Sokkal jobb helyük lesz a fóti gyermekvárosban élő gyermekeknek az új lakásotthonokban – mondta Tuzson Bence szerda este az M1 aktuális csatornán.

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a műsorban felidézte, hogy a kormány szándékai szerint 2019-re nem lesz gyermekvédelmi gondoskodás tömegszerű intézményekben, ennek részeként átalakul a fóti gyermekváros. Megszűnnek a nagy, zsúfolt, korszerűtlen gyermekotthonok, azokat kiváltják kisebb lakásotthonokra.

Az otthonokban lesz elég szakember, a megszűnő fóti intézményben dolgozók a gyermekvédelmi rendszerben tovább dolgozhatnak – tette hozzá.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárral szerdán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, jelenleg négy gyermekvédelmi szolgáltatást biztosít a gyermekváros. Huszonnégy férőhelyen különleges ellátásban azok részesülnek, akik tartósan betegek, fogyatékosak és három évnél fiatalabbak, ez a tevékenység Hatvanba kerül át.

A speciális gondozást igénylő gyermekek esetében harminckét férőhely áll rendelkezésre, ezek két részre bontva Zalaegerszegre és Kalocsára kerülnek. Az említett két szolgáltatás mellett a kísérő nélküli kiskorúak, a migráns gyerekek ellátóhelyeként is működött az intézmény. A negyedik szolgáltatást, az utógondozói otthonokat nem érinti az átalakítás, mivel ezek nem a gyermekváros területéhez kötődnek – ismertette Czibere Károly.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lusta
Korszerű katonai sátrakba költözhetnek a gyerekek. Live is brutal.
Eladott Ország
"A bicskeiek kész tényként kezelik, hogy a szociálisan érzékeny keresztény kormány az otthonnak alig nevezhető, hosszú évekig megaláztatások sorát a falai között nyílt titokként elrejtő Batthyány kastélyt az állam eladja. A vevő ezúttal is Mészáros Lölö, univerzális zseni. Miközben a belügyminisztérium két téglával verdeste a mellét, hogy decmber 31-­ével végre felszámolják a helyi menekülttábort, a Fidesz ­KDNP polgármestere pedig földhöz csapkodta magát örömében, hogy a nagyszerű kormány végre megszabadította a helyieket a gonosztól, a Bors informátorai szerint lóf*szt, mama: mivel december végéig ki kell üríteni a kastélyt, jó eséllyel a gyerekeket oda költöztetik át. A menekülttáborba. Kilencven, többségében 12 év feletti, ideiglenes hatállyal elhelyezett, nehéz sorsú, nyomorult kiskorúról van szó. Ha nem ismernénk ezt az egész gyomorforgató sztorit, ha nem tudnánk, hogy tekintetes Mészáros úrnak mennyi érdekeltsége, földje, istenharagja van a tulajdonában Bicske vonzáskörzetében (is) és egyébként egész Fejér megyében, akkor is észbontó lenne ez a nagyipari pofátlanság. Amelynek minden eleme kilométerekről bűzlik: a dinasztiaépítés Mészáros Lölö nevével fémjelzett virágkorát éljük. Az úthenger zúgása kutyafasza amellett, amit ezek megengednek maguknak. Valószínűleg hasonló sors vár a Fóti épületegyüttesre, mert a fideszes oligarcáknak sosem elég, mindíg éhesek."
dr. prédikátor
Na , a csuti zsírdisznyó gázbúvár kinézte magának??Vagy a rühelkéék teszik rá a kezüket???Ja és még szóba jöhet a pöttyösseggű kuszaszem is!!!
eszegfu
24 különleges ellátást igénylő gyerek Hatvanba, 32 speciális ellátás igénylő gyerek elosztva Z.gerszegre és Kalocsára kerül...mondják... és akkor mi lesz a többi 68 gyerekkel?!
sokanvagyunk
Nehogy már nagyon hozzászokjanak egy kastélyhoz?...
Nessy
Tuzson jövőbe lát? Még nem tudják, hova kerül a gyerekek jó része, de ő már látja lelki szemeivel, hogy jobb lesz nekik!
Erre már tényleg nincs mit mondani!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.