Korábban megírtuk, hogy vádat emeltek Galambos Lajos és felesége ellen is társtettesként elkövetett jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett lopás és vesztegetés bűne miatt, börtönt is kérve a Dáridó egykori házigazdájára.

Lagzi Lajcsit Kubában érte a  hír, ahol egy zenekarnál vendégeskedett. Most ért haza, a sajtó már a reptéren várta – írja a Bors.

Úgy tűnik, Lajcsi nem is volt tisztában a váddal, ami szerint 50 milliós kárt okozott a víz-, gáz- és áramlopással.

Én a napsütésben mentem el, nagyon jó kedvvel, és aztán néhány napra rá egy szemfüles újságíró megtalálta a vádemelésről szóló közleményt. De egyébként mi is így szereztünk tudomást erről, mert a mai napig nem kaptunk értesítést róla

- mondta.

A korábbi mulatóskirály szerint ez már szokásos az ügyészségtől, akik felé egyébként be is jelentette, hogy elutazik. Úgy véli, nem véletlen, hogy most hozták nyilvánosságra a vádemelést.

Hazatért Kubából Lagzi Lajcsi

Arról is beszélt, hogy olyan dokumentumokat is bemutatnak majd, amelyek mindenkinek meglepetéssel szolgálhatnak. Azt mondja: van köztük, amit nem is ő írt alá, aláhamisították a nevét.

Lajcsi két titkosszolgálati szervezettel is tervez találkozni a jövő héten. Felesége másodrendű vádlottságáról azt mondta: „számunkra ez érthetetlen”.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Már ez az ügy kurvára unalmas...az új hir
az lenne, hogy a Zügyészség vádemelési javaslattal
élne mészárosmangalica elvtárs vagyonosodási ügyében...
aztán jöhet az életfogytiglan a görénynek !!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szókrakész
"Lajcsi két titkosszolgálati szervezettel is tervez találkozni a jövő héten."

Visszatért a régi szakmájához?!?!?!

És még csoda, hogy ki akarják vonni a forgalomból?

De amúgy meg milyen idióta titkosszervezet lehet az, akikkel az esedékes találkáját így nagy dobra verheti, szétdáridózhatja az éterben.
Ezek a titkosügynökök most biztos azt se tudják, hogy milyen más ruhát vegyenek fel, szakállat kell növesszenek, hogy ismerjék fel őket.
Eladott Ország
Minek ennyi titkos szervezet kis hazánkban. Lázár János tótumfaktum elmagyarázásügyi kormányoszlop pedig bejelentette a bürokrácia csökkentését. És lám Lajcsi két titkosszolgálattal is kíván találkozni. Vajon hány titkosszolgálat van még ? Hogy vakuljon a paraszt.
eugen4402
Bienvenido senor Lakodalom, jól utazott..?
Csak tudja, ha a hatemeletes házban minden lakó tudja, hogy a "titkosszolga" Kiss Miska a harmadik emelet 37-esben lakik, akkor az ügynök elveszti titokzatos jellegét, átmegy idiótába...
terlasz
Teljesen egyértelmű, hogy Lajcsi és felesége bűnös, mert ebben az országban koncepciós perek sose voltak és nem is lesznek.
desiro
talán osztani kellene a zséből g. viktorkának, oszt békén hagynák.
Szókrakész
@desiro: Talán Lajcsikámnak nem kéne továbbra is komcsi ügynöknek lenni, és akkor nem akarnák őt mindenáron kiiktatni.
De mivel kettős ügynök, így ilyen víz- és gázszámlás balhékan akarják első körben kiiktatni.
És ezt tudja ő is.

De ha nem megy másként, mert túl hülye visszavonulót trombitálni, majd hirtelen éri egy autóbaleset.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.