„Ahhoz, hogy kormánypártivá hangszereljük az adót, ahhoz előbb ki kéne rúgni a munkatársakat, végül engem is” – nyilatkozta Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója a hvg.hu-nak. Az ezzel kapcsolatos híresztelések azután kaptak szárnyra, hogy Juhász Péter, az Együtt politikusa megosztott egy fotót, melyen Németh Szilárd apja, Németh Sándor, az ATV tulajdonosa látható Andy Vajnával és Habony Árpáddal. 

A hvg.hu az ATV lehetséges újrapozicionálását is taglaló cikkében információira hivatkozva azt írja, hogy a csatornától távozott Kálmán Olga helyére Krizsó Szilvia és Vujity Tvrtkó neve is felmerült, de mindketten cáfolták, hogy szerződtetésüknek lenne realitása. Rajtuk kívül Azurák Csabát emlegetik a kiszemeltek között.

A hvg.hu szerint a kormány tapogatózásának célkeresztjében egyébként nem is az ATV áll, hanem a Németh Sándor által vezetett Hit Gyülekezete, mondván: „az atomizált magyar társadalomban pár ezer kitartó, lelkes aktivistával is hatalmas eredményeket lehet elérni, főleg, hogy a saját szubkultúrájába zárt Békemenet meggyőző, mozgósító képességének korlátai már több esetben is kirajzolódtak.”

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Egy komment: Ha már itt Németh Sándor amúgy is téma lett az ATV okán, elgondolkoztam a HIT gyülekezettel kapcsolatos fiatalkori emlékeimen. Apámnak épp ott volt egy büféje, ahol ők, a saját épületeik megépítése előtt és alatt, a szertartásaikat tartották. Személy szerint nekem, szemernyi kétségem sincs a felől, hogy a HIT gyülekezet egy szekta, a durvábbik fajtából, ám most csak az jutott eszembe, amikor Németh Sándor "prédikált" egy alkalommal, és azt kérte az Istentől, hogy "géppisztolyos angyalok szálljanak le, és irtsák ki a HIT gyülekezet ellenségeit". Ezt azután a hívek, több százszor elkántálták utána. 4ooo ember. Félelmetes volt...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Kezdetben elég erőszakosan "téritettek".
papa.49
A pacák ,,honosította,, az amcsi szekta szemléletet, a szabályokat, csippentve mindegyikből keveset!!!
bencemacska
Annak idején Széles Gábor azért alapított TV-t (ECHO), mert a lánya és a veje szerettek volna TV-t játszani, de nem vették fel őket egyik csatornához sem.
Azután az ifjú pár megunta a "homokozót, elvált, a papa megunta a sok ráfizetést és eladta a gázszerelőnek.
Az ATV Németh Szilárd homokozója, apja kézi vezérlésével. Amíg a szekta jól jövedelmez, működik a homokozó is "őfelsége ellenzékeként"!
justhpeter
@bencemacska: Legkésőbb majd kiderül az igazság, ha Kálmán Olga elmondja miért váltott. Németh Szilárd védekezését gyengíti a tv műsorstruktúrája a rengeteg ismétléssel.
bencemacska
@justhpeter: Gondolom egyszer tényleg elmondja!
Szerintem képtelen volt a népszavazási "NEM" melletti kampányolásra!!!
Cicamama55
@Manhattan: Ez még így olvasás után is hátborzongató! :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél