A kormányközeli Nézőpont Csoport Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével készített interjút a 2017-es évet beharangozó kiadványában. A házelnököt a 2018-as országgyűlési választásról is kérdezték, mire Kövér leszögezte, nagy hiba lenne, ha a kormánypárt elbízná magát.

"Nem gondolhatjuk azt, hogy azért fogunk tudni választást nyerni 2018-ban, mert az ellenzék már most veszített"

- figyelmeztetett.

Kövér szerint a baloldal kétségbeesésében mindent lerombolna, amit a polgári oldal épített. A szociális problémákkal most nem tudnak kampányolni, hiszen nő a gazdaság és emelkednek a bérek.

„A baloldalnak ma egyszerűen nincs felhajtó ereje”

– mondta Kövér, aki szerint a baloldali pártok eszköztelenek, gondolat nélküliek, híján vannak a valamire való személyiségeknek és az elegendő támogatottságnak.

„Ráadásul ott van koloncként a nyakukban Gyurcsány Ferenc”

A házelnök szerint a baloldaliaknak hiányzott a bátorságuk, hogy megpróbálják levetni magukról ezt a terhet. A kormányzásképtelenség és a

A házelnök arról is beszélt, hogy abszurd lenne egy baloldali-jobbikos koalíció. Szerinte ezt csak a 

hataloméhség és az Orbán-fóbia

keltené életre. 

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Az Orbán nevű nagy valószínűséggel pontosan úgy vezeti a pártját, ahogy az országot is.
Egyáltalán nem érdekli senki véleménye, nem fontosak sem az elvek, sem a racionalitás, sem
semmi. Csak a hatalom számít és a csak a saját akarata mérvadó. Ezen belül van, akitől eltűri, hogy motyogjon valamit és van, akitől nem. Kövértől eltűri, talán annak idején megosztoztak a házipálesz-­otthonról hozott tepertő kombón, amikor Lacika pakkot kapott kollégistaként. Összefoglalom. Van egy Kövér László nevű ember, aki soha nem tudott és soha nem is fog tudni kivergődni a lánctalpas tahóság öröklött sötétségéből, de úgy kellene tennie, mintha államférfi lenne. Ez annyira megy neki, mint elefántnak a piruett. Ezért – vagy másért – végtelenül megkeseredett és gyűlölködő, ráadásul egy velejéig korrupt és teljesen szélsőjobboldali pártot kell képviselnie úgy, hogy lényegében nincs mentség a kormány viselkedésére, egyedül a mutogatás marad a másikra, hogy az is lopott. Ez azért nem igazán szilárd erkölcsi alap semmire."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Nekem is az a gyanúm, hogy Kövér Laci az év véghi hajrában még nem józanodott ki.
kissé felnőttem
Csak a nagy elképzelt DUMA aztán csak a saját tulélésükre hajtanak
mert ha akarnának az ördöggel is kokettálni már megtették volna. majd eljön a 18 decembere megtudjuk kivel miért nem fogtak össze aztán max fejjel mennek a falnak nagyot koppannak elhallgatnak mint az éji bogár a versben, ujabb négy évig nekem már ne magyarázzanak oszoljanak a szélrózsa minden irányába de Szibériába arra éppen Nyár lesz, meg termő paradicsom.
Lepényleső
Veszíthet,vagy már most beindult a bizonyítvány magyarázása,esetleg riogatás attól,amit ők
követnek el?
vadnarancs
Laci bazzeg Orsóssal egyeztettél? Soros kimaradt vazzeg!
not me
A zsivány kettes, kövér lászló, még a bajszát is levágatta, hogy 2018-ban győzzenek.
kövér lászló KISZ- titkár megint elment a falig.

Ha kövér lászló (a metroszexuális) levágatta a bajszát, akkor minden fidesznyik vágassa le a bajszát!
Kim kövér Dzsong lászló Un akarat ez.
Fő az egy-en!

Vedd komolyan - vagy nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.