Megbízatása végeztével, január 20-án távozik posztjáról Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet.

A nagykövetség Facebook-oldalán péntek délelőtt magyarul és angolul is közzétett bejegyzésben az amerikai diplomata azt írta: "január 20-án, amerikai nagyköveti megbízatásom végeztével, elutazom Budapestről".

Elhagyja Magyarországot Colleen Bell

Colleen Bell megköszönte az iránta és családja iránt tanúsított "kedvességet és barátságot". Úgy fogalmazott,

"hiányozni fog az itteni munkám, de tovább dolgozom majd az országaink közötti kapcsolatok erősítésén".

A nagykövet megjegyezte: a következő pár hétben formálisan és informálisan is elköszön.

A The New York Times azt írta, hogy több amerikai nagyköveti poszt megüresedik rövid időn belül, még Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-ai beiktatása előtt. Az amerikai napilap a honlapján helyi idő szerint csütörtökön azt írta, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma december 23-án küldött egy erről szóló táviratot az átmenetet intéző Trump-csapat nevében. A dokumentum szerint a lépés a tengerentúli politikai kinevezetteket érinti, vagyis azokat a kiküldötteket, akiket az elnökkel való szoros kapcsolatuk miatt állítottak egy-egy külföldi nagykövetség élére.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Villon
@krumpli: Igazad van. Bell nyúlta le a magánnyugdíj-pénztárakat, épített belőle stadionokat kis-vasúttal, Ő nullázta le az országunk aranytartalékát, Ő tette közpénzből milliárdossá a Mészáros gyereket, Ő költözött a várba húszon-milliárdért, stb. stb.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
@krumpli: 18:22 A te vezéred jön? Hány vezéred van? Mert a kedvenc vezéred 26 éve elküldte innen a bánatba az orosz vezéred honfitársait a vezérükkel együtt.
És annyira ne örülj, mert ha Putyin ide jön, az nekünk, adófizetőknek újabb milliárdos adósságot fog jelenteni. Azt persze lesz@rom, hogy a te pénzedből mennyit kell tejeljél, de az enyémet nem szeretném Putyinnak adni.
nemkati
@krumpli: Ha csak simán ironikus vagy, akkor elég rosszul csinálod. De ha komolyan írod amit írsz, és tényleg nem tudsz érvelni a véleményed mellett, akkor iszonyat ostoba vagy, és jobb lenne ha eldugulnál.
Villon
@krumpli: Igyexek. Az ilyen ostoba olvasatlan parazitákról lepusztítani magam, mint amilyen te vagy.
karma1
@Szókrakész: A cikk erdekes, - hahaha -, de eppenseggel ismerned kene az ottani viszonyokat is. Ez egy nagyon egyszemelyes kis food store lehetett - Amerikaban szinte MINDEN kisboltot indiaiak, sziriaiak, kinaiak uzemeltetnek.
Hogy tudd: az ilyen kisboltok NEM kotelesek bevaltani az ujsagbol kivagott, vagy esetleg a nagy bevasarlokozpontok altal jutalomkent adott belyegeket, de ez a pali megtette, hogy legalabb fele ertekben bevaltotta. NEM lett volna koteles! Ha pedig az illeto vasarlo latta, hogy az a belyeg csak a Safeway aruhazlancban valthato be, mert o a kibocsajto, akkor miert nem oda ballagott el vasarolni?
Ne mondd nekem, hogy az erzsi utalvanyokkal sok kisboltos nem ugyanezt teszi - igaz, kenyszrbol?
A cikk egyebkent is egy veresszaju "migrancsozo" blogoldalon jelent meg, 2014-16-os cselekmenyre utalva.
karma1
@nemkati: Aaaa', hallgat, mert edzi a nyelvet a hon szeretett putyinka hatsojanak rendbetetelere... Azert ez nem egy gyakori alkalom...belathatod...:o))))
Don't feed the troll! Starve to die...:o))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél