Előzetes letartóztatásba került az a három börtönőr, akik a gyanú szerint 2016 novemberében bántalmaztak egy fogvatartottat, aki a sérülések következtében életét vesztette – közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel. A három börtönőrrel szemben halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás.

Az eset a Kozmai utcai börtönben történt, az áldozat egy 44 éves férfi volt. Az áldozat fia azt nyilatkozta a Borsnak, hogy apja összeszólalkozott egy őrrel az eset előtt, ezért elkülönítőbe vitték őt, de „onnan már nem jött ki élve”.

A bíróság megállapította, hogy a terheltek ellen alapos a gyanú, a tanúvallomások alapján már eddig is megkísérelték a tanúkat befolyásolni, így az egyhónapos előzetes letartóztatás elrendelése indokolt.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
és a vezetői felelősség a beosztottak viselkedéséért vagy az ostor vége ???
tovább is van mondjam még?
r2d2
@kissé felnőttem: Ott nem cserélik le a górét!!!
quadrocopter
Noha egy bv. intézet nem Wellnes szálloda, de ha valahol alaposan meglehet sérteni az alapvető emberi/frogvatartotti jogokat, akkor az egy bv. intézet zárt rendszere! Egy jogerős brósági elmarasztaló ítélet után, egyetlen egy intézetben dolgozónak sincs joga "megspékelni" a bíróság ítéletét, különösen nem személyes motivációból!
A szadista nano IQ-jú ott éli ki magát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.