A felcsúti polgármester tavaly vásárolta be magát az eszéki futballcsapatba, nagyratörő terveiről a klub elnöke beszélt egy interjúban. Új stadiont építene Eszéken Mészáros Lőrinc, a felcsúti polgármester, mellesleg az eszéki focicsapat, az NK Ojisek társtulajdonosának terveiről a Jutarnji List horvát lapnak nyilatkozott a klub elnöke. A Rangado.hu híroldal által idézett interjúban Ivan Meštrović azt is elmondta, hogy nem egyszerű stadiont kapna a horvát bajnokság harmadik helyén álló csapat: ez lenne az ország nemzeti stadionja. A klub a 25-30 ezresre tervezett, a Groupama Arénához hasonlító létesítmény kialakításába is beszállna, a költségeknek akár a felét-kétharmadát is átvállalnák Mészárosék – mondta el Ivan Meštrović. Ez azonban nem minden: az elnök elmondása szerint a klub egy edzőközpont építésébe is belefog még idén, erre 6-8 millió eurót szánnak. Azt is megerősítette, hogy az akadémia létrehozásához a magyar kormány 3,3 millió eurót (egymilliárd forintot)...

Forrás: m.hvg.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jankó321
Hogy nem baszod szájba anyádat, aki Bajankurában egy marék homokért tilinkózótt!
Ez a tetves banda úgy tekint a magyar adófizetőkre, mint az állandóan nyerő kaparós sorsjegyre!
Levendula
"Az ember értékét nem a pénztárcája vastagsága határozza meg."
papa.49
A lőrike, meg a cimborája a hazugovics minden emberi érték híján vannak, két harácsoló szarjankó nem egyebek, akik remélem díszíteni fogják az Andrássy utat, a lámpavasakon lógva!!!
Grafix69
Én meg Kőműves Kelemenként Őt magát falaznám be egy kibaszott stadionba ,de úgy ,hogy csak a talpa lógjon ki ,amit a hívek csókolgathatnának.
jankó321
Hogy nem baszod szájba anyádat, aki Bajankurában egy marék homokért tilinkózótt!
Ez a tetves banda úgy tekint a magyar adófizetőkre, mint az állandóan nyerő kaparós sorsjegyre!
papa.49
@jankó321: Az utolsó mondatodon könnyesre röhögtem magam, de sajnos teljesen igaz!!!
Eladott Ország
"De jó látni, hogyan ível át a határokon magukat hazafiaknak tartó maffiózók futball iránti feltétlen rajongása, amely nem ismer lehetetlent. Ez a határokon átívelő magyar politikai­ gazdasági elit. A stadionépítő arisztokrácia. Amelyik milliárdos üzleteket köt a magyarok feje felett, és amelyik szó szerint nem ismer határokat, ha stadionokról van szó. Mindent elmond a határokon átívelő nemzetegyesítésről, hogy kétes múltú és jelenű figurák milliárdos stadionok lelátóin köpködik a szotyolát és üzletelgetnek. A nemzet felemelkedéséhez már nem elég a magyarországi kismillió stadion, exportálni kell a stadionépítési kultuszt. A milliárdos közbeszerzések, TAO közpénzek lenyúlásának árnyékában nyolcadrangú futballmeccseken dől el egy hülyére vett nemzet sorsa. Nagy dicsőség ez tényleg. Hatalmas dicsőség. Mint az 1,6 %-os nyugdíjemelés. De f*aszt lesz mindíg karácsony és narancsuralom! "

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.