Decemberben derült ki, hogy a miskolci  Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatói levélben tiltotta meg a kórházzal kapcsolatos tartalmak kommentelését, írását, lájkolását. Ha ezt nem tartják be, vállalniuk kell a polgári vagy büntetőjogi felelősséget.

Csiba Gábor főigazgató-főorvost a 24.hu kereste meg az üggyel kapcsolatban. A napokban megérkezett válaszában dióhéjban annyit írt, hogy a munkavállalók még munkaidőn kívül sem tehetnek olyat, ami sérti a munkaadó jó hírnevét vagy érdekeit, ezt a Munka Törvénykönyve szavatolja.

Az ügy munkajogi értékelésével kapcsolatban a lap megkereste a Gobert és Társa Ügyvédi Irodát, amely megerősítette azt, amit a főigazgató-főorvos állít. A cég jogászai szerint tekintettel arra, hogy a kórház munkavállalói közalkalmazottnak minősülnek és a közalkalmazotti törvény (Kjt.) nem rendelkezik ebben a kérdéskörben eltérően, a Munka Törvénykönyve 8. paragrafusának rendelkezései alkalmazandók a munkavállalók Facebookon gyakorolt magatartásának megítélésére.

Ezért általános magatartási követelmény minden munkahelyen, hogy a munkavállalók kötelesek tartózkodni minden olyan magatartástól – a munkaidejükön kívül is –, amely közvetlenül és ténylegesen alkalmas a munkáltató jó hírnevének, jogos gazdasági érdekének vagy a munkaviszony céljának veszélyeztetésére.

Ez a követelmény kiterjed valamennyi Facebook-felületen, illetve egyéb közösségi médiában közzétett megnyilvánulásra.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Világos!
Ezért kell névtelenül és a Tor Browseren keresztül véleményt akotni és nyilvánosságra hozni, az sem baj, ha fotók is vannak a vélemény mellett!
Mert ott, ahol a mocskos sunytásokat, hanyagságokat, mulasztásokat szájzáras jogszabályokkal akarják elfedni, ott erkölcsi kötelesség lekakilni az ilyen jogszabályokat, az emberek tájékoztatása, a visszaélések/trehányaságok/fertőzési okok feltárása, ezek megismerése alapvetően az emberek érdekeit szolgálja!
Éljen és virágozzék a WikiLeaks!
Nem azért választunk fejünk fölé politikusokat, hogy aztán első lépésük a titkosítások sorozata legyen, ejtakarva az aljasságokat, védve a mocskos bűnt, életben tartva bűnpártoló szervezetek tucatjait és a megmagyarázhatatlan gazdagodásokat!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
A betegek is szájkosarat kapnak? Nehéz lesz!
És aki az egészségüggyel kapcsolatos témában emeli fel a szavát, bár nem egészségügyi dolgozó, annak mi lesz a szankciója?
Uraim! Nem a postagalambok korszakában élünk!
quadrocopter
Világos!
Ezért kell névtelenül és a Tor Browseren keresztül véleményt akotni és nyilvánosságra hozni, az sem baj, ha fotók is vannak a vélemény mellett!
Mert ott, ahol a mocskos sunytásokat, hanyagságokat, mulasztásokat szájzáras jogszabályokkal akarják elfedni, ott erkölcsi kötelesség lekakilni az ilyen jogszabályokat, az emberek tájékoztatása, a visszaélések/trehányaságok/fertőzési okok feltárása, ezek megismerése alapvetően az emberek érdekeit szolgálja!
Éljen és virágozzék a WikiLeaks!
Nem azért választunk fejünk fölé politikusokat, hogy aztán első lépésük a titkosítások sorozata legyen, ejtakarva az aljasságokat, védve a mocskos bűnt, életben tartva bűnpártoló szervezetek tucatjait és a megmagyarázhatatlan gazdagodásokat!
Clavigo
Csiba pajtás jobban akar teljesíteni...
wpym
Es a kreten munkaadoknak torvenytelenseget muvelni nem tilos? Aki el akarja mondani a velemenyet igy vagy ugy, de elmondja.
Ez nem Eszak-Korea; jo reggelt kivanok!
sokanvagyunk
A lejmolást sem sikerült betiltani - igaz, nem is volt ilyen nagy vehemencia a kórházvezetők részéről.
justhpeter
Főigazgató Úr !
Egy kérdés:
Ha a kórház munkavállalói közalkalmazottnak minősülnek, akkor ennek megfelelően a főigazgató is az. Szabad-e a főigazgatónak a CÖF békemenetének első sorában menetelnie ?
Nessy
@justhpeter: Gondolom, ezt költői kérdésnek szántad?
Egyébként el lesznek takarítva az álcivil szervezetek, mondá N.SZ., tehát a CÖF lehetne az első.
Eladott Ország
"Csiba Gábor a KDNP politikusa, aki nem egyszerűen egy magyar kórház igazgatója, de az állampárt elkötelezett híve és lelkes propagandistája. Aki az általa vezetett intézményben elhalálozott kilenc koraszülött csecsemő ügyében saját hatáskörben megállapította, hogy semmilyen szakmai hibát nem követett el. Aki a BAZ megyei közgyűlés narancssárga tagjaként, a KDNP egyik frontembereként 2013-­ban egy rádióműsorban magyarázta el, hogy a felesége és a lánya tőle függetlenül nyert négy trafikkoncessziót, akit 2013. október 23-­án már a békemenet első sorában csapta pofán a fülkeforradalom még mindig friss szele és aki CÖF-­ös nyílt levelek lelkes aláírója. De Csiba elsősorban pártaktivista, után orvos és kórházigazgató. A BAZ megyei kórháztól a miniszterelnökségig mindenhol ez megy. Dilettánsok teszik tönkre az országot, miközben fenyegetnek, megfélemlítenek, és bíznak az örökéletben. Vajon meddig lehet mindenkit megfenyegetni, és mikor következik be az, hogy az ilyen rosszemlékű rezsimekből ittmaradt kövületeket kiröhögik az alkalmazottaik ahelyett, hogy rettegve azon gondolkodnának, mit oszthatnak meg a Facebookon, és miből lesz baj. Pedig egyszerű ez: nem lehet egy egész országot a végtelenségig fenyegetni és félelemben tartani!"
karma1
@wpym: De mar elegge tendal affele...:o((((
Clavigo
@Eladott Ország: Ez a hülye kdnp-s ??? Ennyire halmozottan hátrányosan is megpróbál jobban teljesíteni ?? Dicséretes...
cs.n.
Múltkor egy facebook-poszt miatt rúgtak ki valakit, arról is volt itt cikk. Ha előre tájékoztatják a munkavállalót, akkor van erre lehetőség. Fideszék gyógyították bele ezt is a Munka Törvénykönyvébe 5 éve. De azt hülyeségnek tartom, hogy "általános követelmény", mikor az is benne van a törvénykönyvben, hogy a személyi szabadság korlátozásának módjáról előre, írásban tájékoztatni KELL a munkavállalót. Mint ahogy ez a kórház tette. Vagyis előre tisztázni kell pontosan. Akkor hogy lehet általános követelmény mindenhol?
papa.49
Honnan tudhatja a kdnp faszkalap igazgató hogy álnév alatt éppen ki mit kommunikál???
Annyira meg ne legyen hülye a fészbukozó, hogy megadja a neve mellé a kórházi beosztását is, vagy írjon az igazgató nevében, jó vicc lenne!!!
Nessy
@bakcsubakka: Ebben a "tökéletes rendszerben" a beteg zavaró tényező!
aremy
@sokanvagyunk: azt törvényesítették

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.