Kuncze Gábor szerint a balliberális oldalon egy kormányfő-jelöltnek kellene lennie: a volt SZDSZ elnök az atv.hu-nak azt nyilatkozta, hogy az ő favoritja Jaksity György üzletember vagy Surányi György lenne, Majtényi Lászlóval is kiegyezne. Lendvai Ildikó volt MSZP elnök-frakcióvezető a Botka-Majtényi páros mellett érvel, de egyetért Kunczéval: egyetlen választási párt kell ezen az oldalon 2018-ban. Kovács László óv a '14-es hibáktól:

Egyetlen, de olyan személyt kell felépíteni, aki minden tekintetben az ellentéte Orbán Viktornak. Aki elfogadható a baloldali, a középen álló és a jobboldali demokraták számára, és aki a politika iránt eddig semmilyen érdeklődést nem mutatóválasztókat is meg tudja szólítani

Röpködnek a nevek, de abban egyetértés látszik, hogy közös jelölt kell(Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Olyan ember kell, aki megígéri a politikai "elit" ezen oldalának, hogy nem néz utána az elmúlt évtizedek lopkodásainak egyik oldalon sem!
Brancsbéli kell, akit szintén lehet valamivel zsarolni...
Csakhogy ilyen meg nem kell az országnak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyarbakancs
Kapkodtok mint Bernát a ménkűbe.
Kevesek vagytok mint medve sajtba a brummogás.
Dobos tortába az ütem érzék.
krumpli
Na má Kinte Kuncze is megszólalt. Tényleg ennyire, nincs egy tökös gyerek baloldalt, hogy az ősökhöz kell visszatérni tanácsért !?
Béla333
Olyan ember kell, aki megígéri a politikai "elit" ezen oldalának, hogy nem néz utána az elmúlt évtizedek lopkodásainak egyik oldalon sem!
Brancsbéli kell, akit szintén lehet valamivel zsarolni...
Csakhogy ilyen meg nem kell az országnak!
Zeta
Valahogy nem egy nyelvet beszélnek.
justhpeter
Béla333 valamit már tudhat, mert a megfejtése nagy valószínűség szerint nyerő lehet. A Surányi György - Jaksity György párost alkalmasnak találnám, ahogy az Oszkó Pétert sem írtam le.
wagabund
Röpködnek a nevek, de abban egyetértés látszik, hogy közös jelölt kell"...

elvtársak!... ugye ettől már nem lehet lejjebb süllyedni? -jó..jó..látom próbálkozik a jólfizett, de erősen alkalmatlan kompánia.

Csak szólok(ha nem tudnák), hogy a fidesz ilyen hír olvastán elégedetten hátradől, és kér egy kávét..
Desischado
Ha ezeken múlik, orbán simán nyer. Ugyanaz a nyomorékolás, mint 2014-ben!
lampa laz
Az mszp, aki még 1 normális elnököt sem tudott magának választani, na nemá, h az diktáljon a többi pártnak. Ha így haladnak még azt a kevés szavazóázisát is elveszíti. Egyre idegesítőbbek.
verőce21
Ha az mszp-re hallgattok akkor marad az ov rezsim. :)
verőce21
Találgassunk, vajon mi lenne a Gyurcsány-Botka-Vona koalíció programja?
- kinyitnák a zöldhatárt Szerbia felől?
- megszüntetnék az online pénztárgépeket?
- 10e forint kp-t adnának a nyugdíjasoknak Erzsébet-utalvány helyett?
(esetleg a francia céget hoznák helyzetbe mégis, már ha adnának valamit?)
Jozefina
Olvassák el!!! Nagyon érdekes és kivitelezhető az "orbátlanítás!

www.atv.hu/belfold/20170109-ime-egy-veszforgatokonyv-a-fidesz-orbantalanitasara

Főleg az ellenzéki pártoknak lenne megszívlelendő!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.