Gyurcsány, Vona és Molnár is nagyon jól tudja, hogy a jelenlegi választási rendszerrel a Fideszt nem lehet legyőzni 2018-ban. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan ámítják a szavazóikat, amikor kormányváltást ígérgetnek – állítja Haraszti Miklós, az EBESZ volt médiabiztosa az ATV cikke szerint.

Haraszti szerint nagy hiba volt az ellenzéknek eltűrnie, hogy egy párt diktálja a választási törvényt. Ennél is nagyobb hibának bizonyult, amikor részt vettek a 2014-es választásokon, és ezzel szerinte legitimálták a választók valódi akaratát meghamisító parlamenti eredményt.

Haraszti: ez az egy módja van, hogy leváltsuk a Fideszt

A szakértő szerint az aránytalanságot célzó trükkök – az egyfordulós, egyszerű többséges választás, a körzethatárok újrarajzolása, a győztes kompenzációja, a külföldön dolgozó magyarok levélszavazatának megakadályozása – összeadódnak.

Pontosan ez vár ránk 2018-ban is, ha a mai rendszerben szavazunk – mondja a szakértő, aki szerint a választói akarat csakis arányos rendszerben érvényesülne.

Ennek a feltételeit már most meg kéne teremteni: az ellenzéki pártoknak tárgyalóasztalhoz kéne hívnia a Fideszt, világossá téve, hogy ha nem születik korrekt választójogi reform, akkor az ellenzék megtagadja a részvételt.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

moiszikf
Hát ez a cikk is csak olyan "demokratásra" sikeredett. Kár,hogy éppen a lényeget nem érinti sőt, homlokegyenest az ellenkező irányba tereli az óvatlan olvasó figyelmét. Említést sem tesz arról a 38,67%-nyi "szavazásra jogosultról", aki 2014. április 6.-án arra sem volt hajlandó, hogy felemelje a seggét és elmenjen szavazni.
Igazán kíváncsi lennék arra, hogy ezek közül hányan voltak azóta "demonstrálni"? Hányan szidták Orbánt, vagy a kormányt fennhangon? Hányan nevezték rohadéknak azt, aki a Fidesz-KDNP-re szavazott, amit aztán le is írt, mondjuk éppen itt? (Tuti, hogy itt ilyen nincsen!)
Én, a jelenlegi helyzetért, elsősorban ezt a "Zember" csoportot tartom felelősnek. Nem az ellenzék, vagy a választási törvény sz@r, hanem akik még arra is lusták, h kihasználják ezen törvény adta lehetőségeket. Nekem nem hiszed? Akkor számolj! Oszd csak el a "távolmaradók" szavazatait arányosan, az összes ellenzéki induló között! Na, hogy néz ki a végeredmény?
...
Na ugye...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
@moiszikf: Így is elképzelhető a sztori.
moiszikf
@karma1: A választási törvény olyan, amilyen. Ha mind a nyolcmilliómitudoménhányezer választásra jogosult felemeli a s€ggét és leadja a szavazatát a legkisebb induló pártra, akkor azoknak lesz 3/3-os többségük és slussz. A jelenlegi választási törvény mellett is.
nevemnick
Csak egy: villámló bot ültetvény.
(Vuk által szabadon.)

:D
moiszikf
@quadrocopter: 2/3-os többséget, pozitív kampánnyal, még véletlenül sem lehetett elérni Mo.-on, soha. Ez kizárólag úgy sikerülhetett, ha van egy "démon" (Fletóék), aki ellen, egy jól megszervezett negatív kampánnyal, "hadba" lehet hívni a "Zembereket". Márpedig a 2/3-ra szükség volt. Nem a Fidesznek, hanem a "Gazdi"-nak. Nem a mutyi a lényeg, az csak a jutalom falatka az ügyes kutyusnak. Akadálytalanul ki tudták herélni az Alkotmányt, a Munka Törvénykönyvét és a választójogi törvényt. Elő tudták készíteni a terepet a CETA és a TTIP számára. (Ami késik, nem múlik.) A retorika ellenére, soha sem látott mértékben függővé tettük magunkat Brüsszeltől, a szuverén Mo. felszámoltatott.
Most, szándékosan a nagy nyilvánosság előtt söprik be érte a jutalmat (mutyi), hogy bosszantsák a "Zembereket" úgy ahogy anno Fletóék. Elvégezték a feladatukat, nincs szükség a 2/3-ra, sőt! Ha nincs meg a 2/3, akkor semmit sem lehet velük visszacsináltatni, "uralkodni" meg egyszerű többséggel is lehet.
picike1
@moiszikf: minek kell két évig nyafogni ki fog uralkodni . akinek a legtöbb a pénze és a legtöbb szavazata lesz ennyi plusz a barátok
quadrocopter
@moiszikf: Azért csak hiányzik a hordának a 2/3, lásd a tákolmány hetedszeri "újrahasznosítási" buktája"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél