Simicskó István honvédelmi miniszter szerint lesz elég ember a határvédelemre, amely tartós feladatot ad a honvédségnek.

A tárcavezető az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában elmondta, a biztonság az elsődleges és a katonák, rendőrök vállalják ezért az áldozatot.

Hozzátette: jó ütemben halad a határvédelmi rendszer kiépítése, és jobbak lettek a körülmények is a katonák számára. Simicskó István ígéretet tett arra, hogy

bármilyen migrációs nyomástól megvédik az országot.

Beszélt arról is, hogy meg kell becsülni a katonákat, ezért is emelkedik a fizetésük most 5 százalékkal, és tovább folytatódik az illetményemelés.

Beszélt arról is, hogy februárban toborzókampányt indítanak, amellyel elsősorban a fiatalok figyelmét akarják felkelteni. A cél a miniszter elmondása szerint, hogy ezer fővel növeljék a tartalékos állomány létszámát, és járásonként területvédelmi egységeket is létre akarnak hozni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Ahogy annak idején is harcban álltak csapataink,aztán el is söpörték azt annak rendje-módja szerint?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Nah, ha Simicskó akar "megvédeni", akkor már most megadom magam!
lusta
A lengyel vezet[ katolikus hetilap, a Tygodnik Powszechny Szent György éremmel tüntette ki Lampedusa polgármesterét Giusi Nicolini asszonyt ˝a közömbösség és az előítélet sárkánya elleni harcért; az európai szolidaritás védelmében felemelt hangjáért; A konzekvens tanúvallásáért, hogy a jövő kihívásaiért már most kell megküzdeni.˝
Ha valakit érdekel a lengyel rádióban Roszak Giusi Nicolinivel beszélgetett tolmács segítségével. Az olaszul tudók tisztán hallhatják beszélgetést.
www.polskieradio.pl/9/313/Artykul/1705254,Burmistrz-Lampedusy-trzeba-calkowicie-zmienic-podejscie-do-kwestii-imigracji
kissé felnőttem
szájjal ? vagy királyom királyom adj katonákkal? tábornoki kar létszám az van legénységi állomány ? se tartalékosok se munkásőrség Megnézném. Közmunkásnak meséljem el tán a Magyar Népköztársaság Államhatárának Őrizetére szolgálatba vezényelt határőr járőr kötelmeit Még menne ám nem tátott szájjal. Pedig 1965 régen volt Más ám mondani Meg myomsáv mentén élesben. Az akkori hibákért meg futkosó volt keményen. 500 elindul nem kell nyomás aztán lehet lesni merre mennek ja utólag meg közleményben kimagyarázni ez megy
papa.49
A ,,karatematyi,, három megvadult vaddisznótól nem tudná megvédeni az országot, de a migránsok már nem is nagyon akarnak erre jönni!!!
namihami
Ha a védők is ilyenek lesznek, mint a Simicskó... Na, akkor baromi nagy biztonságban érezhetjük magunkat. Elég ránézni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.