Mint kiderült, a szakképzett munkaerő hiányánál is nagyobb problémát jelent a  magyarországi vállalkozásoknak, hogy a munkavállalók jelentős része motiválatlan – írja a kamaraonline.

A létszám növelését tervező, ám új dolgozót végül felvenni nem tudó cégek a munkakedv hiányát nevezték meg a kudarc legfontosabb okaként a GKI Gazdaságkutató elemzésében, amit közel ezer társaság válaszai alapján állított össze.

Alacsony munkakedvük miatt nem kapnak állást a magyarok

A motiválatlanság következményei súlyosak: romlik általa a munkamorál, egyúttal a munkavégzés hatékonysága is, ráadásul magas fluktuációhoz vezet a cégen belül. Ezek már rövidtávon plusz költségeket róhatnak a munkáltatóra.

A jelentkezők alacsony motiváltsága főleg a 150 fő feletti létszámmal rendelkező vállalatokat érinti. Ágazatok szerint nézve az alacsony munkakedv leginkább a kereskedelem, a könnyűipar, a gépipar és az élelmiszeripar terén jelent problémát. Ez talán nem meglepő, tekintve, hogy a cégek ezekben a szektorokban többnyire alacsony fizetést és több műszakban végzendő, monoton munkát kínálnak.

Az elemzők úgy vélik: a béremelés szükséges, ám önmagában nem elegendő eszköz a munkakedv növelésére.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
mi is az a motiváció? hár a jólét reménye...ennek az alapja a (sok)pénz...

...most csakis olyanokat érdemes szóbahozni, akiknek jó iskolai végettségijük van, hozzá magas színvonalon tanult szakmájuk...tehát értenek valamihez...

Nos ezek az emberek nagyon jól tudják a hírekből, hogy pontosan ugyanolyan képességű, végzettségű, korú, nemű ember Luxembourgban, Dániában, Norvégiában alsó hangon is hét-kilencszeresét keresi ugyanannyi tudást, szorgalmat, ügyességet, kalóriaveszteséget igénylő munkával...

nos ettől el is megy a kevük...

mielőtt bárki ledorongolna, csak szólok, hogy ez természetes emberi érzés...mert egy élete van a magyarnak is, és a norvégnak is...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Minimálért belőlem sem folyna ki a munkakedv, vazze, amikor tudom, hogy a rezsire is éppen csak futja.
Kereskedelem. Igaz a megállapítás. Ifjú, a 149. munkahelyen próbálkozó hölgyike, amikor megtudta, hogy bizony szombaton is kell néha dologzni, amikor rá kerül a sor, nagyon fel volt háborod és kérte vissza az 5 soros önéletrajzát.
papa.49
A ,,féléhbér,, nem igazán motiváló !!!
wagabund
mi is az a motiváció? hár a jólét reménye...ennek az alapja a (sok)pénz...

...most csakis olyanokat érdemes szóbahozni, akiknek jó iskolai végettségijük van, hozzá magas színvonalon tanult szakmájuk...tehát értenek valamihez...

Nos ezek az emberek nagyon jól tudják a hírekből, hogy pontosan ugyanolyan képességű, végzettségű, korú, nemű ember Luxembourgban, Dániában, Norvégiában alsó hangon is hét-kilencszeresét keresi ugyanannyi tudást, szorgalmat, ügyességet, kalóriaveszteséget igénylő munkával...

nos ettől el is megy a kevük...

mielőtt bárki ledorongolna, csak szólok, hogy ez természetes emberi érzés...mert egy élete van a magyarnak is, és a norvégnak is...
wagabund
helyesen: jó iskolai végzettségük, legalább érettségijük van...
papa.49
@wagabund: Tovább megyek nem csak az iskolázottabbak, de még a betanított melósok is tudják ezt, nem az ember a hülyék, csak nálunk még a ,,vadkapitalizmus,, van amikor lehetőleg 2-3 év alatt akar valaki milliárdos lenni, persze ez csak néhány kiválasztottnak sikerül, mint a Lajosunk, vagy a lőrike, esetleg a bókermarcsa!!!
Edmond Dantes
A börtönben sem eléggé motiváltak a zacskóragasztók.Valahogy szarnak érzik az életüket,sőt értelmetlennek.
Aki pedig tisztességes módon szabadon élve, a munkahelyén ugyanezt érzi,mert ha beledöglenek sem mennek semmire,az még azt is látja,hogy például a Tiborcz féle ingyenélő paraziták hogyan dobálóznak a százmilliókkal.Ez az igazi büntetés,nem a kóter.
Macskaszem
Mindennek megvan az ára. Alacsony fizetésért alacsony munkakedv.
moiszikf
Én azért megkérdezném, h a tisztelt munkaadók, a ténymegállapításon és a fikázáson kívül, óhajtanak-e tenni bármit is, a javulás érdekében? Vagy várják a csodát?
...
Ne legyen igazam, de van egy elég sötét jövőképem:
Adva van egy rendkívül olcsón, helyben, tömegesen elérhető munkaerő bázis, közmunkások. (A létszámuk folyamatosan növekszik.)
Továbbá adva vannak, a tömeges és olcsó munkaerőre örökké éhes munkáltatók.
Vajon mikor és kinek jut majd először eszébe, h a kettőt - ha kell, a törvény erejével - összehozza?
wagabund
@papa.49: szándékosan írtam legalább érettségit...tudom nagyon jól, hogy belgiumban, németországban, norvégiában is van nagyon sok betanított helyi lakos, aki szintén jóval többet keres, mint egy itthoni...ott sem mindenki atomtudós, csak a művelt nyugat igyekszik minket sárbataposni, ...nehogy kinyíljon ezeknek a volt kommunista országoknak a csipája...(mert akkor oda a jólétük)

ezért mondom azt, hogy amíg azt éreztetik velünk a csóróságot, addig én is azt hajtogatom, hogy ezek kifosztják még ma is a gyarmataikat(meg minket)

mint hallom a hírekben, ezt nap-mint nap meg is teszi...(hogyrohaggyanakmeg)
vadsanca
Pénz beszél, kutyaszar kunkorodik!
A cikkírónak mekkora a munkakedve Ft-ban kifejezve? Esetleg mely társadalmi réteget vette alapul és az ország mely szegletében gyűjtötte be az infókat? Mert ez sem mindegy!
De mire is legyen munkakedv? Hogy még többet elvegyenek? Mert akkor ugyanúgy minden marad a régiben?
A rabszolga-munka, a monoton tevékenység tényleg nem ösztönöz semmire, de sajnos be kell érni ezzel, mert ez sem sokáig lesz. A fejlesztéseknek köszönhetően egyre több mindent robotizálnak. Elsősorban a gépipar vezet e területen. Ennek köszönhetően csökken a humán erőforrás használata.
Igaz a cél az lenne, hogy a robotok tartsák el az emberiséget. De ez még odébb van!
Lehet, hogy nem volt hülyeség a kommunizmus alapelve?
Nessy
manapság a tudás, szakértelem, önálló gondolkodás, nem jelenti az előrejutás lehetőségét. Nem az jut valamire aki dolgozik, hanem akinek van kapcsolata, vagy vállalja, hogy elfelejt önállóan gondolkozni, és mindenre lelkesen bólogat!
Erre mondták valamikor: kis pénz, kis foci!
emerencia
@quadrocopter: Semmi baj. Majd dolgozik helyette ugyanazért a bérért még másfél évtizedes céges munka után is a hatvanon felüli végkimerülésig mert neki már nincs hova mennie.
karma1
Hmmm,... Hofi mondta: "Amig fizetgetnek, addig en csak dolgozgatok..." Es milyen igaza volt. Ha azt nezzuk, hogy a baratnom vegigdolgozta az eletet, 45 evet, gyerekekkel veszodott, 63 eves korara megkapta az egetvero 48500 forintos szedito nyugdijat, hat ha tudta volna , hogy ez lesz az egesz elete szorgalmas munkajanak a gyumolcse, akkor talan hagyta volna a francba az egeszet. Es mar keso neki arra is, hogy elhagyja az orszagot. Bar O barhol megelne jazz-enekeskent is... Ott meg csak korhatar sincs, es ebben kivalo (azert is tanitja).
1magyar
@wagabund: De ha itt is egy összeszerelő üzemükben a magyar munkás nem havi130-at kapna hanem havi 800 nettót akkor vége lenne az unionak.
Nem kellene már a közeli gyarmat vinnék a gyáraikat Kínába vagy ahol egy tál rizsért is dolgoznak.
Eladott Ország
"Mindeközben az ország egyre több területén munkaerőhiánnyal küzdenek a cégek. A szakképzett munkavállalók inkább Ausztriában, Németországban, Angliában dolgoznak az itthoni bér többszöröséért. Újabban már Szlovákia is megjelent a magyar munkaerőpiacon, a keresetek és egyéb juttatások ott is meghaladják a hazai lehetőségeket.
A stabilan béka segge alatt lévő gazdasági teljesítmény, az alacsonyan beárazott munkavállalók, az olcsó magyar bérek miatt idetelepült járműipari cégekre támaszkodó ipari fejlődés előre kódolta a bajokat. Ennek a munkaadói viselkedésnek, a pocsék bérszínvonalnak, az országban általában is jellemző politikai­ és közhangulatnak, a megélhetési nehézségeknek ez szokott az eredménye lenni. Kétségtelenül lehet demográfiai oka is a mostanra kialakult munkaerőhiánynak, de azt ne felejtsük el, hogy egészen 1980-­ig növekedett a népesség. Az első év, amikor mínuszba fordult ez a tendencia, 1981 volt. Az akkor születettek még bőven nincsenek nyugdíjas korban."
Clavigo
Érdekes,,,,,,,A külföldön dolgozó magyaroknál mintha nem lenne annyira alacsony a munkakedv...
Hari
Csodálkozunk ? A motiváltságnál csak a megbecsülés alacsonyabb, főleg a magyar tulajdonú cégeknél. Többszörösen megállapított tény, hogy gyakran a kevesebb bérrel is beérik ott, ahol azt érzik, hogy embernek tartják, nem pedig te ne szólj bele, tedd amit mondanak "elven" dolgoznak. Mivel az egész országban - hála a kedves vezetőinek - ez a szemlélet totálisan eluralkodni látszik, a helyzet csak romlani fog !
nyanya001
Napi 12 óra, talpon egész nap, ebédidő nincs, ha WC-re kell menni jelezni
kell a górénak, aki kamerán keresztül 12 órában lesi a 700 forintos órabérért
gürizőt, fűtés nincs a csarnokban, meleg tea nuku, nyáron megsülnek a melósok
ventilátor nincs, hűtött ital nuku.
Ha kér 1 szabadnapot, a góré huzigálja a pofáját, kirúgással fenyegetőzik.
Szombaton, vasárnap is meló, túlórapénzt nem fizet, vasárnapii pótlékot nem fizet.
Ja, ez egy magyar vállalkozó nem a rohadt külföldi kizsákmányoló aljas kapitalista.
Ezek tények !

