Megszüntette a nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a békéscsabai Joghatás Kft. ellen, a hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőeljárás lezárult.

A feljelentést tavaly november végén tette csalás, hűtlen és hanyag kezelés, zugírászat és a számviteli fegyelem megsértése miatt ismeretlen tettes ellen Békéscsaba jegyzője a közgyűlés felhatalmazása alapján.

Miklós Attila (MSZP) önkormányzati képviselő, a békéscsabai MSZP-szervezet elnöke elmondta: a zugírászat ügyében még vizsgálódik az ügyészség.

A békéscsabai közgyűlés becslése szerint a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás 2011 és 2014 között kötött szerződései és kifizetései által okozott kár mintegy 160 millió forint.

A feljelentés előtt egy közbeszerzési szakértő megállapította, hogy tizenhat esetben figyelmen kívül hagyták a közbeszerzésre vonatkozó törvényi előírásokat. Problémákat tártak fel a jogi vizsgálatra kirendelt ügyvéd szakértők is.

A szerződések egyikét 2012 decemberében az egy évvel korábban alapított Joghatás Kft.-vel kötötte a társulás, a cégnek az Életfa Szociális Szolgáltató Központ által működtetett idősotthonnak kellett étkeztetéssel kapcsolatos tanácsokat adnia havi 1,1 millió forintért.

Miklós Attila szerint a Joghatás Kft.-nek összesen 116 millió forintot fizettek ki, a szerződéskötést a társulási tanács korábbi elnöke, Vantara Gyula (Fidesz-KDNP) volt polgármester, jelenlegi fideszes országgyűlési képviselő tette lehetővé.

Szarvas Péter (független) polgármester tavaly nyáron határozott a szavai szerint közízlést sértő szerződések megszüntetéséről.

Miklós Attila elmondta, véleménye szerint az önkormányzat nem merítette ki a jogi lehetőségeket a helyhatóságot ért kár behajtása érdekében, ezért a januári jogi, ügyrendi és ellenőrzési bizottsági ülésen ismét foglalkozni fognak a témával.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Magyarul, most vették lszre, hogy hordatag is benne van a buliban!
Equus
azért szívesen betintenék a "nyomozati" anyagba... a magyar rendőrség nyomozásai...
Nessy
kell egy "őrangyal", és mehet tovább a buli!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.