A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adta át Colleen Bell távozó budapesti amerikai nagykövetnek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető beszédében kiemelte:

Colleen Bell olyan időszakban érkezett Budapestre két évvel ezelőtt, amely nem a kétoldalú politikai együttműködés legjobb korszaka volt, de mára a helyzet nagy mértékben megváltozott, most már lehetőség van arra, hogy hosszú távon tervezzenek és fejlesszék a magyar-amerikai kapcsolatokat.

Szijjártó Péter kifejtette: az amerikai nagykövet jó barátja Magyarországnak. Amikor először találkozott vele csaknem két éve, a megbeszélés után Colleen Bell azt mondta: "letekerjük a hangerőt", és valóban ezt lehetett a tevékenysége mottójának tekinteni – idézte fel a külügyminiszter. Hozzátette: most már fejleszthetik az együttműködést, ahelyett, hogy mélypontról beszéljenek, ahogyan azt két évvel ezelőtt tették.

A tárcavezető szerint az együttműködés újjáépítéséhez feltétlenül szükséges volt Colleen Bell elkötelezettsége, és az amerikai diplomata feltétel nélküli tiszteletet mutatott Magyarország iránt. Magyarország is mindenkinek megadja és mindenkitől elvárja a tiszteletet – fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a sikerekhez nincs másra szükség, mint kölcsönös tiszteletre és folyamatos párbeszédre.

Colleen Bell a kitüntetést átvéve arról beszélt, hogy jelenleg kétségtelenül sok kihívással néz szembe a transzatlanti közösség, ami felhívja a figyelmet arra, milyen fontos a szövetség, a közös munka és a kiállás azon értékek mellett, amelyeket fontosnak tartanak.

Emlékeztetett:

amikor annak idején Barack Obama amerikai elnök felkérte a posztra, elmondta, hogy bejárja Magyarországot, felkeres minden megyét és nemzeti parkot, kisebb és nagyobb településeket. Ezt azért tette, hogy még több kapcsolatot építsen ki a magyar és az amerikai nép között

- magyarázta.

A távozó nagykövet beszédében köszönetet mondott az együttműködésért a külügyminiszternek, a tárcának, valamint az amerikai nagykövetség munkatársainak.

Az amerikai nagykövet január elején a nagykövetség Facebook-oldalán jelentette be, hogy megbízatása végeztével, január 20-án távozik posztjáról. 

Colleen Bellt Barack Obama amerikai elnök jelölte ki az Egyesült Államok magyarországi nagyköveti posztjára, a kinevezést 2014 végén hagyta jóvá az amerikai szenátus, és a diplomata 2015. januárjában adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek. Diplomáciai külszolgálatát megelőzően Colleen Bell egy díjnyertes produkciós cég üzleti vezetőjeként dolgozott.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Rohadt tetü, köpönyegforgató nyálas banda.
Előtte meg hogy ekéztétek!!!

Szemétláda, politikusból összerakott férgek.
krumpli
Remélem kötéllel a nyakában... Felforgató ribanc. Mondjuk azért d.gnám...
Tavryni őrnagy
Vajon Trump kit küld? :)) (súgó: orosz volt előtte?)
sokanvagyunk
Két év után max. egy Kiváló Dolgozót... :)
justhpeter
Colleen Bell a békés viselkedése ellenére is túlnőtt ezen a futsalminiszteren.
Eladott Ország
"2014 decemberében, Colleen Bell leendő magyarországi nagykövet szenátusi megszavazása előtt John McCain, a Republikánus Párt 2008-­as elnökjelöltje – akinél keményvonalasabb konzervatív politikust nagyítóval sem lehetne találni arrafelé – felszólalásában neofasiszta diktátornak nevezte Orbánt. McCain amellett érvelt, hogy egy olyan országba, ahol 2010 óta antidemokratikus folyamatok zajlanak, ahol illiberális állam épül ki, és amely ország annak a peremén egyensúlyoz, hogy feladja függetlenségét egy neofasiszta diktátornak, karrierdiplomatát kellene küldeni, nem pedig a Gazdagok és szépek volt producerét, aki nem ismeri az országot, és nem beszéli a nyelvet. Következésképpen. Lehet szakmányban balliberálisozni, csúsztatni, uszítani és lehet tovább szédíteni a nemzeti jobboldalt azzal, hogy csak a demokraták támadják a magyar kormányt ergo dugják fel maguknak az ideológiájukat. Ezekután futsalos Papagály Petike kitüntette a távozó amerikai nagykövetet."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.