Az atv.hu szúrta ki, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) érdekes megoldással emlékeztette a Fideszt arra, hogy korábban más álásponton voltak Soros György tevékenységét illetően, mint manapság. Gyurcsány Ferenc pártja szó szerint újraközöltette a Fidesz 1992-es állásfoglalását, ami így hangzik: A Fiatal Demokraták Szövetségének nyilatkozata – Soros Alapítvány 1992. szeptember 28. Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon. Gyurcsányék felszálltak a trollszánkóra és nagyot csúsztak vele!

(Forrás: 24.hu, karma1 által)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Szoval hiaba dolgoztak azon a computer-guruk, hogy eltuntessek orban civilekrol szolo tanulmanyat, mert "VAN MASIK"!

Na, orban, erre varrjal gombot! Hat meg mindig olyan kis hulye vagy, hogy alapfokon keptelen voltal megtanulni, hogy AZ INTERNET NEM FELEJT!
Meg parszor meg fogod szivni rendesen...
Mindig beleszaladsz a sajat igereteidbe, amit mar akkor sem akartal betartani, amikor kitalaltad...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@karma1: Tudod a választ erre ,,egy vállrándítás, meg már régen volt,, oszt. jónapot)))))))))))))
karma1
@papa.49: Csak azert fogadom el a valaszodat, mert sajnos az igaz a jelenlegi allapotokra: barki barmit mondhat, es annak az ellenkezojet is, nem fogja tole szamonkerni senki sem a szelkakassagat...
De azert regen egy politikus, vagy egy komoly, befolyasos arisztokrata egesz eleteben az volt, ami. Tehat ha valaki demokrata volt, akkor demokratakent halt is meg, vagy ha kiralyparti, akkor meg hu volt a kiralyahoz elete vegeig.
Magyarul: egyetlen felelos ember sem csinalt a szajabol segget, mint amit mar szamtalanszor megtett a csuti vizilo...:o((
Yoda69
@karma1: Nem eloszor kopi szembe magat orban. Es gondolom nem is az utolso eset.
szaboria1
Hol van már a tavalyi ígérgetés már azok sem aktuálisak akkor mit várunk egy 1992-es kijelentéssel.
Sziszifusz
És akkor mi van ?
Amikor Orbán Viktort és társait hiába szembesítik korább önmagukkal, nem jönnek zavarba, nem dőlnek a kardjukba. Erkölcsi tartásuk nincs. Pofátlan, gátlástalan bűnözők.
Ha nem lesz olyan erő, amelyik eltakarítja ezt a bandát, addig folytatják az ország kirablását ameddig lesz még mit ellopni. Miután ez megtörténik télakot vesznek. Irány Oroszország, vagy egy távoli ország.
picike1
én is változom és mindenki változik és a véleménye is ,mert bölcsebb lesz minden tekintetben az ember napról napra :

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél