Határozatképtelenség miatt elmaradt az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vasárnap délelőttre összehívott rendkívüli közgyűlése.

Balogh János (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma – MCF), az ORÖ elnöke közölte, hogy a testület 47 tagja közül csupán 5-en jelentek meg, így a testület határozatképtelen. A határozatképességhez 24 képviselő jelenlétére lett volna szükség.

A rendkívüli közgyűlést 12 képviselő kezdeményezte, és a tervezett napirendi pontok között szerepelt az ORÖ hivatalvezetőjének a leváltása, valamint a Balogh János elleni fegyelmi eljárás indítványozása.

Az ülés összehívását kezdeményezők egyike, Vajda László (Lungo Drom) újságírók előtt arról beszélt, hogy az ORÖ jelenlegi hivatalvezetője, Cserháti Tiborné, aki május óta tölti be a tisztségét, támogatja "a sorozatos törvénytelenségeket", ezért vissza kívánják hívni a tisztségből. Balogh János esetében pedig a méltatlanság kimondását kívánják elérni. Februári megválasztását követően "sorozatban" követett el törvénytelenségeket a jelenlegi ORÖ-elnök – mondta.

A képviselő szerint a közgyűlési üléseken a jelenlegi vezetés a többséget úgy tudja biztosítani, hogy képviselőket vásárol meg.

Vajda László elmondta, szombat este több képviselőtársuk arról tájékoztatta őket, hogy a jövő hét folyamán szerződéseket fognak kapni az Emberi Erőforrások Minisztériumától, és ezzel indokolták, hogy nem jönnek el a rendkívüli közgyűlésre.

Szombaton még három embert sikerült az ORÖ vezetésének "megvásárolnia", így a vasárnapra összehívott ülésen a kezdeményezőknek nem lett meg volna meg a többségük – jelentette ki.

Vajda László megjegyezte, az ORÖ jelenlegi elnöke és hivatalvezetője nem küld a sajtónak meghívót a közgyűlési ülésekre, és rendszerint nem Budapesten, hanem vidéki helyszíneken tartják meg az üléseket.

Lakatos Oszkár (Lungo Drom) képviselő elmondta, hogy 22 képviselőtársukkal el tudtak volna jönni az ülésre, de mivel 3 képviselő miatt nem lett volna meg a többségük, a többiek – az időjárás és az útviszonyok miatt – el sem jöttek. A rendkívüli közgyűlést kezdeményező képviselők közül 11 lungo dromos – fűzte hozzá.

Lakatos Oszkár tájékoztatása szerint az ORÖ tartozása már több mint kétmilliárd forintra rúg.

Szólt arról is, hogy az ORÖ-ben "az emberek pénzért eladják magukat". "Hiteltelen, hazug képviselők vannak az Országos Roma Önkormányzatban. Ezek az emberek nem érdemlik meg, hogy a magyarországi cigány társadalmat képviseljék" – fogalmazott Lakatos Oszkár.

Pongó Ignác (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma – MCF), a szervezet pénzügyi bizottságának elnöke arról beszélt, hogy a rendkívüli közgyűlést "most nem az ellenzék kezdeményezte, hanem Balogh János (...) hűséges szolgái". A rendkívüli közgyűlés megtartásában mi partnerek voltunk – tette hozzá.

Pongó Ignác az előtte szólók kijelentéseit megerősítve azt mondta, hogy a képviselők és az elnök kiegyezett, ezért nem jöttek el a közgyűlési ülésre.

Az ORÖ a vasárnapi közleményében azt írta: vasárnap "ismét bebizonyosodott, hogy azok a politikai szélhámosok és támogatóik, akik az önkormányzat egységének megbontásán dolgoznak, és egyéni ambícióik kiéléseként hatalmi játszmák terepének tekintik a hazai cigányság legjelentősebb érdekvédelmi fórumát, nem bírnak jelentős támogatással a közgyűlésben".

A Lungo Drom és szövetségesei egységesek és elkötelezettek Balogh János elnök mellett, valamint az önkormányzatban folyó szakmai munka továbbfolytatásában. A hazai cigányság abban érdekelt, hogy az általa megválasztott képviselők hatékonyan képviseljék a roma nemzetiség érdekeit – olvasható a közleményben.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
@Szókrakész: "Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!"
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
csak én látok ebben cigánykodást? És ezért még pénzt is kapnak ezek a tolvajnak szüéetett tetvek... Persze, van, aki elöl jár a jó példával Felcsútról...
wagabund
..."A hazai cigányság abban érdekelt, hogy az általa megválasztott képviselők hatékonyan képviseljék a roma nemzetiség érdekeit"...

ezt a mondatot értem...sőt..dícséretes a mondanivalója...

