Honvéd kadétképzés indul szeptemberben egy budapesti és egy szekszárdi iskolában. A Honvédelmi Minisztérium (HM) közlése szerint az új képzési forma bevezetése "a haza védelmére kész felnövő generáció kinevelését" szolgálja.

A fiatalság honvédelmi nevelése olyan közös cél, melynek érdekében a tanároknak, a diákoknak és a katonáknak össze kell fogniuk

- írta a HM az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában. Az újfajta képzés elindítását azzal indokolták, hogy szükség van egy kifejezetten a honvédség számára hasznos előképzettséget jelentő, középiskolai, érettségit adó képzési formára, a katonai pálya iránt érdeklődők és ezáltal a tiszti és altiszti utánpótlás létszámának növelésére.

Az új ágazati szakképzést a 2017/2018-as tanévben két helyen indítják el: a Szekszárdi Szakképzési Centrum Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiumában, valamint a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. A képzésre február 15-ig várják a jelentkezést.

Azok jelentkezését várják, akik a katonai pálya iránt érdeklődnek, az altiszti, tiszti képzésre felkészülten szeretnének jelentkezni, valamint azokat is, akiket az önkéntes tartalékos szolgálat érdekel – írta a HM, hozzátéve: azoknak, akik a katonai pályát választják, hosszú távon biztos munkahelyet és megélhetést kínálnak.

Aki szeretne honvéd kadét lenni, annak azt javasolják, írja meg a központi felvételiket, hogy egy esetleges sikertelen felvételi miatt ne essen el a továbbtanulás lehetőségétől. Az idén ugyan nem lesz "speciális felvételi követelménytámasztás", de a gyerekek egészségét mindenképpen megvizsgálják, tekintettel az emelt szintű testnevelésre és a kollégiumi elhelyezés lehetőségére. Emellett – beszélgetés keretében – a szaktanácsadók felmérik a gyerekek motivációját és szellemi felkészültségét is.

A kadétképzésen emelt szintű fizikai felkészítést, önvédelmi képzést, lövészetet ígérnek, továbbá azt, hogy a gyakorlati, illetve szakkör jellegű foglalkozások keretében érdekes, a mindennapi életben is hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el a fiatalok.

A HM az oktatásban részt vevő tanárok számára – térítésmentesen – tavasszal és nyáron tanári továbbképzéseket is szervez. A képző intézmények részére a speciális foglalkozásokhoz a technikai és egyéb eszközöket a honvédség biztosítja. A szaktantárgyakhoz szükséges jegyzeteket, segédleteket szintén ingyen kapják meg a tanárok és a diákok.

Kitértek arra is, hogy az iskolai formaruhát az intézmény adja a tanulóknak, illetve – igény esetén – kollégiumi elhelyezésről és ellátásról is gondoskodnak az iskola vonzáskörzetében. Mindemellett továbbtanulási lehetőséget kínálnak a honvédség által fenntartott szakképző és felsőfokú oktatási intézményekben, továbbá a végzést követően elhelyezkedési lehetőséget a Magyar Honvédség alakulatainál.

Akik sikeresen elvégezik a honvéd kadétképzést, azok számára nyitott az út a katonai pályára: továbbtanulhatnak az ország egyetlen középfokú katonai szakképzést folytató iskolájában, a szentendrei altiszti akadémián, ahol a felvételinél pluszpontot jelent a végzettség. A jó vagy kiváló tanulmányi eredménnyel végzettek továbbtanulhatnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is, ahol szintén előnyt jelent a végzettség.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Hurrá, ismét lesznek "leventék" azaz cukorrépa betakaríó félkatonák!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.