásösztönző gazdasági környezet hatása mellett a NAV tevékenységének is köszönhető. 

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.