Orbán Viktorról és Soros Györgyről is hosszasan beszélt az Indexnek adott interjújában Colleen Bell, az Egyesült Államok hamarosan távozó budapesti nagykövete.

Colleen Bell szerint Magyarországon túlértékeilk Soros György szerepét

Colleen Bell (Fotó: Balogh Zoltán/MTI)

Szerinte a magyar miniszterelnök:

„tisztelettudó és szívélyes, és készségesen osztotta meg a tudását és információit Magyarországról. Rendkívül professzionális volt, és támogatta az itteni törekvéseimet.”

- mondta Colleen Bell.

Az interjúban szóba kerültek a civil szervezetek és Bell ismét hangoztatta azt az amerikai álláspontot, miszerint „a véleménynyilvánítás szabadsága, a médiaszabadság, az emberi jogok – ezek mind univerzális, alapvető demokratikus értékek, és sarokkövei a külpolitikánknak”. Nem mondja ki az interjúban, hogy a Népszabadságot politikai okok miatt zárták volna be:

„nincs minden tény, szám és adat előttem, hogy ezt így kinyilvánítsam. Felelőtlenség lenne ez tőlem.”

Finoman annyit állít:

„a független média csökkenésének általános trendje valami olyasmi, amit számításba kell venni”.

Beszélt arról, hogy számos civil szervezet vezetőjével találkozott az elmúlt időszakban, és véleménye szerint:

„ők nem fenyegetést jelentenek Magyarországra, hanem létfontosságúak egy demokráciában”.

Soros György szerepéről azt mondta Bell:

„Az elmúlt években, mióta ide megérkeztem, Soros György fontos szerepet kap a hírekben. Mindenféle aljas mesterkedéssel vádolják. Pedig Soros György rengeteg nagyszerű dolgot tett a roma közösségért, ösztöndíj-lehetőségeket teremtett, és elképesztő módon támogatott intézményeket, példa erre a Közép-európai Egyetem. Újra és újra elmondtam különféle magyar kormányzati tárgyalópartnereimnek: túlértékelitek Soros György képességét arra, hogy befolyásolja az Egyesült Államok politikáját vagy az USA választott tisztségviselőit.”

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Tehát amennyiben jól értelmezem, Soros György beszivárgott (a háta mögött az USA sompolyog) és ezentúl ő akarja megrendezni a Nemzeti Színházban Az ember tragédiája című darabot, majd pedig nyilvános keresztényüldözéseket fog szervezni, vidám esti keresztre feszítésekkel színesítve. Ezen túlmenően Sorosnak van még egy nagy terve – mármint Csizmadia szerint – mégpedig a következő: „Soros azért támogatja a migránsokat, hogy ha betelepülnek Európába, le lehessen szorítani a béreket, el lehet lehetetleníteni a szakszervezeti mozgalmakat.” Most én egy kicsit itt összezavarodtam. Ezek szerint Soros egyrészt el akarja foglalni az országot oly módon, hogy kiirtja a keresztény kultúrát, majd pedig megdönti a kormányt, ezt követően pedig betelepíti a migránsokat, akikkel leveri a világhírűen bőkezű magyar béreket és ezzel tönkrevágja a szakszervezeteket?
És ha mindezt megcselekedte, mit csinál? Ide költözik Hillary Clintonnal és ők ketten fogják
irányítani a migránsoktól hemzsegő országot? Szerintem Csizmadia László bátran megnyugodhat. Nem kell mást tennie, mint összefogni Földi Lászlóval. Földi még azelőtt levadássza Clintont, Sorost és a migránsokat, mielőtt azok akár csak egyet is pislanthatnának ebben az erős szakszervezetektől határolt keresztényi kultúrában. Amúgy szerintem nagy hőségben jót szokott tenni a tarkóra helyezett nedves mosogatórongy.
Megelőzi az agylágyulást. Állítólag."
Hellcat
Csinálják a bolhából az elefántot mert ellenségre van szükség, hogy a fidesz tudjon valaki ellen uszítani.
Nessy
Bünbakra már a középkorban is szükség volt, hogy a hívek nyugodtan bűnözhessenek! Mi meg már úgyis lassan oda érünk!
Eladott Ország
"Tehát amennyiben jól értelmezem, Soros György beszivárgott (a háta mögött az USA sompolyog) és ezentúl ő akarja megrendezni a Nemzeti Színházban Az ember tragédiája című darabot, majd pedig nyilvános keresztényüldözéseket fog szervezni, vidám esti keresztre feszítésekkel színesítve. Ezen túlmenően Sorosnak van még egy nagy terve – mármint Csizmadia szerint – mégpedig a következő: „Soros azért támogatja a migránsokat, hogy ha betelepülnek Európába, le lehessen szorítani a béreket, el lehet lehetetleníteni a szakszervezeti mozgalmakat.” Most én egy kicsit itt összezavarodtam. Ezek szerint Soros egyrészt el akarja foglalni az országot oly módon, hogy kiirtja a keresztény kultúrát, majd pedig megdönti a kormányt, ezt követően pedig betelepíti a migránsokat, akikkel leveri a világhírűen bőkezű magyar béreket és ezzel tönkrevágja a szakszervezeteket?
És ha mindezt megcselekedte, mit csinál? Ide költözik Hillary Clintonnal és ők ketten fogják
irányítani a migránsoktól hemzsegő országot? Szerintem Csizmadia László bátran megnyugodhat. Nem kell mást tennie, mint összefogni Földi Lászlóval. Földi még azelőtt levadássza Clintont, Sorost és a migránsokat, mielőtt azok akár csak egyet is pislanthatnának ebben az erős szakszervezetektől határolt keresztényi kultúrában. Amúgy szerintem nagy hőségben jót szokott tenni a tarkóra helyezett nedves mosogatórongy.
Megelőzi az agylágyulást. Állítólag."
justhpeter
Colleen Bell elegánsan fogalmazott. A valóságot ugyanúgy tudja mint mi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.