A költségvetés év végi technikai zárásával a kormány döntése nyomán 54 milliárd forint többletforrást kapnak az egyházi oktatási intézmények szerte az országban – jelentette be Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

Soltész Miklós közölte: 60-70 településen több mint 120 intézmény újulhat meg az óvodáktól a középiskolákig.

Kifejtette: az egyházi jelenlét a köznevelésben ma Magyarországon 14 százalék, míg a magukat valamelyik egyházhoz tartozónak valló emberek aránya 55 százalék, vagyis az egyházi intézményekre óriási szükség van, ezt bizonyítja a hatalmas túljelentkezés is az ilyen intézmények esetében.

Soltész Miklós kiemelte: a mostani döntés eredményeként megújulhat több régi, nagy múlttal rendelkező intézmény is az ország számos pontján. Többnyire azok az intézmények juthatnak most támogatáshoz, amelyek az elmúlt években nem kaptak EU-forrást – tette hozzá.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: az előző évek döntéseinek következtében az elmúlt öt évben az oktatásra fordított összegek folyamatosan nőttek, "2012 és 2017 között 1350 milliárdról 2000 milliárd forint fölé nőtt az oktatásra fordított állami kiadásoknak a mértéke". A magyar gazdaság erősödésének az oktatás is az egyik haszonélvezője – hangsúlyozta.

A korábbi, oktatást érintő döntésekre emlékeztetve kitért rá: a pedagógusok bére évről évre nő, hogy egy jó pedagógusnak ne kelljen az alacsony fizetés miatt elhagynia a pályát. Emellett béremelés várható a pedagógusok munkáját segítőknél is – fűzte hozzá.

Rétvári Bence továbbá arról is beszélt, hogy a dologi kiadások tekintetében is jelentős többlettel számolhatnak az iskolák, valamint az ingyenes tankönyvellátás rendszerének köszönhetően ma már a diákok 67 százaléka jut ingyenesen tankönyvhöz.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ideje volt ennek a pár Péterfillérnek, mert már arra se volt pénzük, hogy jó magyarokat és kereszt(y)én(y)eket neveljenek. Ez is csak arra lesz elég, hogy Rózsianyó néhány okosan elhelyezett nyilatkozattal még lejjebb legyen képes az oktatás (nem oktatók) szinvonalát taszítani. És mivel a Fidesz egy udvarias, mi több, nőbecsülő (haha) párt, ebben a Lézertesó aktív közreműködésére bízvást számíthat.
Tehát: Hajrá Költségvetés, hajrá egyházak. Csak így tovább és a PISA pedig le van ...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
Nincs semmi bajom az egyházi iskolákkal. Viszont olyanra is ,,tanít", amit több ezer év alatt senki nem bizonyított.
Csizmás Kond
@Horizont: én is szabin vagyok...mitől félsz ?
Csizmás Kond
@Horizont: ...nyugdíjas ?...remélem leszek...de addig is még néha dolgoznom kell...:))
...és semmilyen vámpír nem vagyok...
Itsuka Nakimaga
@Horizont: De igen! Azaz államiakat az államnak (pontosabban: az adófizetőknek) kell támogatni, sőt: fenntartani és üzemeltetni, az egyháziakat viszont az egyházakra kellene hagyni!
Csizmás Kond
@Horizont: ...pedig úgy látom, hogy ha hozzászólok sokkal többet írsz, mint amikor nem vagyok...vagyis inkább több energiát kapsz ...:))
Csizmás Kond
@Horizont: ...elgondolom mi lenne ha találkoznánk...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.