Hiába kérte, mégsem nyugodhat magyar földben a vasárnap elhunyt Gábor Zsazsa, akit végül valószínűleg Los Angelesben fognak eltemetni – tudta meg a Bors.

Mégsem Budapesten temetik el Gábor Zsazsát

Gábor Zsazsa utolsó hazalátogatásakor beszélt arról egy interjúban, hogy szeretne Magyarországon temetkezni, mivel apja is a Kozma utcai zsidó temetőben nyugszik. Örökbe fogadott fia, Marcus viszont a lapnak úgy nyilatkozott, a magyarországi temetés valószínűleg nem valósul meg, és a dívát abba a Los Angeles-i temetőbe fogják temetni, ahol Marilyn Monroe, Zsazsa édesanyja és testvére  is nyugszik.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Őrületes hiányérzet kerítette kishazánk polgárait a hatalmába. Itt állunk télvíz idején Zsazsa-sír nélkül. Hova fog a tömeg járni, leróni a kegyeletét?
Edmond Dantes
Ő legalább minőségi celeb volt,megcsinálta saját magát.Akármilyen furcsa,ő még a botrányaival is jobb reklámot csinált Magyarországnak, mint...(itt egy hosszú felsorolás következne,amit tapintatból ne közlök).Ha az volt a kívánsága,hogy Magyarországon temessék el,akkor illene azt teljesíteni,ugyanis magyar volt!!.Legfeljebb namihami nem látogatná meg a sírját,ő pedig ezzel akar tüntetőleg híres lenni.Ez is egy teljesítmény.
namihami
@Edmond Dantes: Van némi igazad abban, hogy számomra nem lett volna búcsújáróhely Zsazsaanyó sírja. És (szerintem) talán nem is ő lett, lenne az a magyar, akinek a nevét, mint magyarnak, kellene a világ számára ismertté tenni. Bár ő már nem is ismertté tette, hanem közkinccsé szerette volna váltani. Szerintem ilyen ""celeb"", bár én tudnék egy másik, viszonylag közhasznúbb kifejezést is, tucatszám találhatnánk a világ gazdagjai mellett, csak ez a néni jobban hírdette magát. Mondhatnám, nagyobb volt a logoja.
Persze nekem így, neked úgy. Ezért szép a világ (bizonyos értelemben).
Jozefina
Amit csinált, azt kiválóan csinálta!!! Nyugodjék békében bárholis lesz eltemetve!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.