Szombat estig lehet licitálni egy állami tulajdonban lévő, nagyon exluzív helyen lévő épületre, és az ár nagyon alacsonyról indul. Ráadásul csak akkor nem veszítenek a magyar adófizetők milliárdokat, ha kb. ezerszer licitálnak a befektetők. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő úgy döntött, hogy megválik egy ingatlantól. Az kilencemeletes épület szépnek semmiképp nem mondható, de az ország egyik legeslegexluzívabb pontján van: közvetlenül a Four Seasons Gresham luxushotel mögött, a Lánchídhoz egészen közel, a bejárata éppen a bizonyos körökben népszerű szórakozóhellyel, az Ötkerttel szemben van. Szombat reggelig egyetlen ajánlat érkezett be, pedig este kilenckor már le is lesz zárva az árverés. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója egyébként nem más, mint Szivek Norbert, aki maga is igen aktív a belvárosi ingatlanpiacon. Például hozzá, illetve Tiborcz István miniszterelnöki vőhöz kötődik az a társaság, akik megvették a Mahart-házat, ahol szállodát fognak majd építeni, mi másból, mint...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/11/10/te-pedig-huzod-az-igat-szidod-az-en-anyamat-es-finanszirozod-a-dinasztia-osszes-tagjanak-sajat-labra-allasat/
"És itt van a Tiborcz­klán legismertebb alakja, aki beházasodott az Orbán­ dinasztiába és azóta ez megy. Ha nem Budapesten, akkor Bahreinben, ha nem kastély, akkor palota, ha nem falopás, akkor közvilágítás. Tiborcz nem közszereplő, az MTI óvja a becsületét, mintha az élete múlna rajta, de vagonszámra nyerte a közbeszerzéseket, és valahogy mindig úgy alakul, hogy nem tud félreállni a milliárdos állami támogatások, hitelek útjából. Ha nem Lölönek esik le egy kastély, akkor Tiborcznak zuhan az ölébe egy palota. Mit keresnek ezek a telhetetlen, pofátlan, tehetségtelen szarháziak folyamatosan a moslékos vályú körül? Mi az, hogy az országnak azért van miniszterelnöke, hogy a közpénzből zabáltassa a családját? A kisstílű falopástól sikerült felfejlődni az épített örökség előre megfontolt lenyúlásáig."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!

Nagy Mária
@quadrocopter: Így van. Egyelőre csak azt is jó lenne elérni, hogy többen lássák meg, hogy hír és hír között nagy különbség van. Mikor nagyot dobbantanak, előtte mindig van egy eszement gumicsont a népnek. Ahogyan Horizont írta, fifikásak a fiúk.
Most azért "erőszakoskodtam", hogy olvassa el mindenki ezt a milliárdos lenyúlást a mi pénzünkből, mert sokáig csak saját összeesküvés elméletemnek gondoltam, de miután többen is meggyőztek róla, hogy ezek a "bulváros" bejelentések arra valók, hogy ne lássuk a fától az erdőt (a fiam újságíró), kicsit jobban mögé látok a tetteiknek.
Nagy Mária
@Horizont: Jó nem? Licitek száma egy! Vagyonkezelő nem ad ki adatokat, kik fizettek be a licitre!
Lottóznom kellene?
Peller Anikó
"milliárdokat veszíthet a magyar állam egy átverésen"

Dehiszen nem vész el! Csak elveszíti közpénz jellegét, de a milliárdos vagyonka megmarad.
Nagy Mária
@Peller Anikó: De az már soha nem kerül azzemberek zsebébe. Nem vész el, csak átalakul.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.