120 milliárd forintba kerülhet az esztergomi vasútvonal teljes felújítása, a kiegészítő munkálatokra még 50 milliárd forint mehet el 2018-ig, miután a nagy részét három évig már 53 milliárdból átépítették – olvasható a Figyelő cikkében.

Rekord: kilométerenként 2,3 milliárd forintba kerül az esztergomi vonal felújításaFotó: pixabay.com

A cikk szerint a Budapest és Esztergom közötti vasútvonal felújítása egy évtizednél is tovább tart, ennyi idő alatt már egy nagy sebességű vonalat is ki lehetett volna építeni.

Az esztergomi vicinális azonban nemcsak ebben lesz rekorder, hanem a bekerülési árában is: kilométerenként 2,3 milliárd forintra jön ki a beruházás, eddig ilyen drága vasútfelújítás nem volt Magyarországon.

"Azért is kétséges az óriási összegű beruházás értelme, mert ha az utasok számára leosztjuk a beruházás költségeit 30 évre, amit a beruházások időtartamaként számolni szoktak, akkor minden egyes utazás 1421 forintba kerül, nem számítva az üzemeltetési költségeket. Miközben a napi 8 ezer vasutazóra az állam elkölt 120 milliárdot, a közel napi félmillió utast szállító 3-as metró felújítására is ugyanennyit szánnak csak, ami nem fedezi egyelőre a 180 milliárdosra felkúszó költségeket."

Az egyik legproblémaibb magyar vasútfejlesztési projektről további részletek a Figyelő csütörtökön megjelenő számában olvashatók.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
A vasutat legkésőbb 2000 körül kellett volna felszámolni. De most sem lenne késő. A jelenlegi bekerülés 1/3ából minden jelenlegi vasúti dolgozó kaphatna minimálbért (ameddig nem talál munkát, vagy nem éri el a nyugdíjas kort), 1/3ából a volán társaságok kapacitásait meg lehetne duplázni, és 1/3-a megmaradna, ebből lehetne jó sok stadion, de akár az utakra is lehetne költeni.
Vajon mi kerül méterenként 2,3 millióba egy vasúti pályán??? Érdemes elgondolkodni ezen azért kicsit...
Hellcat
Jól túlárazta/szétlopta ezt is a fitymasz.
KisGenyo2
A vasutat legkésőbb 2000 körül kellett volna felszámolni. De most sem lenne késő. A jelenlegi bekerülés 1/3ából minden jelenlegi vasúti dolgozó kaphatna minimálbért (ameddig nem talál munkát, vagy nem éri el a nyugdíjas kort), 1/3ából a volán társaságok kapacitásait meg lehetne duplázni, és 1/3-a megmaradna, ebből lehetne jó sok stadion, de akár az utakra is lehetne költeni.
Vajon mi kerül méterenként 2,3 millióba egy vasúti pályán??? Érdemes elgondolkodni ezen azért kicsit...
justhpeter
@KisGenyo2: Mi kerül 2,3 millióba ? A sin ! Minél több az ilyen beruházás, annál jobban "sinen van" a fideSS rablóbanda.
quadrocopter
Jaaaa...ahol platinából lesznek a sinek és aranyból a váltók, az bizony drága. Vagy nem ezért?
verőce21
Drága volt mindig a vasútépítés. Általában háromszorosa az építési költsége km-enként az autópályához képest.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél