Két dinasztia esett egymásnak hétfőn Budapesten, a verekedés során sokkoló és kés is előkerült – adta hírül a Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján.

Késsel, sokkolóval és kövekkel ment egymásnak két család Pesten

Fotó: police.hu

"A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. január 11-én 11 óra körül egy XXI. kerületi telephelyen vitatkozott, majd dulakodott két férfi. A 22 éves és a 19 éves fiatalember egy korábbi sérelem miatt esett egymásnak. Percekkel később a helyszínre érkezett mindkettő családja.

Késsel, sokkolóval és kövekkel ment egymásnak két család PestenFotó: police.hu

A szemtanúk elmondása szerint a két dinasztia egymásnak esett, melynek során előkerült sokkoló és kés is. Az egyik család autóval megpróbált elmenekülni a helyszínről, azonban kövekkel dobálták meg autójukat. Az egyik kő eltalálta a kocsiban ülő 22 éves fiatalembert, aki – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Amire a rendőrség a helyszínre ért, addigra a család – fiú, apa, nagyapa – elmenekült. Őket a csepeli rendőrök lakásukon fogták el, elszámoltatásuk folyamatban van.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított nyomozást" – olvasható a közleményben.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Úgy gondolom nem fakóbőrű bevándorlók lehettek!!!
simmering73
Jól sikerült a IX. kerület rehabilitációja, ezzzel sikerült Csepelt leamortizálni. Majd az összes dinasztia oda került. Dinasztia:D:D:D. Agyam eldobom.
aremy
a sziálrdnak és a vakondnak szólni kéne hogy már csepelt is el lepték a bevándorlók
quadrocopter
Össze akarták dobni a pénzt Florian von Farkas helyett, csak nem tudtak megegyezni, hogy ki tegyen be többet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.