Akkor mi az édesanyátok retkes 3,14csájára legyen motivált ?
wagabund
@1magyar: 7.01..

igazad van. jobb ötletem nincs.
Nessy
Talán, ha az uniós pénzekből ténylegesen termelő, szolgáltató cégeket támogatnának, ha esetleg a vállalatok élé nem "titánok" (ti tán tudtok vele valamit kezdeni) állnának, hanem szakemberek, ha szankciók helyett értelmes jogszabályok lennének, amelyek legalább egy évig stabilak, ha megszünne a körbetartozás, melynek legfőbb résztvevői a magyar csoda vállalkozók, ha az alvállalkozókat ki is fizetné a menő fővállalkozó, tudnának normális munkakörülményeket, béreket fizetni, és lenne motiváció!
Az ellopott költségvetési pénzeket nem adókkal és járulékokkal kellene pótolni! Miután a szaktudás bolsevik huncutság, nem sok remény van változásra, illetve van, de negatív irányba.
kissé felnőttem
alulfizettetség mellé még mótivált is legyen röhögnöm kéne ? de inkább bért igérni vagy adni az kettő darab fogalom.
Érdekes fél nyugateurópa nem panaszkodik? csak az itthoni ujgazdag aki Tajföldön nyaral 6 x repülővel aztán céghitel nem fizetése ???
felszámolás, megérdemlik véleményt azért kitalálni tud
1magyar
A magyar mindig is híres volt a szorgalmas munkavégzéséről. Valaha a külföldön dolgozókat nagyon kedvelték.
Ma sincs velük semmi gond ha kapnak legalább 4-500 ezer ft-nak megfelelő eurót. A német autószerelő havi 800-at ugyan, mert azért az állampolgáraik többet kapnak.
Azért jönnek ide, hogy ezeket a béreket megharmadolják ill. nyolcadolják és közel vannak,itt Európában, union belül vám sincs,a kész áru szállítás is olcsó.
Clavigo
@nyanya001: Ehhez még egy kis plusz...8 óra helyett 6 órába bejelentve.,,motiváció szintén..
nyanya001
@Clavigo: Vagy 4 órába és nem adózik a munkáltató
Eriksson
@1magyar: Oszt csodálkoznak a munkáltatók, hogy nem repdesnek a dolgozók. Régi mondás, de igaz: Amíg fizetgetnek, addig dolgozgatunk. Ha majd fizetnek rendesen, akkor fogunk dolgozni.
Ha majd rendesen megfizetnek minden szakit, akkor majd lehet válogatni is a munkavállalók között, de amíg nem sokkal több a jövedelmük a segélynél, nincs mi motiválja őket.
jankó321
Annyit úgysem tudnának fizetni, hogy a dolgozók elégedettek legyenek, viszont, csak egyszer az életben végre megpróbálhatnának annyit, hogy ne legyenek elégedetlenek!
1magyar
@Eriksson: Itt a gyarmatokon mit várhatunk?
Eriksson
@1magyar: Semmi biztatót. Azért kellettünk az uniónak is, hogy szabad munkaerő vándorlással megteremtsék az igényeik kielégítését a jól képzett szakemberek elszívásával. Akik valami oknál fogva maradnak, azoknak nincs más hátra, minthogy olcsó munkaerőként tengessék életüket.
kukac50
8 -10 órás munkáért fizetnek 60 -70 ezer forintot mi legyen a motiváltság oka ha nem a kevés kereset.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.