A Jobbik elnöke hosszú választ adott a párt hanukai üdvözletét véleményező főrabbinak.

Nyílt levélben reagált a Jobbik-elnök hanukai üdvözletére Köves Slomó főrabbi. Az ünnepi üdvözlettel kapcsolatban azt írta:

Meglehet, egyfajta gesztusnak szánták hanukai jókívánságaikat, de hatékonyabbnak tartanám, ha azokon a fórumokon adnának hangot gesztusaiknak, ahol eddig a gyűlölet, gyalázat, és nem utolsósorban a sötétség nyert teret, nem a fény.

Vona Gábor a Facebook-oldalán reagált minderre, azt írta, ő inkább Köves válaszát tartja meglepőnek:

Tisztelt Köves Slomó Vezető Rabbi Úr!

Magyarország második legerősebb pártjának elnökeként minden történelmi egyháznak és felekezetnek ünnepi üdvözletet küldtem. Így Önöknek is. Ön válaszul megfogalmazott gondolatait nyílt levélben írta meg, így én is felhatalmazást érzek arra, hogy hasonlóan nyílt formában válaszoljak.

Azt írta, meglepte a köszöntésünk, pedig azt csupán egy őszinte gesztusnak szántuk, mint Magyarország soron következő kormánypártja. A meglepő dolog véleményem szerint sokkal inkább az ön válasza volt, amelyből mintha az érződne, talán jobban örült volna, ha nem is kap ilyen üdvözletet.

Levelének indoklásául felhoz néhány, évekkel ezelőtti megnyilatkozást, mondván, hogy azokat a Jobbik nem tette tisztába. Azt hiszem, hogy Ön végigaludta az elmúlt három évet. A Jobbik néppártosodása során számtalanszor nyilvánosan elmondtam, és többször bizonyítottam is, hogy a politikai közösségünk kilépett a felelőtlen és sokszor tékozló kamaszkorból, és átlépett a felelős és építkező felnőttkorba. Talán az is elgondolkodtató, hogy az elmúlt évekből nem is tudott semmilyen vitatható megnyilvánulást idézni a Jobbik részéről.

Egyébként, ha már itt tartunk, sérelmeket, sértő mondatokat nagyon könnyű keresni. Én is tudnék. Ön is. Mások is. Mindenki. Az az ember, aki jól érzi magát a saját építésű lelki lövészárkában, mindig talál indokot arra, miért maradjon ott. Sokkal egyszerűbb is, hiszen nem ahhoz kell az igazi bátorság, hogy az ember egy lelki lövészárokból tüzeljen a másikra, hanem ahhoz, hogy kijöjjön onnan. Sajnos a XX. század a mi közös történelmünk szempontjából az egyre mélyebb és mélyebb lövészárkokról szólt. A keresztény magyarság és a zsidó magyarság számtalan sebet okozott egymásnak. A XIX. század biztató indulása után a XX. század a falak, az árkok és a pusztítás évszázada volt. Ha megnézzük a nagy történelmi fordulópontokat – Tanácsköztársaság, Horthy-kor, II. világháború és Holokauszt, ÁVH, 1956 stb. –, akkor azt látjuk, hogy ezekben a pillanatokban a magyar-zsidó együttélés és közös hazaépítés eszményétől mind távolabb és távolabb kerültünk.

A levelét azért tartom elkeserítőnek, mert azt üzeni, hogy a keresztény-zsidó kapcsolatokat még mindig kísérti a XX. század. Persze erre Ön kérdezheti azt, hogyan jövök pont én ahhoz, hogy mindezt szóvá tegyem. A helyzet az, hogy annak az itt-ott kimondott, de inkább elhallgatott ellentétnek, amely a zsidó és a keresztény értelmiség között létezett és létezik, és amely áthatotta és áthatja a magyar politikát, nem én vagyok a létrehozója. Koromnál fogva nem is lehetek. Azzal, hogy a magyar közéletbe kerültem, csupán részesévé váltam. Mondhatnánk úgy is, készen megörököltem. Mint alapvetően konzervatív, keresztény indíttatású ember, belekerültem egy szellemi-kulturális erőtérbe, ahol az egyik oldal a magyarokat folyamatosan nácizta, a másik oldal pedig a zsidóságot folyamatosan hazaárulózta. Én pedig tettem, amit a saját oldalam mintái alapján helyesnek hittem. Ez nem felmentés, csupán magyarázat. Megsértettem másokat? Igen. Megsértettek engem? Igen. Aztán rájöttem, hogy ez az egész sehová sem vezet, hogy értékes energiákat emészt fel az ország, hogy a múlton rágódunk csupán, hogy kölcsönösen vágjuk egymás arcába a XX. századi sérelmeket, de ez mindkét oldalról csupán a gyengeség, a tehetetlenség és a gyávaság jele. Azt pedig a XXI. század nem fogja díjazni…

