A Bencsik András által főszerkesztett Magyar Demokratának adott karácsonyi interjút a propagandaminiszter.

Rogán Antal kifejtette: Oda kell figyelni az emberekre, és markánsabban kell ki állni az európai érdekekért.

A miniszter egyetértett abban, hogy 2017 a lázadás éve lesz, és ezt azzal magyarázta: "az elefánttornyokba zárkózó liberális politikai elitek ellen" sok helyen fellázadtak a világban.

"A régi liberális Európa csúfos bukásra ítéltetett" – fogalmazott.

2017-ben csak azok az európai kormányok maradhatnak hatalmon, amelyek meghallják az emberek szavát – összegzett Rogán Antal.

A miniszter az interjúban beszélt arról is, hogy az alaptörvény-módosítás ügyében a Jobbik és az MSZP is félrevezette az embereket, szerinte a két párt semmiben sem különbözik egymástól.

Kitért arra is, hogy értékelése szerint a Hír TV-nek már semmi köze a jobboldalhoz, a Jobbik mellett hosszú idő után Gyurcsány Ferenc is felbukkant ott, februártól pedig Kálmán Olga is odaigazol.

Rogán Antal a lapnak célként fogalmazta meg, hogy mindenkinek megérje dolgozni. Elmondta, hogy a kormány szerinte közel 600 ezer munkahelyet teremtett, és ma többen dolgoznak, mint a rendszerváltás óta bármikor.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
volvós
Parasztgyerek, arra a " lázadásra " gondolsz, amit a szegedi csillag
udvarán a cellatársaiddal szervezel ??? Ha megúszod a lámpavasat !
bakegya
@Szókrakész: nem tetszik,de nyilvánvaló...egészen addig, amíg közbe jön valami!!!
eugen4402
Itt álljunk meg, a toronynál! Most gondosan összeborzolom a hajam, és sikoltozni kezdek... Mi az, hogy "elefánt-torony"? A liberális politikai ellenzékről már hallottam. Elefántcsont tornyokról is olvastam, meg rémlik valami rossz-emlékű folyamat, melynek során a butaság gyűlik egyre magasabb halomba, és kezd toronyformát ölteni... Ha szabadna, én már most lázadnék az ostobák uralma ellen. (De nem áltatom magam...reménytelen.)
kamazuka
Én erősen bízom abban ,hogy a következő megmérettetésen győztök.S abban is, Kedves Anti,mikor Brüsszelből szólnak,hogy ugyan Ti vagytok a királyok,csak a király intézménye mintha kezdene okafogyottá válni!
Érthetőbben.
Mikor fent ülsz a bakon ,kezedben a gyeplő,meg az ostor,még mondogatod,hogy gyí,gyí,csak a kocsi előtt nincsennek lovak.
Lehár F. mosolyországa születőben!
kukac50
Lázadunk a kormány korrupciója ellen! Lázadunk azért mert az adófizetők pénzét osztják Mészáros focicsapatának támogatására! Lázadunk a kormány hazugságai ellen!
Lázadunk mert elavult gépekkel dolgoznak gyógyítanak a kórházakban!
Lázadunk mert csak a gazdagoknak adogat a kormány , a szegényeknek meg csak 400 és ezer forint közti emelést ad!
Lázadunk mert a Fideszt el kell zavarni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.