December óta nem megy rendesen a fűtés a kispesti Erkel Ferenc általános iskolában. Január 2-án teljesen leállt a kazán, aznapra haza is kellett küldeni a gyerekeket. A helyzet addig fajult, hogy a szülők már maguk visznek be elektromos hősugárzót – jelezte egyikük a 444-nek.

Az ügyben a KLIK segítségét kérték, ahonnan a szülő szerint mindössze annyit válaszoltak: a Wekerle-telepi iskolában elavult a fűtési rendszer, tavaszig már nem is lehet kijavítani.

A megszólaló két kislánya jár az intézménybe:

Már két alkalommal kellett elhoznunk a gyerekeket, mert az osztályban 14°C volt. Szünet után már egyáltalán nem volt fűtés. Most valamit javítgattak, így a tegnapi napot teljesen felöltözve töltötték kb. 19°C-ban. Az alagsorban lévő tornateremben és öltözőben teljesen hidegek a radiátorok. Az egyik anyuka hősugárzót vitt be ma reggel. Az ötlet onnan származott, hogy a KLIK nagyteljesítményű hőlégfúvókat ígért hétfő reggelre. 1 db konnektor van a teremben és nem merik bekapcsolni, mivel az elektromos hálózat nagyon elavult. Kérdem én..akkor mi lesz?

Egy iskolához közeli forrás szerint javítani már nem is, csak cserélni lehetne az iskola teljes fűtési rendszerét. A nyilatkozó szerint a KLIK emberei igyekeznek segíteni, de így is csak időlegesen, egy-egy tanteremben sikerül beindítani a fűtést. További probléma, hogy – az elavult elektromos hálózat miatt – a hősugárzó használata is kifejezetten veszélyes.

79 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Nő a fűtetlen iskolák száma. Magyarország jobban teljesít.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lusta
Nő a fűtetlen iskolák száma. Magyarország jobban teljesít.
Aki Én
Mi lesz, mi lesz...???
Majd bepótolják az amúgy is túl hosszú nyári szünetben az elmaradt anyagot, az lesz.
elnyomott
Semmi nem elég ennek a sok libsinek?
Nem értékelik eléggé, hogy a felcsúti stadionpálya sok milliárdért fűtve van?
Mit akarnak még?
verőce21
Őrületes mennyiségű itt az álhír, a maszop és mélydk-s trollokat nem érdekli a tájékozatlanság.
jankó321
A KLIKK-es és EMMI-s Orbanch-huszárok melegíthetnék az intézményt a lángeszükkel!
Zeta
6 év nagy idő, de mire volt elég? Lopni!
eszegfu
@verőce21: Ugyan nem vagyok egyik sem az Általad emlitettek közül, de tisztelettel venném, ha tájékoztatnál ebben mi az álhir, ill. mi a valóság?
Eladott Ország
"Miért ragaszkodnak annyira a KLIK-hez? Mert egy nagy pénzmosoda.
Mert, hogy majd toldozzák­foltozzák. Itt lecsípnek belőle egy kicsit, ott faragnak belőle egy
kicsit. Lehet, hogy majd felaprózzák sok kisebb KLIK­-re. Ez beleillene a fideszes unortodox meg illiberális bűvészmutatványok sorába: decentralizálják a centralizációt. De egy biztos: nem fogják a KLIK­et megszüntetni. A KLIK ugyanis nem csak ideológiai börtönőr, hanem
fegyelmező szerv és gazdasági vállalkozás is. A KLIK nem csak a diákokat és a tanárokat tartja kordában, hanem a vállalkozók nagy tömegét is. Ez utóbbi funkciójában egy nagy pénzmosoda."
silber13
@verőce21: Nem mintha téged érdekelne a KLIK nyegle, mindent lexaró válasza..!
verőce21
@eszegfu: Magadtól is rájöhetnél, hogy egy 10 napig nem fűtött hatalmas épületben kell egy-két nap, amire átmelegszik az iskola. 1-én még a mi boldog szoci időnkben sem rendelték be emiatt Gyulabácsit, a fűtőt.
Örülök, hogy "nem vagy egyik sem", de akkor ki vagy tulajdonképpen?
Aki Én
@eszegfu: Na látod, erről beszélek. Szerinted ez egy okos ember? Egyszerűen közli, hogy ez álhír, de semmi több. Persze ezt is mocskolódva teszi, ahogy szokta. Közben felháborodik, ha elküldjük az anyjába.
Figyeld meg nem lesz válasz, csak makogás és mellébeszélés. Hogy a KLIK hőlégbefúvót is ígért, az nem érdekli. Érzi ő is, hogy ezekért a dolgokért a kretén kormány a felelős, de védhetetlen a sztori, ezért ,,lipsizik" egy szokásost érvek helyett.
A nyaloncoknak is a legalja ez a segg, mert még azt sem érzi mikor jobb kussolni.
bencemacska
@verőce21: ma, 13:33

