Mindent elmond az európai menekülthelyzetről az a jelenet, ami vasárnap zajlott az osztrák-magyar határon, a heiligenkruetzi (rábakeresztesi) határátkelőnél. Az esetről a Kronen Zeitung nevű osztrák bulvárlap számolt be.

Osztrák-magyar abszurd: a senkiföldjén ragadtak a menekültekFotó: krone.at/Christian Schulter

Az osztrák rendőrök még hajnalban kaptak el nyolc (öt szíriai és három iraki, köztük két nő) menedékkérőt a jennersdorfi vasútállomáson, majd megpróbálták őket visszaadni a magyar hatóságoknak. Okkal feltételezték ugyanis, hogy a csoport a körmendi sátortáborból szökött át Ausztriába.

A hét embert három tucat osztrák rendőr és katona kísérte a magyar határra, de a magyar rendőrök sokáig vonakodtak átvenni őket. Az osztrákok viszont már nem engedték őket vissza, így aztán a menekültek órákon keresztül a senkiföldjén ragadtak, ahol jobb híján tüzet raktak. Délután fél öt lehetett, mikor végre visszafogadták őket.

A Kronen Zeitung tudósítója szerint a magyar egyenruhások azzal a jótanáccsal látták el a menekülteket, hogy legközelebb az erdőn át próbálkozzanak Ausztriába jutni.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

aremy
és miért osztrák CSAK magyar abszurd mint minden ami itt folyik igaz nemzetesek!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@Pergető: ...miért csak ő ???...csak neki kell fájjon ?
Szókrakész
Igaza van a magyaroknak.
Csak emberségesek voltak a migráncsokkal.
Támogatták a migráncsok Jobb életkörülményekhez jutását.
Hát itt áznak-fáznak.
Ausztriában befűtött kályhák várják őket.
Onnan meg mehetnének tovább Merkelhez Germoneyba.
Az ő meghívott vendégei.
Pergető
@Csizmás Kond: Szanyi kapitánytól aztán várhatod!
Csizmás Kond
@Pergető: ...pedig ő is ugyanolyan érintett...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.