Vádemelést javasolt a rendőrség egy miskolci férfi ellen, aki februárban megerőszakolt egy idős nőt, majd kitette egy négysávos útra – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

A rendőrség honlapján azt írták, szexuális erőszak, a személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság L. Miklós 56 éves helyi lakos ellen.

A gyanúsított február 23-án 3 óra körül Miskolcon, a Csabai kapuban bántalmazott egy 83 éves nőt, majd szexuális erőszakot követett el rajta. Ezután kivitte a házból a magatehetetlen idős asszonyt, és az ingatlan előtti négysávos főközlekedési úton magára hagyta.

A Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta az ügyben indított, az előzetes letartóztatásban lévő férfival szembeni nyomozást, és az iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek – tették hozzá.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Tanár??? Csoda, hogy az összes gyerek még nem bolondult meg.
Nessy
Milliméterenként szeletelni a farkát, és közben sózni!
Borsodi
A jó közbiztonságnak köszönhető,hogy Borsodban már minden napossá válnak a bűncselekmények,nem a traffipaxra kellett volna milliárdokat költeni hanem a biztonságra,a rendőrökre.Mért kell az embereknek félelemben élni,Ózdon egy nő se tud végig menni úgy a városon,hogy a dakoták ne szóljanak utánuk.Csoportosulnak a fagyizó előtt mint a legyek.
vadsanca
83 évesen is van még szexi nő? Talán kirívóan öltözködött? -Nem hinném.- Ennél a fazonnál biztos, hogy minden "rendben" van?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.