Soros György szerint válságba kerültek a nyílt társadalmak, amelyeket szervezetei által ő is igyekszik megerősíteni. Ennek egyik oka, hogy: „Az emberek úgy érezték, az elit ellopta a demokráciájukat.”Soros: válságban a nyílt társadalmak

Soros György (Fotó: MTI)

Az Egyesült Államokban élő milliárdos szerint az EU a nyílt társadalom képviselője, ezért is támogatta a kezdetektől.

Kitért arra, hogy a II. világháború után az USA olyan politikát valósított meg a Marshall-tervvel, amely segített talpra állítani Európát, ezzel szemben a 2008-as válság után az EU vezető állama, Németország a szűkkörű érdekeit szolgáló megszorítási programot kényszerítette az EU-ra.

Donald Trump, amerikai elnökről szólva azt írja, hogy megválasztása óta enyhített ugyan megnyilatkozásain, de kabinetje „hozzá nem értő szélsőségesekből és nyugdíjas tábornokokból áll”, ő maga pedig diktátor szeretne lenni.

Azt írja, az EU nagy veszélyben van Vlagyimir Putyin befolyásának növekedése miatt is. „Ahhoz, hogy az EU ne végezze úgy, ahogyan a Szovjetunió, össze kell fogniuk mindazoknak, akik hisznek az EU-ban” – véli Soros.

(forrás: Index)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.