Fásy Ádám a szépségiparon keresztül került kapcsolatba Donald Trumppal, és másfél évtizeden át időről időre résztvevője volt az újonnan megválasztott amerikai elnök nagyszabású partijainak.

Fásy Ádám Trump pazar lakomáiról anekdotázik

(Fotó: Facebook)

„15 évig én rendeztem a Miss Universe magyarországi fordulóját, miután megvásároltam az ehhez szükséges licence-t. A világszépségverseny tulajdonosa Donald Trump volt, aki azzal tette naggyá ezt az eseménysorozatot, hogy egy erős karitatív szellemmel vette körül”

mesélte az atv.hu-nak az egykori versenyigazgató, aki minden évben a szigorú követelményeknek megfelelő felkészítést biztosított a magyarországi győztesnek, és – amit Trump szintén nagyra értékelt – mindig időben befizette a licence-díjat.

Fásy Ádám rendszeresen találkozott az ingatlanmágnással, aki olykor még privát partijaira is meghívta. Mint mondja, a hol Miamiban, hol Fort Lauderdale-ben, vagy éppen New York-ban megrendezett zártkörű összejövetelekre csak meghívóval lehetett érkezni, és se fényképezőgép, se kamera, de még csak telefon sem juthatott be az előkelő vendégek és hírességek közé.

A pazar lakomákon fesztelen légkör uralkodott – emlékszik vissza a mulatóskirály –, ugyanakkor fontosnak tartja kiemelni, hogy minden meghívott a házastársával érkezett, fel sem merült senkiben, hogy „egyszer csak eldurvulhat a helyzet”.

Fásy Ádámnak ilyenkor volt lehetősége személyesen is szót váltani a milliárdossal, akit egy nagyon egyszerű, nem fennhéjázó, közvetlen emberként jellemez, és tapasztalata szerint nem vagyoni vagy társadalmi helyzete alapján közelítette meg az embereket. „Engem is, noha egy kis ország képviselője voltam, ugyanolyan tisztelettel fogadtak, mint a legnagyobb sztárokat” – tette hozzá a médiaszemélyiség.

A résztvevő országokat aszerint is osztályozták, hogy milyen karitatív tevékenységet végeztek hazájukban, s erről egy-egy videó alapján győződtek meg évről évre a szervezők. Az év mecénása díjat a magyar versenyigazgató azzal érdemelte ki, hogy karitatív vonatukkal 100 ezer játékot vittek salgótarjáni rászoruló gyerekeknek. Trump ragaszkodott hozzá, hogy személyesen adja át az elismerést Fásy Ádámnak, aki az üzletember személyes gratulációját élete egyik legkellemesebb élményének tartja.

Orbán Viktor kommunikációjából Fásy Ádám azt vette le, hogy a magyar kormányfő is elégedett a választások végeredményével, még ha nála csak egy ütemmel később vállalta is be a győzelmi esélyek latolgatását. „Lényeg, hogy mindkettőnknek ugyanaz volt a véleménye” – jegyzi meg a mulatóskirály.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
...magyarán ő szállította a friss husit...
namihami
A karitatív szellem azt jelentette, hogy minden induló bejelentette, hogy : ""Új melleket és világbékét akarunk!""? Mert ez a qrvamustra cirka ennyit ér.
kiscsillag66
@nezelodo: Az ATV nem egyértelműen nyal. A hirdetések azok vannak, de az Egyenes beszéd még a régi. Kíváncsi vagyok Kálmán Olgára a Hírtv-nél.
nezelodo
@kiscsillag66: Na ez a szép a történetben, szépen lapos sumák módra kezdték, ahogy egykor az UFÓ-s Attila dalolta, csak még nem tudta hogy először ő is lapos sumák, aztán majd hithű lesz. Dörzsöld meg a szemedet, és majd észreveszed. Mit gondolsz miért dobbantott az Olga?
kiscsillag66
nezelodo@: Vannak ötleteim, hogy O. miért dobbantott.
Jozefina
Kíváncsi lennék, hogy a nyálaszájú fási, hány magyar lányt áldozott fel Trump pisis partijaira. Egymásra talált két undorító ember.!!?? Előbb-utóbb ez is ki fog derülni, mint a papok 40-50 évvel ez előtti molesztálásaik!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.