Székely Sándor fővárosi közgyűlési képviselő bejelentette: civilek petíciót indítottak azért, hogy Majtényi László legyen a köztársasági elnök.

Majtényi László, aki jelenleg az Eötvös Károly Intézet igazgatója, elmondta, tudott a felkérésről, de még nem mondott rá igent.

Új kihívó szállhat harcba Áderrel a köztársasági elnöki posztért

Áder János jelenlegi elnök "nem követte Göncz Árpád mindenkire nyitott, emberséges stílusát, sem Sólyom László ellensúlyra törekvését"

- idézi a szervezőket az Index.

A Majtényit jelölő "Elnököt a köztársaságnak" csoport képviselőjeként Székely Sándor azt nyilatkozta, tisztában vannak azzal, hogy "a jelölésnek nincs közhatalmi tétje", de azt szeretnék, hogy

"az ellenzék mutasson alternatívát, ne csak tétlenül nézze a pártkatona Áder újabb kinevezését".

A civil csoport tervei szerint legkésőbb január végére mindegyik ellenzéki párt dönt arról, hogy támogatja-e a közös jelöltet. Orbán Viktor és a Fidesz vezetése már döntött arról, hogy Áder Jánost jelölik a kormánypártok köztársasági elnöknek. Áder pedig jelezte, vállalja az újabb ciklust. Ehhez a parlamenti képviselők kétharmadának szavazata szükséges, a második fordulóban viszont a feles többség is elég.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eugen4402
Bizony, nála alkalmasabb jelölt nekem se jut eszembe...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dodóka
ez akkor lesz köztársasági elnök , amikor a Jurij Gagarin, vagy a Fekete Pákó körülbelül !
Nem tudom miért nem szól rá az asszony, hogy Laci ! Nem látod, hogy bolondot csinálnak belőled !?
terlasz
@dodóka: Tényleg nem lehet belőle k.elnök, de nem árt a nép figyelmét felhívni arra, hogy akár egy tisztességes, erre érdemes ember is elláthatná a nép egységét kifejező legfőbb közjogi méltóság szerepét.
eugen4402
Bizony, nála alkalmasabb jelölt nekem se jut eszembe...
emerencia
@eugen4402: Figyelemre méltó ember. Az egyik legkiválóbb ombudsman volt, igazi demokrata.
Szókrakész
Miért kell folyton harcolni?!

Ez beteges lipsi becsípődés.
Beszélni, vitázni, megmérettetni, elfogadtatni magukat nem tudják, így a harcot választják!
Micsoda demokratikus elgondolás?!?!?!
terlasz
@Szókrakész: "Miért kell folyton harcolni?!Ez beteges lipsi becsípődés"
Hol élsz ember? Aki folyton harcol az Orbán, aki libisiből lett illibsi. Ha ezt a tényt nem ismered, akkor minek a buta belekotty?
Szókrakész
@terlasz: Ez a válasz pedig egy másik lipsi becsípődés.
nezelodo
Ugyan már ki gondolja komolyan? Orbán már megmondta ki lesz a KE, nem emlékeztek az egyik mélykeresztény akaratlan mondatára, amikor azt hitte nem hallja a mikrofon? (amúgy sokan hiszik, hogy nem látja a kamera, nem hallja a mikrofon, de tévednek, mert hiányosak az ismereteik, vagy itt ragadtak a múltból)
Szókrakész
@terlasz: A tipikus lipsi arrogancia vezérelte lekezelés, elnyomás jellemző rátok.
Csak ti tudtok mindent.
Nálatok a bölcsek köve. Gondoljátok ti.

Amúgy csak megkérdezem.
Mi van akkor, ha ismerem ezt a tényt?
És mi van, ha az egész politikai palettára jellemzőnek ítélem meg ezt az örökös harcmezőn dzsembörizést?
Akkor is "minek a buta belekotty"?!?!?!
Ami egyenlő az oldal kisajátításával, cenzúrázásával!!!
A megosztással, Egy Gondolat Rendőrséggel.
És a kórus azonnal lájkolva béget a benyögésetekre.

Na ezek vagytok ti.
Sötétek, mint a belsőzseb.
PJProby
A ballibsik mindig szilárdan, két lábbal állnak a felhőkön.
magyarbakancs
@Szókrakész: "Miért kell folyton harcolni?!

Ez beteges lipsi becsípődés."
Ez a Fideszre érteted?
Mert a folytonos harcot a Fidesz műveli.
Igen kell vitatkozni,érvelni,meggyőzni.
És nem birka bólogató Jánosként szavazni és kántálni mindent amit a Fidesz központi bizottsága kiad.
.
eugen4402
@Szókrakész: Meglepő felismerésekkel dúsítod az újévi üdvözleteidet, de ezzel kötöd le az olvasók figyelmét. Furcsa módon a gyerekkori mozifilmeket idézed. A szovjet filmgyártás ontotta a világháborús sztorikat, melyekben a vörös katonák hihetetlen hatalmas hősök voltak, a náci német hadvezetőséget pedig szánalmasan ostobának ábrázolták. 6 - 7 éves kölykök voltunk, és a huszadik ilyen film után csak legyintettünk: buta ellenséget nem kunszt legyőzni, mi ebben a világraszóló diadal..?
wagabund
Feltételekkel vállalta a jelöltséget... a feltételeket ki teljesíti?..és hogyan?

saccperkábéé akkora szégyenbe fut bele, mint amikor a főpolgi jelöltek jeges vízzel öntötték le magukat..(klottgatyában természetesen)...
Eladott Ország
"Meg az megy, hogy az uralkodó eldönti. Gyakorlatilag mindent az égvilágon eldönt. Helyettünk, a fejünk fölött. Ha már amúgy is ott van, tesz is rá. A fejünkre. Kedve szerint kinevez, levált, bezárja a boltokat vasárnapra, vagy kinyitja. Osztja a pénzt az egyháznak, kisvasutat épít, stadiont rendel, lőtereket álmodik a magyar pusztába. Államosít, feltőkésít, kioszt, elvesz. Néha megbeszéli valakivel, mondjuk Kövér Lászlóval.
A kérdés már csak az, mi mi a jó fenére kellünk. Kilencmillióan, vagy ahányan még maradtunk. Persze értem én, hogy valakinek meg is kell termelni az elzabrálható vagyont, be kell fizetni az adókat és járulékokat, hogy legyen miből beteljesíteni a gyermekkorból idáig hurcolt frusztrációkból fakadó nagy vágyakat. Kellenek a melósok, de főleg kell az Unió pénze. Csak ugye az a pénz hamarosan elapad, mi vagy beledöglünk a nagy jólétbe, vagy fogjuk a bőröndöt, családot és elhúzunk a vérbe. Végül itt maradnak ezek a csodálatos emberek. A Mészárosok,Tiborczok,Garancsik, Vajnák, Szijjártók, Kövérek és Soványak, Áderek és Balogok. Meg az Orbánok, mert szerencsére ők legalább szaporák. Aztán majd jól kinevezik egymást mindenfélének. Szép is lesz ez, bármit is gondol Kósa Lajos a nagy eszével. Igazuk is van a volt kollégiumi szobatársaknak. Miért is ne csinálnák, ha egyszer büntetlenül tehetik?"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.