Üzemzavar alakult ki a salgótarjáni távhőszolgáltatásban, melynek javítási munkálatai miatt 2017. január 8-án 8 órától 18 óráig több lakásban szünetel a távfűtés- és melegvíz-szolgáltatás. A lakosság részére a helyi védelmi bizottság melegedőhelyet biztosít a Városi Sportcsarnokban.

Az érintett településrészen a rendőrség a személy- és vagyonbiztonság megóvása érdekében folyamatos rendőri jelenlétet biztosít.

(police.hu)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Lehet , hogy valamely kőpofátlan mocsadék kölyke a NER korrupciós rendszerén keresztül érvényesül, a salgótarjáni távhőszolgáltatásban. A nemrég történt hír : a semmilyen vezetői
tapasztalattal nem rendelkező, korábban évekig közönséges banki hitelügyintézőként jegyzett Bakondi Patrik (=idősebb Bakondi fia) segge alá úgy nyomták egy állami tulajdonú vízmű vezérigazgatói székét még decemberben, hogy minden ok és indoklás nélkül, három nap határidővel küldték el a vérbe az elődjét. Az Észak-­magyarországi Regionális Vízmű Zrt.­nél, immár 1,4 millió forintos fizetéssel irányíthat, vezethet. Hogy az a családbarát rohadt ég nem szakad rátok már, a szégyentelen, korrupcióból korrupcióba tántorgó, nepotizmussal díszített erkölcsi fertőre, amiben dagonyáztok. Hogy egyszerűen soha nem lehet annyira kicsi ez a tetves ország, hogy ne éppen valamelyik ingyenélő dilettáns random rokonát találják meg, ha egy vezérigazgatói pozícióról van szó. Huszonévnyi bizonytalanság után újra saját lábára állt az elfeledettnek hitt átkos rendszer, ahol a megbízható elvtárs vagy tetszőleges rokona bármilyen pozíció ellátására alkalmas volt. Ez a gennyedék mentalitás nem pusztult ki, hanem ellenkezőleg: virágba borult. Ezért menekül a jól képzett, nyelveket beszélő, tehetséges, piaci tudással rendelkező munkaerő, amerre lát. Ha nem a Tiborcz Istvánok, akkor a Bakondi Patrikok miatt. Mert nincs talpalatnyi föld, potenciális előrelépési felület, ahol a teljesítmény, a szakmai kompetencia és a szükséges tapasztalatok elegendőek volnának a boldoguláshoz, ahol ne az lenne, hogy valamelyik szervilis gyökér családtagja, jó ismerőse ácsingózik a helyedre."
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!

SystemError
Távhő baszki...2017-ben:) Nagyon jól szimulálja a központosított rendszerek sebezhetőségét a távhő..
lampa laz
Hát akkor meg van mitől rángatózik az apja feje. A folyamatos seggnyaláshoz az izmokat állandó mozgásba kell tartani.
wpym
A legtobben megis a sajat hazukban fagynak meg... A csaladi haz futese addig jo, amig tudja fizetni a gazt vagy egyeb energiahordozot es karban is tartja a CO miatt.
1magyar
Nem értem egy-egy társasház miért nem vesz magának egy akkora kazánt amivel a házukat tudnák fűteni?
Olyan egyszerű, a vizet az is fel tudná melegíteni, olcsóbb lenne és nem lennének ilyen veszélyeknek kitéve.
eszegfu
@1magyar: Az nem derül ki a cikkből, hogy panel, vagy téglaház épitésü ez a társasház, de az biztos, hogy ha nem épitettek kéményt eredetileg, akkor most már nagyon sokba kerülne, ha egyáltalán engedélyeznék. A mi településünkön pl. nem adnak épitési engedélyt egy tervre, csak ha 2 kéményt terveztek, tehát mi "válogathatunk".
Yoda69
@SystemError: Karbantartas nelkul minden lerohad. Meg a Merci is :)
Eljen a rezsicsokkentes orszagaga!
Szókrakész
@1magyar: Mert egyes "gazdasági" körök nem engedik meg, hogy leváljál.
Különben oda az ingyenpénz.
1magyar
@eszegfu: Gázkazánra gondoltam, ahhoz csak egy kémény elég egy olyan közös helyiségbe be lehetne rakni, amihez csak a szakember és a közös képviselő jutna be.
Nem olyan nagy dolog az csak hozzá kell fogni. Adnak rá engedélyt.
cs.n.
@1magyar: Az előző albérletünknél olyan volt. De egy idő után megszavazták a lakók, hogy legyen inkább egyedi lakásonként, mert rohadt drága volt a közös.
eszegfu
@1magyar: 16:51 Értem már. Én eléggé "kiestem" ebből a társasházi közösből, tehát igazából azt sem tudom, hogy "müszakilag" milyen lehetőségek vannak.
eszegfu
@Szókrakész: 16:46 Nekem is "dereng" valami olyasmi, amikor a drága távfütés helyett a társasházak szerettek volna leválni, de valamiért ez nem sikerült... nem igazán emlékszem a pontos történetre.
1magyar
@cs.n.: Lakásonként is ki lehet alakítani, nálunk is van aki gázkazánt üzemeltet a lakásában 60 nm-en. Az sem nagy dolog, megoldható.Oldalra is ki lehet vezetni a kazán kéményét, akkora az egész mint egy bojler.
1magyar
www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/futes-nelkul-maradt-egy-tarsashaz-kecskemeten-702416/
Itt is gázkazán van, csak rosszul mérték fel az igényt, kettőt kellett volna beüzemelni, nem számítottak a mínusz 20 fokra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.