...és tessék mondani, az igazán szegénységben élő, reménytelen sorsú cigányság tud-e(vagy hallott) erről az igazán veretes mondatról? és érti-e a mondat mondanivalóját? illetve eljutott-e a tudatukig, hogy farkas flórián és (bűn) társai egy nagy lófaszt adnak a rászorultaknak? sőt...ők nézik le igazán a saját testvéreiket.

a cigányságot ez nem zavarja?
Gyuri Géderről
@wagabund: "a cigányságot ez nem zavarja?" - de zavarja! Van néhány cigány ismerősöm de ezek sajnos - nem a saját hibájukból - olyan megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe vannak, hogy segítség nélkül esélyük sincs fellépni a felcsuti gengsztervezér és rablóhada ellen.
Mi sem teszünk semmit, hogy bennünket se raboljanak ki. Az ország nagy többsége birka módjára tűri. Ez sajnos a mi történelmi örökségünk. Ilyenek voltunk és ilyenek maradunk.
human
Ne feledjük, hogy itt Orbán és Flóri kavarja a trutyit, de rendesen. A többi csak mellékszereplő.
papa.49
Az egész társulatot beültetni a sittre 2-3 évre közben kicsicsergik ki volt a hunyó, egyébként a mostani ,,kádé,, se a becsület bajnoka, a füstös flóriról meg nem is szólva!!!
justhpeter
@human: Kezdetnek elég is lenne ezt a két cigányt bíróság elé állítani. Ha a legkisebb bűnért ítélik el őket, akkor is életük végéig lesznek a hűvösön.
namihami
Közeleg a karácsony és el kell költeni a lenyúlt lóvét. A sorok pedig hosszúak, nem tudtak időben szabadulni az üzletekből.
Szókrakész
"A roma önkormányzat már össze se tud ülni, 5-en jelentek meg a közgyűlésen"

Miért?
A többi már jogos büntetését tölti?!?!?!
Mozgó urna nincs ilyen esetekre?!?!?!
namihami
@Szókrakész: Nincs, mert mellékbüntetésként a közügyektől is...
TASzSz
@Szókrakész: ... mivel ez közügy, s annak a gyákorlásátgúl ők él vánnák tiltva, ugye?!
Kádár János
Mert, ugye, ha a paraszt a sakkban ha előre akar lépni, akkor ÜTNI KELL!
Szókrakész
@TASzSz: Akkor közpénzt se kaphassanak.
Mert ugye az államháztartás az közügyünk.
És mivel ők a zügyektől tiltva vagyonok, ergo a közösből se csipegessenmek.
Majd csak akkor, ha leguggolták a maguk fényéveit és letisztult a roma kisebbség, ami már lassan többség, akkor megközelíthetik a húsosfazekat, de csak kiskanállal és kóstolóként.
Majd ha már ők is hozott anyagból főznek és ugyanúgy szétosztják, mint mi, akkor azt mondom, hogy ők is evőkanállal járulhatnak a kondérhoz!!!
Addig nem!!!
kukac50
Akik nem jelentek meg ne kapjanak fizetést kár pazarolni az adófizetők pénzét rájuk!!!
Fideszesek ezt nem éritek fel ésszel???
nezelodo
Minek menjenek el, elfogyott a szavazatokért nekik kiutalt, (lopással megszerezhető). pénz.
szép új világ
Rosszul lett meghirdetve! Ha beleírták volna a meghívóba, hogy a közgyűlésen őrizetlenül hagynak pár millát egy pár percre - biztos ott lettek volna mind a 47-en.
human
@Szókrakész: Aziért csak 5-en voltak, mert Flóri embereinek leváltását tűzte napirendre az a belső ellenzék, akik elkezdték firtatni Flóri ügyeit. Szóval nem véletlenül alakult így. Flóriék leszóltak, hogy nehogy el merjenek menni a képviselők, mert akkor érvényes lesz a közgyűlés. Úgy emlékszem korbábba is hiúsult meg így gyűlés.
Szókrakész
@szép új világ: Szerintem mindenki hozott volna még egy embert.
TASzSz
@Szókrakész: "Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!"
nyanya001
@Szókrakész: Márpedig fognak csipegetni
1,3 milliárd forint adósságot engedett el a kormány a roma önkormányzatnak

Speciális támogatásként 1,3 milliárd forintot kap a kormánytól az Országos Roma Önkormányzat még ebben az évben, a roma szervezet mintegy kétmilliárdos adósságát így konszolidálja a kormány - írja a Romnet. Az erről szóló döntés már meg is jelent a Magyar Közlönyben.

Az Orbán Viktor által jegyzett határozat szerint a kormányfő felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a 1,3 milliárd forint összegű költségvetési forrást egy összegben, még ebben az évben, december 30-ig biztosítsák, illetve fizessék ki.
index.hu/belfold/2016/12/21/elengedi_a_kormany_a_roma_onkormanyzat_adossagat/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.