Csütörtökön kezdi az aláírásgyűjtést a Momentum Egyesület a 2024-re tervezett budapesti olimpia ellen. Azért kezdeményeznek helyi népszavazást, mert úgy gondolják, hogy a stadionoknál fontosabb ügyekre kellene költeni az adóforintokat. Ezt a kérdést akarják népszavazásra bocsátani:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”

 A Momentumnak csütörtöktől kezdve 30 napja lesz arra, hogy összegyűjtsenek 138 ezer budapesti aláírást. Fekete-Győr András, a szervezet elnöke a 444-nek elmondta, hogy több mint 300 aktivista segít nekik, de továbbra is várják a jelentkezőket. Az aláírásokat a nagyobb közlekedési csomópontokban felállított standjaiknál és a VII. kerületi Rózsa utcában lévő központjukban lehet leadni. Hozzátette, hogy bárki segíthet neki azzal, hogy az íveket letölti az internetről, aláíratja az ismerőseivel, és beküldi nekik.

A gyűjtésben egyébként az LMP és az Együtt is segít nekik. Fekete-Győr András hangsúlyozta, hogy ettől függetlenül a Momantum Mozgalom még egy politikai pártoktól független kezdeményezés marad, de ebben az adott ügyben elfogadják a segítségüket.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

glorianna
@CsipkeRózsa: Mert azt nem engedte az OVB.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
fentiekről vélem, én ::::: valaki elérte a célját :
Gondolkodi is kéne néha néha, DE A VALAKI most tapsol és joggal mert
EGYmásnak sikerült uszítani a vidéket és a fővárosit ismerős mentalitás ???
EMBER, gondolkodj Madách Szerint Az ÚR szavai " ,Mondottam Ember , Küzdj és bizva bizzál " !

Hány pénznem van forgalomban ? Országos és Budapesti ?? szerintem egy, olyan az is mint a vidékieké, nem aranyfedezetes. ( gázos, dinnyés )
Aki nyerességről ábrándozik megérdemli de gazdaságosnak 1-et ismertek el a tőbbi meg csődtömeg, sebaj veszünk fel hitelt 200 tán 700 évre de ... na jó
kinek mi melengeti a lelkivilágá,t lelke rajta, de saját pénzét tegye kockára ne az
enyémet .
Papuska1
Ez az igazi demagógia! Befektetés és az alapok megerősítése helyett adják inkább oda a pénzt a többnyire részeges, munkakerülőkből álló proli rétegnek. Majd azok szépen elverik! Ez történt az összes szoci irányítású kormányzás alatt! A sok segély miatt az emberek fele nem dolgozott, de eléldegélt a segélyekből! Az ország meg a csőd szélére sodródott. Tényleg csak Budapesten lehet ennyi magyarellenes mocskot összeszedni! A Világkiállítást is tönkretették, aminek a megrendezését megnyertük! Csődbe is ment azután a szétszórt pénzek és az elveszett becsület miatt az ország! Persze, mert a céljuk a magyarság leégetése, a kiemelkedő tehetségének irigylése, és a "merjünk kicsik lenni" az emberekre kényszerítése volt! Most megint erre megy ki a játék! Persze azzal senki sem számol, hogy az Olimpiai beruházások háromnegyedére már van magánbefektető! Inkább nem kell az a pénz sem, csak ne a magyarok rendezzék az Olimpiát! A rendelkezésünkre álló tartalékokat pedig költsük az érdemtelen csavargókra, hogy kocsmázhassanak! Nem az alapok megteremtése, az ország tekintélyének és közép-Európai hegemóniájának visszaállítása a cél, hanem a pénzszórás a semmibe! Erre valók az idegenszívű fővárosiak, legalábbis a többség!
Pergető
Na tőlem nem kapnak aláírást, az már biztos! Egyszer a Munkáspárt gyűjtött valami heme humi ügyben aláírást. Megszólítottak egy férfit, az rájuk nézett: Nem írom alá, vörös fasiszták! És elment én meg kacagtam!
Eladott Ország
"Míg normálisabb helyeken (Rió például nem a legjobb példa erre) azért nem állnak bele
egy ilyen kockázatos, eleve veszteséges vállalásba, mert tudják, hogy a korrupció kockázata
megöli a bulit, itt pont azért akarják oly nagyon. Csak olyan kérdésben lehet népszavazni
következésképpen, ami nem veszélyezteti a projektbe kódolt korrupciót. Attól persze még
nemzeti érdek, de kussoljatok, parasztok! Alaphangon 774 milliárd forint a tét, és ha a
korrupciós együtthatóval beszorozzuk ezt az összeget, akkor érthető, hogy bárhogyan
próbálnánk feltenni azt a kérdést, jogállami módszerekkel, az NVB, NVI­ szerű áldemokratikus
állami intézmények révén nem lesz ebből népakarat. Patyi Andrások és Népszavazási Ilonka nénik őrködnek afelett, hogy senki ne mehessen szembe a kormány hatalom­ és pénzéhségével. Mindenki tudja, hogy Magyarországnak esélye nincs olimpiát szervezni, de iszonyú a tét: az olimpiai pályázat egy óriási pénzszivattyú, aminek elzárásáról egy potenciális népszavazás dönthetne. Az meg kinek kell?"
CsipkeRózsa
@kissé felnőttem: szerintem, most Orbán dörzsöli a tenyerét. Sikerült még jobban kiéleznie a Budapest-Vidék ellentétet. Végre megint egy egymás elleni uszítás alakul.
Egyébként, az a baj, hogy erre sokan vevők. Úgy érzik, hogy lenézik egymást. Pedig, ez nem igaz, én budapestiként, első voltam, aki kifogásolta ezen a lapon is, hogy miért nem országos népszavazás lesz.
Miután az OVB elutasította az országos népszavazási kezdeményezést, a kezdeményezők beadták a budapestiekre vonatkozóan. Ez Orbán kívánsága lehetett, hiszen az lett volna az észszerű, hogy egy ekkora témába mindenki beleszólhasson.
Én nem bízom abban, hogy sikeres lesz, és az olimpia rendezését elutasítaná a többség. Sok budapesti ment ki az országból, a népszavazásra nem jönnek haza.
Kampánycélokra az ellenzéknek nincs pénze, Orbánéknak lesz.

Amennyiben véletlenül sikeres lenne, Orbán hivatkozna arra, hogy ezt egyedül Budapest nem döntheti el.
eszegfu
@CsipkeRózsa: Egyetértek!! Hozzáteszem, hogy kisebbnek látszik a valószinüsége 138 ezer aláirás összegyüjtésének csak Budapesten, hiszen a fővárosnak kb. 2 millió lakosa van és ebből csak a felnőtt koruak irhatnak alá... országos szinten semmi idő alatt összejönne!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.