Tavaly többször is felröppent a hír, hogy az élelmiszeróriás kivonulhat Magyarországról. Erre most érkezett határozott cáfolat: a híreknek nincs valóságalapjuk, mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország működési ügyvezető igazgatója az agrarszektor.hu-nak. 

Állítása szerint Dave Lewis, a Tesco csoport vezérigazgatója több ízben is megerősítette, hogy a cég marad Magyarországon, és elkötelezett a közép-európai vállalat fejlesztése iránt.

Eldőlt, mi lesz a Tesco sorsa Magyarországon

Az előző évhez képest ráadásul az egész csoport forgalma és értékesítési volumene megnőtt – tette hozzá Pálinkás, aki szerint tavaly 14 ezer, nem vezető beosztású munkatárs bére is emelkedett.

Folytatódnak az újítások is: tavaly Közép-Európában elsőként Budaörsön vezették be a Scan&Shop rendszert, ahol a vásárlók saját maguk szkennelhetik be a megvásárolni kívánt termékek vonalkódjait. Elindul az okostelefonon történő szkennelés is, így saját eszközzel is lebonyolítható lesz a bevásárlás.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Már azt hittem, hogy a nemzet gázszerelője Mészáros Lölö veszi meg a TESCO-t aki saját kezével most faragja Orbán Honvédő Viktor lovasszobrát hálájául.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Szókrakész: Ez igaz vettem vérnyomás mérőt, mert a régi 10 éves korába előjött a ,,beépített avultsága,, így kellett másik, kettőből, kettő szar volt, végül a pénzt visszakaptuk, és vettem máshol ami működik is...
Hozzáteszem a régit is a Tescóban vettük 2006. ban, ezért mentünk most is oda, na többé nem valószínű, hogy előfordul ilyen...
Pilcz
Én húst nem veszek ott már évek óta. Vettem akciós tarját fasza volt. Vettem következő héten is lefagyasztottam. Kiengedtem és proteinben gazdag husika volt. Lefotóztam, vevőszolgálat letelt a reklamáció ideje, weboldala nincs reakció. Fb oldal képpel felrakva. Ezer bocsika és 5000 ft-os vásárlási utalvány. Teszem hozzá, hogy a hús 4000 volt. Megeröltették magukat...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.