Évről évre egyre nagyobb méreteket ölt a munkaerőhiány Magyarországon. A cégek 81 százaléka nem talál megfelelő szakmunkást, miközben egyre több diplomás is hiányzik a munkaerőpiacról. Mutatjuk, mi vezethetett idáig, illetve, hogy hogyan lehetne orvosolni az akut problémát. Legsúlyosabban az építőipart érinti a hiány, itt a cégek 94 százaléka nem talál szakmunkást. Hasonlóan rossz a helyzet a fémiparban is, itt 93 százalékos a hiány által sújtott cégek száma, a képzeletbeli dobogó harmadik helyén pedig holtversenyben áll az élelmiszeripar és a gépipar. Ha valaki ezeken a területen szerez képzettséget, garantáltan kapkodni fognak utána. Persze akkor, ha itthon akar kevés pénzért dolgozni, de erről később. A felmérésből kiderül továbbá, hogy nem csak a szakmunkásokból van hiány. A GKI által megkérdezett csaknem minden harmadik cég arról panaszkodott, hogy segéd-, illetve betanított munkást is keres, s minden ötödiknél kevés a diplomás. A cégek tizede megfelelő...

Forrás: atv.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
"Nem a munkaerő fogyott el, jóember! A gyógyszered fogyhatott el, már régebben.
Komolyan bemesélted magadnak, hogy mi egy annyira menő ország vagyunk, plánehogy olyan fejlett, hogy már csak a technológiai fejlesztés van hátra? Tündérbogár! Nincs képzett
szakember, tudod? Azért nincs, mert aki volt, az megy más országba, ahol megfizetik a
szakember, tudod? Azért nincs, mert aki volt, az megy más országba, ahol megfizetik a
szakértelmét, a pótlásuk nem megoldható, mert Hoffmann elvtársnővel kéz a kézben rommá
vertétek az oktatást. Mindegy, nem fogom tovább idegesíteni magam ezen az agydugulásos szerencsétlenen, mert a szél üt meg életem virágában. Mindenesetre a szemébe néznék a királyi elmeorvosnak és megkérdezném tőle, hogy fér bele az orvosi etikába a kezelés ilyen szintű elhanyagolása. Elfogyott a munkaerő…az."
Peller Anikó
@magyarország: erősödik. Most erősödött például a rokonság az aranytartalék vagyonnal.
quadrocopter
Ács ismerősöm, a hazai szokásos bérnek a szakmában az ötszörösét kapja Németországban!
Csak a szülei miatt látogat haza és nem is akar végleg hazajönni!
moiszikf
Két megoldás van:
1. Többet kell fizetni.
2. Hagyni kell mindenkit elhúzni a vérbe és szerezni helyettük olcsó "niggert".
Na? Melyikre van nagyobb sansz? Melyik az olcsóbb megoldás?
Eladott Ország
@moiszikf: amíg teljesen ki nem borul a bili, ezek nem fognak fizetni.
moiszikf
@Eladott Ország: Sajnos utána se, már ha egyáltalán kiborul az a bizonyos éjjeli edény. A "Zemberek" tűréshatára, ellenálló képessége le lett tesztelve, még 2006-ban. Akkor a "lázongó tömegek"-et lenyomták, mint a bélyeget. Pedig akkor még nem is volt TEK. A "Zemberek" nem mostanában fognak ilyesmivel újra próbálkozni, megvert kutya módjára nyüszítenek, behúzott farokkal... és tűrnek.
A VALÓDI ellenállásra hajlandó figurákat pediglen szépen, egyesével kiiktatják. (Budaházy, Györkös, stb.)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.