Ha egy gesztusra az a válasz, hogy ez nem hiteles, hogy ez nem elég, az azt üzeni, meg kívánjuk alázni a másikat. És ezzel azokat is, akiket képvisel. Ez szerintem rossz és méltatlan irány. A XX. századba visz vissza, a múltba, a lövészárkokba és nem a XXI. századba, a jövőbe, a hidak építése felé, amerre én szeretném látni ezt az országot. Ugyanazt az egy Istent imádjuk. Ön is, én is. Én nem vagyok teológus, mint Ön, de biztosan hiszem, hogy a Jóisten most nem azt várja tőlünk, más vallású magyaroktól, hogy ki-ki a maga jól belakott és megszokott lövészárkában hizlalja a sértettségét, hanem hogy túljussunk ezen és építkezni kezdjünk. A Jobbik „kamaszkorának” minden terhe ellenére nekem ez az eltökélt szándékom, és tudom, hogy ez innen is, onnan is elutasítással, támadásokkal és értetlenséggel jár. Az egyik oldal továbbra is nácizni fog, a másik továbbra is zsidóbérencezni. De azt is tudom, hogy vannak sokan – és remélem, hogy többen –, akik szintén a XXI. században akarnak élni és nem a múltban. Akiket – legyenek akár zsidó, akár keresztény vallásúak – sokkal inkább lelkesít az új lehetőségek közös megteremtése, mint a múltba való görcsös kapaszkodás.

Elgondolkodtam azon is, mi lett volna fordított esetben. Mit reagáltam volna, amennyiben Ön, mint egyházi vezető karácsonyi köszöntő levelet ír minden parlamenti párt vezetőjének, így nekem is? Ugyan ilyen nem történt, de érdemes mégis egy pillanatra elképzelni. Engem nem lepett volna meg és nem is hozott volna zavarba egy ilyen üdvözlet. Aszerint kezeltem volna, ami. Gesztusként. A válaszom pedig ennek megfelelően nagyon egyszerű lett volna: ”Köszönöm kedves gesztusát! Én is áldott ünnepeket kívánok, és bízom benne, hogy jövőre hazánkban nem a falak és a lövészárkok, hanem a hidak építésére tudunk koncentrálni. Biztosíthatom Önt arról, hogy én az utóbbit teszem majd.” Ennyi lett volna.

Remélem, hogy meglepettségét és zavarodottságát sikerült enyhítenem ezzel a néhány sorral. Köszönöm, hogy elolvasta, és ha van ideje, akkor arra kérem, tekintse meg az alábbi pár perces videót is, amely egy rövid részlet abból a beszédből, amit másfél évvel ezelőtt a sajtó kamerái előtt a Jobbik Kongresszusán mondtam. A sajátjaim hallgattak, akiknek a bizalmából ezt a közösséget vezethetem, vagyis pont azok előtt mondtam el ezt a néhány gondolatot, akik kapcsán Ön számon kért a levele végén. Sajnos a híradásokban nem foglalkoztak vele, de talán így most nyertem egy lehetőséget az égiektől, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon, és Ön is megtekinthesse. Ezúton kívánok Önnek és közösségének boldog új esztendőt!

Vona Gábor

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

r2d2
@Itsuka Nakimaga: NÉZZ TV-t!

B.ú.é.k.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
not me
Köves Somló, te geci zsidó.
MEGÖLTÉTEK ISTEN FIÁT!!!
Akarsz beszélni róla, hogy miért öltétek meg Isten fiát?

Hát persze, hogy nem.
Mész a picsába, te nyikhaj geci zsidó!

Nincs alku!!!
Armageddon, baby.

