Feltehetően fegyverrel kényszerítette az eladót a bevétel átadására egy férfi egy dohányboltban a főváros II. kerületében kedd délután – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A tájékoztatás szerint a férfi délután négy óra körül ment be a Törökvész úti dohányboltba, ahol fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette az eladót, hogy adja át a bevételt. Miután megkapta a pénzt, elmenekült a helyszínről.

Senki nem sérült meg, a BRFK II. kerületi rendőrkapitánysága rablás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Közölték: az elkövető 30-35 év körüli, 170-180 centiméter magas férfi. Fekete maszkot, fekete motoros sisakot, "pufi" kabátot, sötét nadrágot és sárga láthatósági mellényt viselt, a kezében egy sárga nejlontáska volt.

A BRFK II. kerületi rendőrkapitánysága azt kéri, hogy akinek az elkövetőről vagy a bűncselekményről érdemi információja van, hívja a 06 (1) 346-1800 vagy a 06 (70) 198-8529 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06 (80) 555-111 "Telefontanú" zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
reméljük, h vmikori magyar gyártású volt a fegyvernek látszó tárgy, mert nemzeti dohányboltba illetlenség nem magyar fegyverrel belépni
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@papa.49: Én a befóliázott kirakatüvegre gondoltam.
papa.49
@human: Én meg a képeken láthatatlanná tett pofákra, de a lényegen nem változtat, mert a lényeg az, hogy ez is az egyik a balfasz intézkedéseik közül, csak ez már emberéletet is követelt, azt a fütyiszt aki kitalálta odaállítani eladónak, és 5 percenként kiraboltatni, miközben jól össze is veri őt a rabló!!!
Jozefina
Nemzeti dohánybolt, nemzeti fegyver, nemzeti boztonság!! A nemzet hősei orbán, pintér, polt , TEK!!?? Mi kell még??!!
mindenes46
Tele van a város civil nyomozókkal is mondja egy nagyon okos ,de a rabló leszarja őket mert tudja hogy nem érnek egy pipa füstöt sem !
desiro
remélem a pultosnak nem esett baja a trafikost meg nem sajnálom fideSS-es.
Nagybajcs
@desiro: Szerintem Juhász Petike volt mert elfogyott a pénze drogra --vagy talán Szanyinak kannás borra !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.