Miért te mit tudsz?
Nagyon érdekelne az igazság!
Aki Én
@verőce21: -December óta nem megy rendesen a fűtés
-Január 2-án teljesen leállt a kazán
-elavult a fűtési rendszer, tavaszig már nem is lehet kijavítani.
-Most valamit javítgattak
-a KLIK nagyteljesítményű hőlégfúvókat ígért hétfő reggelre
-javítani már nem is, csak cserélni lehetne az iskola teljes fűtési rendszerét.
-a KLIK emberei igyekeznek segíteni, de így is csak időlegesen, egy-egy tanteremben sikerül beindítani a fűtést.
-az elavult elektromos hálózat miatt – a hősugárzó használata is kifejezetten veszélyes.

A felsoroltak közül melyik utal arra, hogy még nem melegedett át az iskola a 4. napon?
Látod kretén, erről beszélek, mikor azt mondom buta vagy. És ez csak egy cikk, ráadásul az ezen az oldalon összeszedett sorokat mutatom. Ennyit nem vagy képes megérteni?
Szégyen vagy te ember, még a fidesznek is szégyene. Ez a szint még náluk is ciki.
Már tényleg mindenki rajtad mulat lúzer...
Aki Én
@eszegfu: ,,csak makogás és mellébeszélés."
Látod???
Nessy
Csak nem olyan renitens volt ez a fűtési rendszer, hogy decemberben "avult el"? Mert akkor érthető a KLIK hozzáállása. Viszont, ha már évek óta tudtak a problémáról, akkor mi a fenét csináltak eddig?
A kérdés költői!
ila51
Itt is ebben a 100 éves házban a földszinten valamivel besegítettek a gáz gyatra fűtőértékének , mert előbb az egyik , tegnap a másik lakásnál gyulladt ki a vezetéke a falban az elektronyoknak
verőce21
@Aki Én: Pl. Átköltözhetnek egy másik intézménybe addig. Fel sem merült mi? :)
verőce21
@ila51: (14:57) Tudod az ám a bibi, hogy sokan lecserélték időközben a gáztűzhelyüket elektromos sütőjű kombinált gáztűzhelyre. A sütő több kW villamos energiát fogyaszt, amelyre nem volt annakidején méretezve a villanyhálózat a házban. Elégnek az amúgy is öreg vezetékek.
Aki Én
@verőce21: De, felmerült.
De akkor mitől álhír??? Ebbe IS! belebuktál lúzer.
Aki Én
@verőce21: ,,Hetek óta nem működik rendesen a fűtés a kispesti Erkel Ferenc Általános Iskolában, mert elavult fűtőrendszer. Megoldás várhatóan csak tavasszal lesz."
Persze, kihűlt az épület az ünnepek alatt, mi???
Na ilyenkor bölcsebb lenne hallgatni, de te inkább még jobban lejáratod magad ott, ahol amúgy sem kedvel senki, mert nem díjazzák az agyatlan nyaligátorokat.
HIHIHIHIHIHIHIHIHIH!!!
eszegfu
@verőce21: Te is rájöhetnél azért: nem azzal van a gond, hogy 10 napi fütetlenség után 1-2 nap a teljes átmelegedés ideje, hanem, hogy nem müködnek a kazánok, tehát igy soha sem melegszik át az iskola épülete, "hiába is rendelik be Gyulabácsit"... nem véletlenül rendelt a KLIK 4 db hőlégfuvót... És attól, hogy valamit nem értek, vagy netalántán nem értek Veled egyet, nem feltételenül kell bármilyen "kaszthoz" is tartoznom...Az meg, hogy "ki vagyok tulajdonképpen"... én tudom, de hogy szerinted ki, azt csakis Te döntöd el!:) Részemről ennyi... nem szeretném, ha jobban a személyeskedésbe fordulna ez a meddő vita...
ila51
@verőce21: tudom hát , az öregem erősáramús , ...mint írtam a ház 100 éves , még szűz , érintetlen
na jó egy páran már felújították , ott természetesen bővebb a kapacitás
verőce21
@Aki Én: (15:03) Akkor miért nem költözzek át, ha felmerült? Tehát csak egy felforgató álhír!
Lúzerkém.(Itt a pont!) :)
eszegfu
@Aki Én: Belebuktam a jószándékomba... meggyőztél!
verőce21
@ila51: (15:11) Nalátod, egyedi a problémád! Ráadásul még tudjátok is az okát. Mégsem léptetek időben!
Miért közérdekű ez a prolematika?
papa.49
@eszegfu: Hagyjátok, nem kell etetni a trollt!!!
verőce21
@eszegfu: (15:14) Méghogy Te voltál jószándékú? Ugyan mivel?
Átköltözhetnének pl. más intézménybe tavaszig. Volt már ilyen a világtörténelemben!
ila51
@verőce21: Ne szőjjél bele a regénybe...mi csak annyit használunk amennyit elbír a rendszer...
ez a földszintről szólt , akikről írtam...azok viszont önkormányzati lakások
verőce21
@Aki Én: (15:08) Hiába nyomod a süketséget. Gyenge az igazgató, ilyenkor kell lecserélni.
verőce21
@ila51: (15:19) Ez a cikk meg az iskoláról szól! Szia.
eszegfu
@verőce21: Igazad van! Én egy velejéig romlott egyed vagyok! Te meg egy földreszállt angyal, aki a "hazug álhirt" már ugy módositod, hogy miért nem lehet átköltözni?! Ezek szerint a hir igaz, a fütetlenséget pedig másik iskolába való költözéssel tudják csak megoldani! Egyébként a "jószándékom" egy másik cikknél fejtettem ki@Aki Én-nek, miszerint "nem vagy Te olyan hülye"... na szia!
Aki Én
@szánalmasverőce21: ÚJRA! Mitől álhír ez???
Különösen akkor, mikor még szerinted is átköltözhetnének. Minek ha ez nem is igaz? Vagy mégis igaz? Akkor most mi van kretén???
Beszélsz össze-vissza.
Aki Én
@verőce21: Gyenge a troll, ilyenkor kell lecserélni... :)
verőce21
@Aki Én: (15:41) Álhír, mert nem érdemel országos publicitást! Amit csendben, kevés felhajtással meg tud oldani egy határozott igazgató. Aztán majd utólag értesítik a nagyérdeműt. Csak az olyan lipsiknek hír, mint te vagy!