Te gyűlölöd a zsidókat?
Az egy dolog.
A zsidók SOKKAL jobban megvetnek és gyűlölnek téged!
Akkor beszélgessünk az antiszemitizmusról...
Edmond Dantes
Mindketten ugyanazt az Istent imádják-írta Vona.Most nyugodtam meg igazán,hogy ateista vagyok.
Vagyis keresztényként sem követek semmiféle vallást,viszont hiszek a normalitás,a kultúra,az ész erejében.Még akkor is makacsul hiszek ebben,ha ma Magyarországon az én hitem egyelőre vesztésre áll.Ennek fényes bizonyítéka ennek a féleszű "not me"-nek a bejegyzése.
Eriksson
Vona jobban tenné, ha nem bonyolódna bele a témába. Vegye tudomásul, hogy Köves Slomo nem óhajt bratyizni vele.
Méghogy "Magyarország soron következő kormánypártja". Mit szed ez a tiszteletre méltó úr?
F_Viktor
"Sajnos a XX. század a mi közös történelmünk szempontjából az egyre mélyebb és mélyebb lövészárkokról szólt."

A rendszerváltozás után éppen ti voltatok gábor azok, akik intenzív lapátolásba kezdtetek!

Azzal, hogy kijelented a párt polgárosodását, hogy remegő szempillákkal elsuttogod, miszerint "politikai közösségünk kilépett a felelőtlen és sokszor tékozló kamaszkorból, és átlépett a felelős és építkező felnőttkorba", azzal mindenki, akik ellen vétkeztél, akit megaláztál, gondolod ezek után majd örömében a nyakadba fog ugrani?

Nem gábor, ez nem így működik!
Ez akkora tévedés, mint hogy pártod (amit nem sokáig fogsz már irányítani) "Magyarország soron következő kormánypártja".
Szókrakész
"Ugyanazt az egy Istent imádjuk. Ön is, én is. "

Vona itt szólta el magát, hogy marrano.

Tehát zsidó vallású!
A nagyon mélymagyar.
Mint Szegedi Csanád.
r2d2
Vona Gábor túl finoman fogalmazott! Úriember!
eugen4402
Kedves Végábor, Ön is mondja a magáét, és a Főrobi is mondja a magáét...
El kellene felejteni ezt a vallási blődséget, talán kinőttük már a középkori gyerekbetegségek korát. Mellesleg van némi igazságalapja Slomo úr morcosságának. Önök elég okot szolgáltattak hozzá, és egy váratlan "hátraarccal" nem lehet "a múltat végképp eltörölni"...
anka
@eugen4402: Szerintem meg el lehet! - és ezt az egész magyar politikára értem!
Már elegem van abból, hogy mindig csak a múltban akarnak élni a politikusok. - ezért nem halad előre az ország mert felhánytorgatás és lejáratás folyik.
Már mindenkit "kárpótoltak" csak a magyart nem!!! - erre is hány milliárd ment el???
Igen is a jövőbe kell nézni és azt építeni!
Manhattan
Köves Úr fényévekkel intelligensebb a teljes jobbiknál. Ha nekem állt volna tisztemben válaszolni ennek a hitlerjugend féle csürhének, sanszos, hogy azt írtam volna, hogy takarodjatok ám a jó náci k*va anyátokba. Nem tudom erre mit reagált volna a "tisztelt" elnök úr.
magyarbakancs
Jobbik cukiság arca mögött milyen álarc van még?
Az a párt aki listázni akarta a parlamentben ülőket, kinek van Izraeli állampolgársága.
Az a párt, ne köszöntse a Zsidó vallású honfitársaimat.
Itsuka Nakimaga
@not me: Én nem öltem meg senkit! És bátran állÍthatom: Köves Slomo sem! A beírásodból csak annyi vehető ki, hogy bunkókkal még mindig ugyanúgy el vagyunk látva, mint a sokat átkozott kommunizmus idején.
Kádár népe is te vagy és Orbán népe is! Ez egy kis ország, ennek csak egy söpredéke van!
Itsuka Nakimaga
@Mirabilis: A házak építését nem szokás a "népirtás" kategóriájába sorolni.
Itsuka Nakimaga
@r2d2: Köves Slomo túl finoman fogalmazott! Uriember!
Szókrakész
@eugen4402: Pedig már többen próbálkoztak vele.
Lásd mszmp a módszerváltás után.
eugen4402
@anka: Tökéletesen egyetértek, én lennék a legboldogabb pasi, ha sikerülne.
Viszont ahhoz valami közös nagy kiegyezés kellene, a közös cél deklarálása, hogy nincs harag, ezután a jövővel foglalkozunk, és akinek ez nem tetszik, az csendben vegye a kabátját-kalapját, és hagyja el a Kárpát-medencét... @Szókrakész: Azért nem bízom a fenti mondatom megvalósíthatóságában, mert nem csak az MSZP-nek nem sikerült, de a Haza Bölcse se tudta volna elérni a kiegyezést, ha külföld nem segíti ebben. Az igazi hungarikum az, hogy "magyar ember a másik magyarnak farkasa..."
r2d2
@Itsuka Nakimaga: Tisztelem a véleményed!
Már csak egy gond van ebben az országban: a zsidó engem GÓJNAK néz, a cigány CSICSKÁNAK, a muszlim meg GYAÚR KUTYÁNAK! Vajon ki van e mögött?
CsipkeRózsa
@Szókrakész: nem jól értelmezed Vona szavait. Nem egyforma Istent ért alatta. Az ugyanazt az egy Istent imádjuk, azt jelenti, hogy az "egy Isten hívő" vallások. Mindegyik egyetlen Istent imád, de a saját vallásuk szerint.
Itsuka Nakimaga
@r2d2: A "csicskára" és a "gyaur kutyára" válaszoljanak az érintettek!
Viszont a "gój" szóban semmi lenéző, vagy pejoratív él nincs. Az egy puszta ténymegállapítás, amely szerint az illető nem zsidó. Emögött csak ennyi van, semmi több!
K.S.-nak abban igaza van, hogy hosszú évek folyamatos gyűlölködéseit nem lehet egy karácsonyi/chanukai üdvözlő levéllel elfeledtetni, pláne meg nem történtté tenni. A falak lebontása egy hosszú folyamat, amely kölcsönös jószándékot feltételez.
Egyvalamiben viszont nincs igaza: azt is tudomásul lehetne/kellene venni, hogy a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.
CsipkeRózsa
@r2d2: a gój szó egy jövevény szó, a kifejezés azt jelenti, hogy nem zsidó. Ez nem egy lekezelő értelmezés, csak egy beszélgetési megállapítás.

Itt találsz jövevény szavakat, és rájössz, hogy Te is használod azok egy részét:

sites.google.com/site/jiddisjoevevenyszavak/
r2d2
@Itsuka Nakimaga: Neked elhiszem, hogy te személy szerint így gondolod:

hu.wikipedia.org/wiki/Gój

"Az igazság odaát van!" Scully ügynök, X-akták...
r2d2
@CsipkeRózsa: Értem! Akkor más nyelvekben illetve más népeknél miért nincs erre külön szóalak, hogy nem magyar, nem osztrák, nem angol, nem orosz, nem görög, nem... ?!
CsipkeRózsa
@r2d2: más népektől más jövevényszavak származnak, keress utána.
anka
@eugen4402: Ha csak ezt nézzük, hogy Vona tett egy lépést és kellemes ünnepet kívánt, ami egy jó gesztus. K.Slomó egyből a múltba ment vissza és azt emlegette..., mi ez ha nem a gyűlölet megtartása? Maguk a politikusok és vallás vezetők keltik, gerjesztik hirdetik a gyűlöletet. - egyszer nem lehetett volna félre tenni a sérelmeket és fogadni a jó kívánságot?
Nem kell mindenkit szeretni..., de gyűlölni sem!
Addig míg ez folyik Magyarországon, nem lehet jövőt építeni..., így nem!
Itsuka Nakimaga
@r2d2:
"más nyelvekben illetve más népeknél miért nincs erre külön szóalak, hogy nem magyar, nem osztrák, nem angol, nem orosz, nem görög, nem... ?! "
Van! Idegen, külföldi, kálomista, stb. Az, hogy gyűjtőszó nincs, az legfeljebb bizonyos nyelvi szegénységre utalhat, illetve a kora ókori és az újkori etnikai állapotok közötti különbségre mutat, arra a történelmi állapotra, amikor a zsidó volt a világon az egyetlen monoteista vallás.
Rómában is volt: "római polgár" és "mindenki más"!
Bringás
Mennyire igaza is van Vonának! Ez a kis senkiházi mikor is kívánt Boldog Karácsonyt? Akkor ugasson, ha a gyűlölködésen kívül tesz is valamit! Esze, jelleme, kiállása nincs hozzá a kis moslékzabálónak!
r2d2
@Itsuka Nakimaga: 1. Te válaszolsz másnak feltett kérdésemre???
2. Próbálod védeni a mundér becsületét?: "Amit belinkeltél: az engem igazol!"

