Mészáros Lőrinc frissen megvásárolt tévéjén indult újra a Sajtóklub. A frissen "Mészáros Lőrinc" birtokába került Echo Tv-n jelentkezett sok évnyi kihagyás után a Sajtóklub című műsor, olyan Fidesz- és közpénzközeli szerzőkkel, mint Bayer Zsolt, Lovas István, Bencsik András és Huth Gergő. Ebből a műsorból is látszott, hova összpontosul most a figyelem a Fideszben, a műsoridő nagy részét teljesen kitöltötte Vona Gábor gyalázása. Ezzel együtt pár apróbb témára még jutott idő, így beszélgetett a négy szerző a meghekkelt Orbán-interjúról is. Amiről elmondták, hogy szó nincs meghekkelésről, súlyos bűncselekmény történt, sőt Bencsik András Békemenet-alapító, Demokrata-főszerkesztő odáig ment, hogy ez terrorizmus volt.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Nem is tudom, miert nem lovetnek egyszeruen a nep koze; hatha koztuk van az a borzasztoan terrorista szemely, aki "meghekkelte" a cikket. (Egy loszart hekkelte meg: orban utasitasra tortent, hiszen tudtak, hogy az utolso fazisban nem kell ujraolvasni a cikkeket, mehet minden a nyomdaba. Ennek biztos tudataban csinaltak azt, amit csinaltak.)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Megalakult a hazugovics ,,imázs javító központ,,!!!
RonaGyuri
lássuk be felér egy töredelmes vallomással, hiszen ártunk és qurmányunk propagandája hasonlóan vélekedik mikor a terrorizmussal fenyegetőzik! =))
karma1
Nem is tudom, miert nem lovetnek egyszeruen a nep koze; hatha koztuk van az a borzasztoan terrorista szemely, aki "meghekkelte" a cikket. (Egy loszart hekkelte meg: orban utasitasra tortent, hiszen tudtak, hogy az utolso fazisban nem kell ujraolvasni a cikkeket, mehet minden a nyomdaba. Ennek biztos tudataban csinaltak azt, amit csinaltak.)
papa.49
@karma1: Nálad a pont, szerintem is...
nevemnick
Megint a választások előtt egy évvel összefújta a szél a négytagú miskárolt, röfögő kondát.
eugen4402
Nem tehetek róla, megint szubjektív leszek: vannak műsorok a hirtelen vízión, amiket meg szoktam nézni. (itt jön a magánvélemény!) Kivételt képeznek azok a programok, melyekben B. András, vagy G. Ottó is szerepel. Tőlük az én gyomrom rándul görcsbe... Rájuk nem vagyok kíváncsi...
Clavigo
Bencsik elvtárs már előhúzta a munkásőr -egyenruháját a naftalinból...
quadrocopter
Bencsik megélhetési gerinchúros pártnyalogány, az Mszmp-s tagkönyve mellé odatette a narancsbőrös tagkönyvét is!

Összefújta szemetet a szél! A birkamenet tiltólistán van, hogy nem sétálnak, vagy a minuszok győztek a pártimádat fölött?
telegdilaci
Ezek szerint az összes szarcsomó összegyűlt,a közpénzen fent tartott,mocskos hazug,ECHO-tv-ben,meddig élősködnek ezek a gané szaralakok,a köz pénzen! menjenek közmunkásnak havat lapátolni ott lenne hasznuk is a patkány fajzatoknak!
Hellcat
@karma1: Edrogan féle kamu önpuccs...kicsit kissebb, csak a sajtót célozta de legalább a miénk...
justhpeter
Már nem elég a Háttér-kép adás Muppetshowja ! Bemutatják, hogy van élet még az alatt is.
Nessy
legalább jól érzik magukat! Vajh, emlékeznek még a múltjukra? Vagy azt a damaszkuszi úti körforgalomban már feledték?
namihami
Hát igen Bencsik. Ez a folyamatos és intenzív se..nyalás hátránya. az anus tulajdonosa megkedveli, egyre inkább hozzászokik és ez azt vonja magával, hogy egyre mélyebbre kell hatolni. És mint a jelzett eset fényesen igazolja, a végén már nyakig be kell az imádott seggbe bújni, hogy a kellő kéjhez juttasd az imádott Vezénylődet.
Nem akarlak elkeseríteni, de az anus tulajdonosa nem fog tudni leszokni a fenti tevékenységed okozta örömérzésről, ezért egyre mélyebbre kell majd hatolnod. Erről csak egy számára sikertelen választás lenne leszoktató hatással, de félek, hogy az polgárháborúhoz vezethetne.
human
Meg a civil szervezetek is terroristák meg még ki tudja kik lesznek terroristának minősítve.
nezelodo
Kit látnak szemeim a kiválóságok között, egy Amerikában körözött hírességünket. Azannyát, majd az új elnök leveszi a listáról, azt hiszi?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.