(Áruld már el, Te milyen nemű vagy? Meghatározhatatlan? Mert leginkább rózsaszínű tangában tudlak elképzelni, amint nyalogatjátok egymást, büszkén a felvonulási gépkocsiplatón.) :)
Nessy
@verőce21: Továbbá azoknak a szülőknek "hír", akiknek a csemetéjük megfázik, és megbetegszik.
Azért a "Kis herceg" égisze alatt nem illik ennyire "empatikusnak" lenni.
Horizont
Nem baj a felcsúti stadion füvét meg fűtik. Ez így van jól így van rendben. Helyes.
Meg az is, hogy a várba költöző elmebetegünk irodájára 3 milliárdot költenek vagy 4 -et?
Látom olvasom ez egy álhír kommentelőtársunk szerint. Tényleg az miért is kapjon országos publicitást?? Miért is? Olvasom, hogy az EMMI-ben már majdnem két focicsapat is kijönne a helyettes államtitkárokból. Csodálatos hasítunk! Én is hasítanék. Négyfelé. Egyeseket ...meg már lassan ketteseket is!
Ja a '60-as évek első felében minden télen volt szénszünetünk. Csak előre a fejlődés útján, csak így tovább.
Lepényleső
Kályhát hiába visz,ha már tüzelő sincs?
justhpeter
Ez az eset az Orbán-rendszer oktatási lábnyoma: nem elég hogy hülyék vagyunk az oktatáshoz, de szarunk is rája.
verőce21
@Nessy: (16:17) Nem kell itt empatikusnak lenni, ki kell rúgni az igazgatót. Már a téli szünet előtt tudta, hogy baj van a fűtési rendszerrel. Akkor minden nap be kellett volna mennie egy felelős vezetőnek, aki többszáz gyerekért felel, és odafigyelni mit barmolnak a fűtési rendszerrel a karbantartók.
Ugyanakkor gondoskodni előre "B" tervben a más épületben való elhelyezéséről az iskolának. Berendelni a tanári kart, átpakolni amikor látta, hogy nem megoldható a fűtés. Ilyen pofon egyszerű a megoldás!
És ez nem hír! (Inkább jóhír lett volna az iskola vezetésének.)
glorianna
@verőce21: " meg tud oldani egy határozott igazgató" hihi, olvasd már el, milyen jogosítványai vannak egy általános iskolai igazgatónak. És bizony országos nyilvánosságot követel minden olyan hír, ami egy országos hatáskörű intézmény - jelen esetben a KLIK - hanyagsága miatti veszélyhelyzetet ír le.
verőce21
Jut eszembe az iskoláról, adakozzatok a váci iskola "Kisherceg" alapítványára. Elfogadunk közvetlen befizetéseket is, de az adótok 1%-ára köszönettel számítanánk.
KIS HERCEG ALAPÍTVÁNY a Radnóti Miklós Általános Iskola tanulóiért. Az alapítvány székhelye: 2600 Vác, Radnóti Miklós út 7. Adószáma: 18664751-1-13.
verőce21
@glorianna: (18:45) A lipsiknek - tedd hozzá!
verőce21
@glorianna: Látom nem akarod magadra venni, pedig passzentos rád az ing. :)
Szókrakész
Milyen baromság az, hogy meg se lehet javítani, csak komplett kicserélni?!?!?!

