Rohamosan fogy a gáztartalék: néhány napja már csak 19 százalék volt a hazai gáztározók töltöttsége, állította sajtóhírekre hivatkozva a Demokratikus Koalíció az ATV-nek. A párt szerint a Fidesz „kiszolgáltatja az országot a télnek.”

Mivel tudomásuk szerint a rekord hidegben naponta fél százalékkal csökken a magyar gázkészlet, tartós hideg esetén szerintük „akár már februárban elfogyhat a lakossági gáz és fűtés nélkül maradhat az ország".

A DK választ vár a kormánytól, hogy január közepén „miért állnak üresen a gáztározók?” Emellett tudni szeretnék azt is, miért csökkentették a Gyurcsány-kormány által kötelezően tárolt stratégiai gázmennyiséget, ha emiatt ilyen helyzet állhat elő.

142 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
A következő napokban komolyabb havazás nem várható, de ismét lehűlésre kell készülni: a leghidegebb helyeken mínusz 20 fok is lehet.
Talán nem gondoltak arra, hogy télen tél is lehet !
Így aztán - valószínűleg - nem töltötték fel teljesen a gáztartályokat.
Aztán ki tudja, megint mennyi gázt adtak Ukrajnának úgy mint 2015-ben is !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pergető
@papa.49: Hát harminchoz képest most is fogy a szusz!
karma1
@Nessy: En mar hagyom... Elfelejtette, hogy fel Borsodban nem volt 3 napig aram, epp a leghidegebb napokban. Az infrafuto ara 30 ezer forint, a baratnom kap 38 ezer kozmunkabert havobta. Gratulalok az okos fejtegetesehez, megis, mi az anyjabol tudna egy atlagember 30 ezret leakasztani , amikor a napi kenyer-tej megvasarlasa , szamlabefizetes is problemas??? Nem fogja a budos eletben megerteni.
Na ja, es mondta volna ezt annak a 80 embernek, aki iden fagyott meg , 27 a sajat lakasaban...
karma1
@Pergető: @papa.49: EZ a megoldas.
www.wired.com/2011/12/dyson-hot/
Egy itteni baratnomnek van, de kb. 1000 dollarba kerul, vagyis 200 ezer forintba EGY,... Nekunk 4 haloszobas a haz, tehat elmeletileg mindegyikbe kene. Tavkapcsoloval mukodik, nagyon jo elmeletileg, de Ma.o.-n a gatyadat rafizetned a villanyszamlara. Ebben a pillanatban ez a legmodernebb elektromos futes. Nekunk ecoheaterunk van, ami egy muanyag panel, es ugyan nem sugarozza a hot, de egyenletesen "gyartja" a meleget, igaz, sosincs tole hoseg, de 18 fokra felmelegiti nehany ora alatt a helyiseget. Igy nez ki: www.northerntool.com/shop/tools/product_200482913_200482913
Pergető
@karma1: Erről tegnap épp papa49-cel folytattam polémiát az alternatív fűtési módokról, konkrétan az infrapanelről. Olvasd el, ha kíváncsi vagy rá!
kukac50
Magyarország jobban teljesít! A megfagyásokra gondoltam!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.