Életének 71. évében elhunyt Kovács Barnabás, a Magyar Sí Szövetség (MSSZ) északi szakágának szövetségi kapitánya.

Az MSSZ hétfői tájékoztatása szerint a szakember vasárnap délután autóbalesetben vesztette életét. Temetéséről a család később intézkedik, a szervezet saját halottjának tekinti.

Kovács Barnabás a Honvéd színeiben tizennyolc éves koráig versenyzett, több ifjúsági bajnokságot nyert, egyúttal tagja volt az alpesi sí válogatott keretének. Edzői pályája 1972-ben indult, miután elvégezte a tanári és sí szakedzői szakot a Testnevelési Főiskolán. Eleinte a magyar alpesi síelés szakmai vezetőjeként dolgozott. A magyar válogatottat tizenhárom évig irányította, majd külföldi felkérések következtek, többek között Hollandiában, Chilében, Argentínában, de edzette az ausztrál válogatottat is. Közben a legeredményesebb magyar alpesi versenyzőket segítette abban, hogy időről időre együtt dolgozhassanak az általa vezetett csapatokkal.

A magyar csapat Kovács Barnabás vezetésével vett részt az 1992-es albertville-i, majd az l994-es lillehammeri téli olimpián, ahol Bónis Attila műlesiklásban huszadik helyezést ért. A szakember a kétezres évek végén tért vissza végleg Magyarországra, 2008 óta pedig oroszlánrészt vállalt a Magyar Sí Szövetség szakmai feladatainak kidolgozásában és megvalósításában. Előbb szövetségi kapitányként valamennyi szakágért felelt, több téli olimpián és világbajnokságon irányította és segítette a válogatott sízőket. Majd 2016 januárjában átadta szövetségi kapitányi helyét alpesi síben Stark Mártonnak, és attól kezdve a sílövészetet, a sífutást és a síugrást magában foglaló északi szakág szövetségi kapitányaként dolgozott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.