Egyszerre romlott el minden?!?!?!
Szókrakész
A TAO-t kéne ilyenekre fordítani, nem pedig focira!!!
Mézike
@Szókrakész: Nem baromság. Nincs pénz. Szinte minden állami iskola olyan lerobbant, hogy többe kerülne újítani mint egy másikat építeni.
Az egyházi sulik viszont. csili-vili + minden ami kell. Na ők kapnak számolatlanul.
glorianna
@verőce21: nocsak, újabban divattanácsadással is foglalkozol? Maradjunk a cikk témájánál: az igazgatónak NINCS JOGOSULTSÁGA sem kazánjavítót hívni, sem másik épületbe vinni a gyerekeket+tanerőket, sem egyéb megoldásszerű intézkedést hozni. Meghallgathatja a szülők, gyerekek és kollégák panaszait, sőt, akár továbbíthatja is a fenntartónak, azaz a KLIK-nek.
verőce21
@glorianna: (19:03) Mi vagy Te? Iskolaigazgató, hogy ilyen tehetetlennek látod a helyzetet?
Mirabilis
Na és ki fizeti ki a megnövekedett villanyszámlát?
quadrocopter
Nem érdekes, hadd edződjenek a kicsik, az a lényeg, hogy a KLIK-ekben meg gatyában üldögélnek a jó melegben - hatalmas fizukért!
Nessy
@verőce21: Vagy nem itt élsz, vagy egy elefántcsont toronyban, ahol megállt az idő!
Amikor egy doboz krétáért több oldalas episztolát kell körmölni, akkor egy fűtés rendszer felújítását megrendelheti az igazgató??
Egyébként nem ez az első fűtési probléma sz elmúlt időszakban. Szerencsére ez a probléma élesben csak a téli hónapokban jelentkezik. A KLIK meg köszöni nem ér rá, éppen osztódik!
Desischado
Előttem már mindent leírtatok, de ilyenkor nyílik ki a bicska a zsebemben, és lesz sürgős gyilkolhatnékom. A kicsik dideregjenek, és ezek a férgek meg ülnek a jó melegben! Mi a jó büdös francot csinálnak?! Mi az, hogy nem tudják a rendszert kicserélni, ha kell?! Bezzeg a dádénak több milliárdot kell az irodájára fordítani, mi?! Rohadnátok meg, egytől egyig!
kakaósbögre
@verőce21: gyermeked Radnótis?akkor már mindent értek.
verőce21
@hetöndöe: (22:10) a döglött papagájról és a gazdájáról nekem meg te jutsz eszembe, Lajoska!
Megveszed döglötten és reklamálsz miatta? :)
eszegfu
@kakaósbögre: De tudod, ha ennyire jó az iskolák helyzete, akkor mi a fenének kell gyüjteni az 1 %-ot az iskola alapitványának!? (Arról nem is beszélve, hogy csak egy jobb körülmények között lévő intézmény tud "fenntartani" még egy alapitványt is!) A Kis Herceg Alapitvány célja pl. "megfelelő ismeretek elsajátitásához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztositása, javitása vagy az iskola müködésének tárgyi feltételeinek, állapotának megtartásához, javitásához hozzájárulás, vagy a tanulmányi versenyeken való részvétel biztositása"... tehát itt szó sincs valami "extra" dolgokról, amiért is létrehoznának egy alapitványt, hanem csupán egy általános iskola napi müködéséhez hozzájárulás, ami a KLIK feladata lenne. Hozzáteszem még, hogy ebben a váci iskolába 586 gyerek jár, mig a M.o-n tanuló általános iskolások száma 748.500.
verőce21
A reggeli ideje elmúlt, a lipsi trollok etetése befejeződött.
Aki Én
@verőce21: Figyelj KRETÉN!!!

