Jó tanárok nélkül nincs jó oktatás és iskola – hangoztatta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy II. kerületi nyugdíjas pedagógus otthonban.

Az államtitkár az otthonban élő nyugdíjas pedagógusok újévi köszöntésén felidézte, hogy tavaly tavasszal kezdődött a közoktatás átalakítása, ekkor döntöttek egyebek mellett arról, hogy az általános iskolát és a gimnáziumot közelebb hozni a felsőoktatáshoz, mivel azt látják, hogy a diákok nem kielégítő tudással érkeznek az egyetemekre és főiskolákra.

Úgy fogalmazott, kicsit "félreértelmezték" a tanárképzést az elmúlt években, ugyanis elkezdtek úgy tekinteni egy matematikatanárra, mint egy kicsit kisebb tudású matematikusra vagy egy történelemtanárra, mint egy kisebb tudású történészre. Pedig nem csak a tudás mennyisége, hanem a tanítás módszertana is fontos – hívta fel a figyelmet.

Szólt arról is, hogy a méltányos oktatást szeretnék megvalósítani, vagyis, hogy minden gyermek a képességeinek megfelelő oktatást kapjon.

Az otthonban élők érdeklődésére elmondta, az elkezdett pedagógus-béremelés eddigi tapasztalataik szerint stabilizálta a tanári pályát, egyre többen jelentkeznek pedagógusnak és csökken a pályaelhagyók száma.

Palkovics László kiemelte, a kormány számít a jövőben a nyugdíjas pedagógusok észrevételeire és véleményére.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
"Jó tanárok nélkül nincs jó oktatás és iskola"
Jó oktatás nélkül nincs jó államtitkár sem, csak Palkovics, a szolga.
Nessy
Palkovics! Ne ködösíts! Mikor érdekelt benneteket bárkinek is a véleménye???
Egyébként pocsék tankönyvekből kötelezöen oktatni csak pocsékul lehet!
Nagy Mária
"Jó tanárok nélkül nincs jó oktatás és iskola." Végre egy igaz mondat is elhagyta a száját.
Csakhogy, akármilyen jó a tanár, ha meg van szabva, hogy mit, miből és hogyan szabad tanítani, ehhez semmiféle képesítés nem szükséges. A robot munkát akár közmunkásokkal is megoldhatják. Vagy ne adjak tippeket, mert az ördög megjelenik a falon?
Egyébként mondja ezt egy semmiféle pedagógiai végzettséggel nem rendelkező palkovics?
bencemacska
És milyen tanár (volt) Palkovics?
Aki tudja, csinálja, aki nem az tanítja!
JAJMÁR
Eddig "Félreértelmezték" a tanárképzést?! Kik?
Az államtitkár urak talán, de ők nem csak ezt. A közhelyes sémákkal tüzdelt beszéd megalázóan semmitmondó a myugdíjas pedagógusokra nézve. Persze nem is mekik szánhatta valójában,
"Méltányos" ? oktatás, mi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.