Jézus a közvetítő, ő teremt békét Isten és a tévútra sodródó emberiség között – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szenteste a budapesti Szent István-bazilikában.

A zsúfolásig telt székesegyházban Erdő Péter arról beszélt: ma, amikor a Közel-Keleten nem tudnak elhallgatni a fegyverek, és amikor karácsonyra készülő ártatlan emberek sokaságát gyilkolják Európában is, a "szívünkben" kell megtalálni a békét.

A béke felbukkan a karácsonyfa alatt, a családok asztalánál, de még a kórházban, vagy a magányos és idős emberek otthonában is, ha gyertyát gyújtanak és ránéznek a betlehemi képre – mondta.

"Ha ezt a békét meg tudjuk őrizni" az ünnep elmúltával is, "ha merünk kedvesek lenni azokkal is, akik ezt talán meg sem érdemlik", akkor "a bűn és a nyomorúság minden akadályával szemben" "rajtunk keresztül is Isten legyőzhetetlen szeretete és békéje árad szét a világban" – fogalmazott homíliájában a bíboros.

Erdő Péter szólt arról is, hogy Jézus "nagyszerűségének felismerése rendet teremt" az ember életében. "Ha rádöbbenünk, hogy ő az a végtelen erő, akinek mindent köszönhetünk, akkor felemeljük a fejünket, és elindulunk sugárzó fényességének nyomában. Akkor elárad bennünk és körülöttünk az igazi béke, az Istentől származó, valódi rend nyugalma" – mutatott rá.

A betlehemi gyermek jászolánál lehet igazán megismerni "Isten fönségét, amely a szegénységet vállalta, Isten örök Igéjét, amely csecsemőként született közénk, Isten bölcsességét, amely túláradó szeretetből egyszerű alakot öltött".

"Mert Isten bölcsessége Jézus keresztjének látszólagos ostobasága által győzött a világon, és így nyitotta meg számunkra az utat az isteni élet gazdagsága felé. Ezért örülünk Jézus születésének" – tette hozzá Erdő Péter.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Erdő Péter arról beszélt: ma, amikor a Közel-Keleten nem tudnak elhallgatni a fegyverek, és amikor karácsonyra készülő ártatlan emberek sokaságát gyilkolják Európában is, a "szívünkben" kell megtalálni a békét."
A röpködő mínuszokkal harcoló idegen kultúrájú népeknek volt bőr a képükön megkeresni
Németh Zoltán plébánost és segítséget kérni tőle. Az atya – aki nem a magyar hatóságok és főleg nem az állam­kormánypárt kottájából gyakorolja a keresztényi szeretetet – múlt héten
megnyitotta a helyi plébánia udvarán álló közösségi szállást a számukra, amely egy fűtött,
takarított helyiség. Amellett, hogy a menekültek ügyében (is!) megbocsáthatatlanul álszent és kettős játékot játszó katolikus egyház nem áll ki a pap mellett (tavaly ősszel Erdő Péter még dörgedelmes levelet írt Ferenc pápának, amelyben azzal döngette a mellét, hogy a magyar katolikus egyház követni fogja az egyházfő felhívását és segítenek a rászorulókon), a 20 milliárdos gyűlöletkampányon edzett hívek is odáig fajultak, hogy lesorosbérencezték azt az embert, aki befogadta az embertelen körülmények között tengődő nyomorultakat.
Szégyen erre az országra nézve, hogy ilyen egyházi vezetőik vannak, és szar lehet hívő
katolikusként folyton arról győzködnie magát az embernek, hogy a vallás, az egyház nem jelent egyet politikai kurvának állt vezetőivel. Szégyen, hogy ez az egyház és ez a rezsim hergeli embert az ember ellen, és hozza ki belőle a legalantasabb állatot. Amúgy lesz bejgli otthon, lesz bejgli?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
@Eladott Ország: TELJES MÉRTÉKBEN EGYETÉRTEK. Bíboros urunknak a hablaty helyett illett volna magába szállni.
papa.49
Én súlyos küszködések közepette végig hallgattam a misét, de komolyan mondom a zt hittem választási beszédet mond, volt ott minden ,,információ hegyek, mobilteló, nem figyeli a közlekedési lámpát,, stb.!!!
Ez a pacák érdemtelen a püspöki kalapra, neki max. egy vásárban szabadna kikiáltónak lennie!!!
not me
Erdő Péter, beszélgessünk Istenről.
Akarsz beszélni róla?

Az a sok hazugság, amit Istenről terjesztetek...

"Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja."
Szókrakész
"Jézus a közvetítő, ő teremt békét Isten és a tévútra sodródó emberiség között "

Jézus mostanában Szíriában még biztos nem járt.
Levendula
Kár, hogy az egyház a pénztárcánkban találja meg... No, nem a békét... Régebben azt hittem, hogy ingyen van a halottainkért a misemondás... Hát nem... Pedig misét amúgy is celebrálnak, pénz nélkül is mondhatnák, hogy "Ezt a misét elhunyt XY lelki üdvéért..."
Lepényleső
Amíg a pórra Isten gazdagsága csak akkor vár,ha meghalt már,addig a papság és a többi
hatóság kiveszi részét mindenből ami földi gazdagság?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.