Orbán Viktor dolgozószobáját Tisza István korábbi miniszterelnök „közismerten puritán berendezésű”, ma Debrecenben található dolgozószobai bútorainak másolataival rendezik be, így „semmilyen különleges beruházásra nincsen szükség” – állította Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Egy tavaly év végi kormányhatározat alapján csaknem négymilliárd forintot különítettek el a miniszterelnöki dolgozószoba egyedi belsőépítészeti kialakítására a tervezett új helyszínen, a budai Várban található karmelita kolostorban. Az új miniszterelnöki rezidencia ára így sajtóbeszámolók szerint már több mint 23 milliárd forintnál tart.

Tuzson: Orbán Viktor nem költözik sehova a Cinege útról

(Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Tuzson Bence ugyanakkor az állami hírügynökségnek arról beszélt, hogy megalapozatlan hírek jelentek meg a Miniszterelnökség budai Várba költözéséről, és azt is mondta, hogy Orbán Viktor a budapesti Cinege úton lakik, ahonnan nem költözik sehová.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Még nem költözik, hiszen nincs teljesen berendezve.
kissé felnőttem
ejnye tényleg nem is igényes, fillérekért legyártják , ez a nem semmi tiszta puritán, a fogalmazás és a megközelités, akkor ezt is a Fekete juk (lyuk) ba teszik a várban amit leltek?
lusta
@kissé felnőttem: Megtalálták a csakrát ott és csak ilyen feltételek mellett.
lampa laz
Tóték már hajtogatják a dobozokat a költözéshez...
kissé felnőttem
akkor hol az igazság két cikkel odább 10 x es ár -ért szerzik a cuccosát külföldről. na ki lódit ? kinek? és minek. ? van etetés rendesen én még azt hittem milyen puritán, Tisza butora lesz Mátyás királyi áron
Eladott Ország
"Kedves kormányfelszopó gerinctelen szócső Bence. Itt nem a Cinege úti lakásról van szó, hanem karmelita kolostorról. És mert Orbán Viktor Várba költözése már több mint 23 milliárd forintnál tart, úgy hogy a 1,5 milliárdos mélygarázst nem számoljuk bele, és mert a kiadások jóval meghaladják például a Groupama Aréna építései költségeit is (14 735 millió forint), lássuk be, hogy még ezer millió nem a világ. Plebejus műkincsekre főleg nem. Végül is, ha jól sejtem anno Orbán Győző kert végi budijában is eredeti Munkácsy lógott szépen felakasztva a megkönnyebbülés falára, érthető ez a következetesség. Ugyanakkor dicséretes a nagyvonalúság is, nem is szabad semmit sajnálni magunktól, főleg ha nem mi nyögjük a szemet gyönyörködtető látványt. Amit viszont nem értek: miközben a nemzet definiálhatatlan imposztorának puszira odaadtak 300 milliót érő kőkemény műkincseket, Orbán Viktornak 1 milliárdot kell elkülönítenie arra, hogy kitapétázza az egykori vályogviskó minden nyomorúságát megbosszuló karmelita kolostort? Milyen világ ez? Hát a farok csóválja a kutyát? De ennyire? Végre egy – ha senki máshoz nem is – saját magához méltó miniszterelnök, aki értékeli a szépet. Aki nem garasoskodik akkor, amikor a tét az, hogy drága műkincsekre köpködhesse a szotyola héját, midőn az Európa megmentőjének járó elismerésekről álmodozva Hunyadi Jánosnak. képzeli magát."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.