Szilveszterkor kötelező jól éreznie magát az embernek, és önfeledten mulatoznia. Ezt tartja a mondás, s sokan rá is pörögnek egy-egy nagyszabású bulira, míg mások épp ezért inkább egy csendes zugot keresnek maguknak, ahol nem dudálnak a fülükbe, s nem robbantgatnak petárdát a lábuk alatt. Így vagy úgy, de az újév valahogy mindig a nagy remények időszaka, amikor fogadalmakat teszünk, a leglelkesebbek pedig olykor arra esküsznek, hogy megváltják a világot. Van, aki negyven éve várja a magyar foci feltámadását, miközben szép számmal akad olyan is, aki mindössze picivel több ételt kívánna az asztalra, egy nadrág és egy cipő helyett örülne kettőnek. Ím, álljon itt néhány magyar fotó arról, hogyan telt a szilveszter, milyen tréfákat eszeltek ki, miként mulattak, s hogyan vetették bele magukat az előttük álló évbe az emberek. (A képek alatt pedig összeszedtünk pár érdekességet, mi elé néztek, mi várt a képen szereplőkre az adott években – a szerk.)

Forrás: mno.hu
Feltöltő: Horizont
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.