Amikor stadionországban pénzhiány miatt nincs fűtés egy iskolában (biztosan még te is tudod, hogy ott gyerekek vannak), akkor az akár tetszik ,akár nem, ,,országos publicitást érdemel".
Hogy te ostoba vagy, mint egy vödör trágya, az nem befolyásolja ezt a tényt. A véleményed még kevésbé.
Megértem, hogy rólam ábrándozol és rózsaszín tangában képzelsz magad elé, mert egy beteg pöcs vagy, de ezt miért osztod meg egy olyan közösséggel, ahol a többség egészséges identitással bír?
Azt a részt meg végképp ne oszd velünk kérlek, mikor a deres kertben a budi mellett a jószágokat kergeted...
köszi
Ha holnap elmeséled, hogy állatokkal
verőce21
@Aki Én: Tudtam, hogy buzi vagy! Így pláne felejtsél el!
Aki Én
@verőce21: Ez bájos...:) Te ábrándozol rólam rózsaszín tangában, de én vagyok a buzi...
Ezt is szépen összehoztad.
verőce21
@Aki Én: (09:00) Értelmezési problémáid vannak, mint mindig, Komám! :)
Aki Én
@verőce21: Igen, itt is minden jel erre utal...
verőce21
@Aki Én: (09:52) Arra utal a megnyilvánulásod valóban, hogy "rózsaszínű tangában nyalogatjátok egymást, büszkén a felvonulási gépkocsiplatón". És ez tőlem teljesen független.
Buzi-e vagy Komám?
Aki Én
@verőce21: Tudom, szeretnéd ha az lennék, de nem kapsz meg te beteg állat. Húzzál magadra egy libát, csak engem ne zaklass a beteg gondolataiddal te elfuserált, ferde kretén.
verőce21
@Aki Én: (13:55) Húzzál el a környékemről Buzeráns!
Aki Én
@verőce21: Sajnálom, nem jönnek be az ostoba kretének. Beteg fasz. Mindig így dühöngsz, ha kikosaraznak? Vén lúzer :)
verőce21
@Aki Én: Ha elszontyolodtál, búsan ellépegethetsz.
Aki Én
@verőce21: ...mássz meg egy tyúkot, ne engem zaklass beteg pöcs.
verőce21
@Aki Én: (15:16) Én nem zaklattalak, te kóstolgattál Buzikám! De engem kerüljél el!
A "tyúkot" neked ajánlom, de valódit válasszál, ne rózsaszínű tangást, mint szoktad! :)
Aki Én
@verőce21: ...ennyi? Már le is csúsztál róla beteg kretén? Na akkor most újra :)
Sírva kérlek, közben ne rám gondolj...
Aki Én
@verőce21: ...és még valami. Miközben vígan reszeled a háztájit, ne feledd az eredeti témát. A gyerekek még mindig fáznak.
verőce21
@Aki Én: (23:26) A gyerekek még mindig fáznak, de mit tettél eddig értük a hozzászólásaiddal buzigabi?
kukac50
Magyarország erősödik ? Magyarország jobban teljesít???
Aki Én
@verőce21: Veled ellentétben legalább annyit bizonyosan, hogy nem nevezem hazugságnak az ilyen eseteket. Nem mellékesen azt sugallva ezzel, hogy nem fázik itt senki, minden a legnagyobb rendben.
De hát milyen ember vagy te, aki csak a korrupt kormánnyal empatikus?
Aki Én
@verőce21: ...és még annyit reménykedő felebarátom, hogy ha buzi lennék, akkor sem kellenél :)
verőce21
@Aki Én: (09:45) Nem hazugságnak neveztem idióta, hanem álhírnek, amit leírtam, hogyan kellett volna megoldani, hogy ne legyen negatív hír. Ellentétben veled, aki csak velem foglalkoztál végig bizigabi.
(09:46) Te nemcsak "lennél buzi", hanem vagy. :) Hess a pics@ba!
Aki Én
@verőce21: Olyan qrva feszült vagy, mint a Marika nevű osztálytársam, mikor harmadszor is visszautasítottam. Nem jön be a fajtád, na. Van ilyen, fogadd el. Ha gondolod küldök egy képet magamról, és ha nem osztod meg velünk, azt csinálsz vele amit akarsz.
verőce21
@Aki Én: "...Nem jön be a fajtád" - szóval mégiscsak buzi vagy!
"...a Marika nevű osztálytársam, mikor harmadszor is visszautasítottam" - meg a lányok sem jönnek be! Nagyon bemutatkoztál. :)
Valamilyen harmadik nemű lehetsz, mondtam én már az elején, "hormonzavaros". :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél