Nem emelnek vádat az autós ellen, aki tavaly elütött egy 9 és egy 12 éves kislányt Balatonfüreden – derítette ki a Veszprém Megyei Főügyészségtől a Velvet. A testvérpár tavaly júniusban szaladt ki a 35 éves nő Hondája elé, ami 48-53 per óra sebességgel elsodorta őket.

Az úton 40-es sebességkorlátozás van érvényben, ám a szakvélemény szerint az autós a sebességhatár betartásával is elütötte volna a kislányokat. Vádat így nem emelnek ellene, pusztán szabálysértésért kell felelnie.

Megússza a vádemelést az autós, aki két kislányt gázolt el

A gyerekek az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” közúti közlekedési táblánál nem álltak meg, körültekintés nélkül hajtottak ki a Noszlopy utcára. A nagyobbik lány közel 20 métert repült az ütközés következtében, csonttöréseket szenvedett. Kilenc éves testvérét a mentők a helyszínen újraélesztették, ám két nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Csak egy élményemet mesélném el. Motorral mentem jóval a sebességkorlát alatt. Az utcán gyerekek játszottak, de szépen félreálltak az út két szélére, hát nyugodtan hajtottam tovább. És mikor már hozzájuk értem valamiért a legkisebb meggondolta magát és úgy döntött, hogy ő átrohan és inkább a testvére mellett várja meg míg elhaladok. Pont előttem szaladt át. Fékeztem egy hatalmasat és sikerült megállnom. Annyit tanultam belőle, ha gyerekről van szó és úgy tűnik, hogy megadták nekem az elsőbbséget, az még nem azt jelenti, hogy az az utolsó pillanatig úgy is lesz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
@justhpeter: Ez sajnos a fütyiszes VALÓSÁG!!!
papa.49
@Szeparepa2: Kapargáljál kicsit mélyebbre is ez csak a felszín, hány métert repült a gyermek közel 20 métert, akkor mellyivel mehet az autó, hát nem 48-53 km között, hanem úgy 70 nel, a 40 korlátozásnál, ez nekem nem azt mondja hogy csak a gyermek volt a hibás!!!
A gyermekek is hibáztak az kétségtelen, de az autóvezetője is, és végül is az egyikük meghalt, ez se mellékes körülmény!!!
papa.49
@Szeparepa2: Megnézted a helyszínről készült fényképet, az út elég széles kerülni is, fékezni is, lehetett volna a kocsinak, és mivel kb. derékszögben ütköztek a repülés igen nagy volt...Végül a szakértő megállapítása szerint 48-53 km közötti sebességgel ütötte el a két gyermeket valószínű nem is fékezett, ha viszont egy vészfékezés után volt ennyi a tempója akkor a sebességet jó bőven túllépte...Még egy, ez egy lakott terület ahol mindig számítani lehet hogy gyermek, vagy idős ember eléd kerül, inkább 38. mint 53 km kell hajtani...Ez úgy néz ki hogy ha jó a kocsinak a fékje, gumija, a vezető az utat figyeli kb. 5 méter alatt meg lehet állni az akadály észlelésétől, ez is tény... Mondom ezt úgy hogy 1966 májusa óta van jogsim, meg azóta vagy 2 millió km vezettem, koccanásom volt, de személyi sérüléses balesetem soha...
Grafix69
Nem azért ,hogy okoskodjak , de van olyan szerencsétlen helyzet amit nem az autósok okoznak , viszont az is igaz,hogy senki nem autósnak születik hanem gyalogosnak. Én mind a két felet sajnálom mert ezt mindenki megszenvedi ,még ha vétett akkor is még ha ártatlan akkor is borzasztó az elkövető számára is.
Grafix69
@Szeparepa2: Nem biztos ,hogy az van , lehetett egyszerű gyermeki figyelmetlenség is , vagy tán mind kettő , nem tudom nem voltam ott és nem is szerettem volna. Borzasztó az egész .
r2d2
@papa.49: Igen! Ilyenkor osztott a felelősség!
Nemezis
@r2d2: Nem, nem osztott. Az autós csak azért felel, mert gyorsabban ment, mert a szakértő megállapította, hogy 40-el is ütközött volna. Neki elsőbbsége volt, miért állt volna meg. ha meg kitudta volna kerülni őket, biztosan meg is tette volna.
G narancs
@papa.49: Mert szerencséd volt, de nem kéne osztanod az észt.
papa.49
@Nemezis: Viszont rá is vonatkozik, hogy az élet, és vagyon biztonságáért mindent meg kell tennie, mert ez is egy szabály...
not me
Cserbenhagyásos gázolás.
Bűncselekmény.
Pusztulnia kell a magyar gecinek!!!
papa.49
@G narancs: 50 éven keresztül, meg a megtett km alatt NINCS ENNYI SZERENCSÉJE SENKINEK!!!
Ha nem tetszik neked amit írtam UGORD ÁT, oszt. jónapot!!!
human
Csak egy élményemet mesélném el. Motorral mentem jóval a sebességkorlát alatt. Az utcán gyerekek játszottak, de szépen félreálltak az út két szélére, hát nyugodtan hajtottam tovább. És mikor már hozzájuk értem valamiért a legkisebb meggondolta magát és úgy döntött, hogy ő átrohan és inkább a testvére mellett várja meg míg elhaladok. Pont előttem szaladt át. Fékeztem egy hatalmasat és sikerült megállnom. Annyit tanultam belőle, ha gyerekről van szó és úgy tűnik, hogy megadták nekem az elsőbbséget, az még nem azt jelenti, hogy az az utolsó pillanatig úgy is lesz.
Levendula
@papa.49: Biztos fityeszes volt a nő. Vagy a párja. Vagy mindkettő. Vagy a nyomozóhatóság emberének az ismerőse. Vagy az ügyész jó ismerőse. Tudnék élő példát mondani az ilyen összefonódásra, amikor tanuk, vagy hangfelvétel bizonyította a vádlott bűnösségét, mégsem folytattak nyomozást ellene, sőt az ügyészség is elutasította a sértett panaszát.
Nemezis
@Levendula: Te mégis miről beszélsz? A nő STOP táblával védett úton haladt. Sajnos szegény gyerekek hibáztak, mert megállás nélkül kihajtottak elé.
qxy
Gondolom sokan vannak akik külföldön is rendszeresen vezetnek. Én igen. Mi hozzá szoktunk, hogy ha gyerek van az úttól nem messze már akkor lassabban ha kell lépésbe megyünk el mellette. Ja, itt úgy lép le a gyerek a járdáról hogy szét sem néz. mert tudja hogy megáll a kocsi. Soknak ez furcsa de így van.De a gyerekek, a suliba amikor közlekedési óra van, öt vagy hat háztömb minden sarkon rendőr, több tábla, és a gyerekek tanulják a közlekedést. Lehet arra menni kocsival, mindenkinek, de mindenki tudja hogy lassan és óvatosan mert a gyerekek tanulnak. Mire jó ez? Ha gondol egyet a gyerek, el megy és levizsgázik kis mocira és ő már eleve tudja hogy mi a szabály. és igenis meg kell állni Hogy ütnek e el gyereket? nem igazán. Ha gyorsabban akarsz menni ott az autópálya ott nyomathatod amennyivel akarod. Ennyi.
De ez a csaj tuti hogy le fizette a dolgokat.vagy eccer kéccer piszkos lett a térde" "
Levendula
@Nemezis: Hogyha a nő 50 km/óra helyett csak 40-nel megy, akkor nem találkozik a gyerekekkel. Érthető???
papa.49
@Levendula: Sajnos van rá példa, csak ugye bizonyítani nem lehet...
Nemezis
@Levendula: Nem érthető. Ugyan is a szakértő megállapítása szerint akkor is találkoznak, ha 40-nel ment volna. És ez a lényeg.
papa.49
@Levendula: Az atv.hu láttam az előbb a család nyilatkozatát, érdemes megnézni...
Grafix69
@Levendula: Ha jól tudom ez a Balaton déli partján volt, de nem biztos . Viszont a helyszínt mutatták a TV -ben . Szerintem , de csak szerintem simán figyelmetlenek voltak a gyerekek ,és ha jól emlékszem a nagyapjuk is ezt nyilatkozta. Nem védeni akarom az autóst , de sajna vannak esetek amikor egy ilyen katasztrófa elkerülhetetlen . Főleg ha az autós nem számított erre a hirtelen dologra.
Grafix69
Még annyit ,hogy nem gyalog voltak hanem kerékpárral .
papa.49
@Horizont: Ebben az esetben az ütközés kb. felével kisebb sebesség mellett történik, és ez lehet, hogy elég lett volna a túléléshez...
human
Nem tudjátok, hogy mi újság van az ír gázolóval aki szintén két kisgyerek életét vette el? Vagy mi van a milliárdos Rezesova asszonnyal aki ittasan vezetett és négy embert ölt meg? Mindketten hazájukban töltik az ítéletüket vagy már síelgetnek?
Béla333
A Hollywoodi filmekben ilyenkor szokták a főszereplők a kezükbe venni az igazságszolgáltatást...
papa.49
@human: Az ír pacákot nem adták ki, valami jogi balfaszságra hivatkozva, a hölgyemény meg állítólag a sátoraljaújhelyi börtönben van, és nagyon jó magaviseletű...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.