A kormány arra kéri Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, szervezzen olyan oktatási kerekasztalt, amelyen a pedagógus érdekképviseletekkel, szakmai szervezetekkel közösen áttekintik a PISA 2015 felmérés eredményeit – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

A tárcavezető elmondta: a kihelyezett kormányülésen áttekintették a napokban nyilvánosságra hozott oktatási mérések eredményét.

Közölte, a kormány nem kívánja az asztalról lesöpörni az eredményeket, azt szeretnék, ha a kerekasztal-tárgyaláson részletesen áttekintenék azokat, és megkezdődne a diskurzus arról, hogy az oktatás tartalmán, illetve a módszertanon mit kell változtatni.

Lázár János hangsúlyozta: nem a pedagógusokon kívánják számon kérni az eredményt, de le kell ülni és beszélni kell róla, és a pedagógus társadalomnak részt kell vennie a vitában. Hozzátette: az iskola nem politikai kérdés, és moderátorként az értelmes szakmai párbeszédhez kívánnak hozzájárulni.

A kormány illetve a miniszter felelősségét firtató kérdésre, azt mondta: nem a tárca vezetője, vagy az oktatási államtitkár áll a katedrán és nem a kormány tagjainak, hanem a gyerekeknek kellett a tesztet kitölteniük.

Rámutatott: a kormány a kereteket tudja megteremteni, és ezt megtette. Nem fenntartói és nem finanszírozási kérdésről van szó, az unió legutóbbi jelentése szerint Magyarország többet költ oktatásra, mint az uniós átlag – rögzítette a tárcavezető.

Kitért arra is, hogy a PISA-felmérésben a közép-európai országok átlaga hasonló volt, mint Magyarországé, a lengyelek eredménye ugyanakkor kiugró javulást mutat, az elmúlt években végrehajtott tartalmi reformok nyomán.

Megjegyezte: a nemzeti alaptanterv társadalmi vitája januárra várható. A kilenc osztályos általános iskolát firtató kérdésre pedig azt felelte: a következő három évben csak beszélni tudnak erről, nincs realitása a megvalósításnak.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Ennek csak örülhetünk! Ha Kósa Lajossal végezték volna el a tesztet, még ilyen eredmény sem lenne!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nyanya001
Lázár !
Úgy látom nektek is szövegértési nehézségeitek vannak a PISA teszten
ti is elbuknátok !
Horizont
A politika az oktatásba is belemélyesztette karvalykörmeit. Nem kellett volna.
Bár nem csak a politika és a fidesz sara ez. Csak most értünk le a mélypontra.
Amikor a rendszerváltásnak nevezett trugymó megtörtént kiöntötték a gyereket is a fürdővízzel együtt. Ami jó volt meg kellett volna tartani és átemelni, de nem lehetett mert jajj a komcsik.
Sok kis dolog csinált egy nagy rakás [email protected] Emlékszem mennyire ledöbbentem amikor először megláttam a könyvesboltban a kötelező olvasmányok összefoglalását.Úristen! Nem kellett volna megjelentetni...meg egy csomó minden balfék dolog.
papa.49
@Horizont: Amihez hozzányúltak az szarrá vált rövid úton)))))))))
Kutyuska
@Horizont: Túl optimista vagy, ha azt gondolod, hogy most értük el a mélypontot. Még ezután jön a java.
Itt semmi nem véletlenül történik, szisztematikus, szándékos népbutítás, alattvalók kinevelése, az ország nyomorba döntése, majd eltüntetése a föld színéről.
dr. prédikátor
lézerannnyitisér fácánvadász meg mittudomén jankó!!!A kormány tagjai szerintem még elolvasni sem tudták volna ,nemhogy értelmezni!!!Tuskók vagytok ti még a PISA teszthez is!!!
Horizont
@Kutyuska: Már annyira mélyen vagyunk, hogy innen a lejjebb már nem oszt nem szoroz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.