Tudod, te is hogy a zsidó nép, s országa Izrael egy rettentően agresszív közösség! Persze, TÚLÉLÉS! Értem, én! De akkor aki 1945 után született, az miért felelős az azt megelőző időszak "bűneiért"?!
Miért kell az ENSZ közgyűlésen villiogni Irael képviselőjének a BIBLIÁVAL a kezében??? Ilyenkor már nek a TALMUD az irányadó?! Ja, hogy, csak az Ószövetség az övék? Jézust már nem ismerik el???
Szókrakész
@CsipkeRózsa: Nem.
Te értelmezted rosszul.
Ő burkoltan odanyalt a rabbinak és utána hozzátette, hogy a más vallású magyarok...
Tehát nem az ő zsidó, Jahweh-t imádó, hanem keresztény, ...
Itsuka Nakimaga
@r2d2:
"1. Te válaszolsz másnak feltett kérdésemre???"
Úgy tudom, ez egy nyílt fórum, ahol bárki szabadon szólhat, bárkinek.
"2. Próbálod védeni a mundér becsületét?"
Igen, sőt nem csak "próbálom", hanem meg is védem! Továbbá:
A zsidó nép semmivel sem agresszívebb másoknál. Ha úgy gondolnád, hogy tévedek: leírhatnád: a zsidó nép mikor indított/viselt hódító háborút más népek ellen? Hogy megvédi magát, ha megtámadják? Ezt talán meg sem kell indokolni. Csak az a baj, hogy nem tette ezt már sokkal korábban!
"Miért kell az ENSZ közgyűlésen villiogni Irael képviselőjének a BIBLIÁVAL a kezében???"
Izrael nem teokratikus állam, ellentétben mondjuk pl. Iránnal. Izrael képviselője sohasem "villogott" az ENSz közgyűlésén Bibliával a kezében! A Talmud egyébként nem szent könyv, hanem vallási és mindennapi kérdésekben lefolytatott, kora-ókori viták gyűjteménye.
Valóban: a zsidók Jézust "nem ismerik el". Pontosabban: nem a létezését tagadják (noha arra sincs történeti bizonyíték), hanem Messiásként nem ismerik el. Ezen a ponton vált el a zsidóságtól az az - ugyancsak zsidó - szekta, amely végül Rómán keresztül a kereszténységig vezetett.
De ez itt már nagyon off, hosszú és messzire vezetne...
r2d2
@Itsuka Nakimaga: NÉZZ TV-t!

B.ú.é.k.
Itsuka Nakimaga
@Mirabilis: Talán mégsem ugyanaz, ha üres telkekre házak épülnek kelet Jeruzsálemben, vagy az, ha erőszakosan kiköltöztetik a lakosságot, hogy a falvaikat lerombolják.
Kelet Jeruzsálem státusza sok helyen vitatott ugyan, de Izrael már 1967-ben Jeruzsálem egészét fővárosává nyilvánította.
No és mielőtt még "háborús hódításról" beszélnél: Izraelt megtámadták.
B.u.é.k.
Itsuka Nakimaga
@r2d2: Tehát úgy gondolod, hogy a te magvas gondolataidat csak azok a szellemi toprongyok tudnák megemészteni és kellőképpen értékelni, akik Tv-t néznek?
Ha már így van: azt is megírhatnád: melyik csatorná(ka)t kellene ahhoz néznem, hogy a te szellemi karámodban lehessek megtisztelve?
Fontos hogy válaszolj, mert ettől függ, hogy veszek e egy tv-t, vagy sem!
r2d2
@Itsuka Nakimaga: Ne vegyél! B.ú.é.k.
Itsuka Nakimaga
Rendben, én is effelé hajlottam. B.u.é.k.
Itsuka Nakimaga
@Mirabilis: Igen, Jeruzsálem Izrael fővárosa.
Itsuka Nakimaga
@Mirabilis: Igen, miután megtámadták! Istenem, megvédte magát és visszaütött.
Itsuka Nakimaga
@Mirabilis: Én arról az 1967-es aktusról írtam, ami túllépett az 1949-es - pusztán deklarációt jelentő - szinten és a rákényszerített un. "hatnapos háborúban" 1967 junius 7-én ténylegesen is birtokba vette Jeruzsálem óvárosát és a Templom hegyet is, amit később visszaadott a muszlimok felügyelete alá. Ez a helyzet ma is fennáll, Izrael tiszteletben tartja az Iszlám szent helyeit.
Csak egy pillanatra kellene elfelejteni az előítéleteket és számot vetni a tényekkel. No és ez persze nem csak rád vonatkozik...
Ám az egyenes kérdésre az egyenes válasz: nos a nasszeri Egyiptom légiereje támadta meg, szovjet fegyverekkel.
hu.wikipedia.org/wiki/Hatnapos_h%C3%A1bor%C3%BA
Részemről is befejezhetem, de a makacs tények attól még tények maradnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.