A magyar gazdaság növekedése szemfényvesztés, az adócsökkentés kamu, az oktatás színvonala meredeken romlik. Erre jutott Mellár Tamás és Csaba László, az egykor Fidesz-közeli szakértők rendezvényén. Kedden vettem ki a levélszekrényemből a Magyarország erősödik című színes prospektust, amiben a kormány tájékoztatott az utóbbi évek nagyszerű eredményeiről, és az ebből következő jóléti intézkedéseiről. Emelkedő minimálbér, csökkenő adók, még magasabb fizetések, még többet kapnak a családok, stb. Ehhez képest szerdán Kiút a magyar gazdaság helyzetéből címmel szervezett rendezvényt az Eötvös József Csoport a jezsuiták budapesti központjában, a Párbeszéd Házában. Az világos volt előre is, hogy a csoport nem az erősödésből keres kiutat, hanem szerintük, szemben a kormányzati propagandával, nagy bajban van a magyar gazdaság. Az Eötvös József Csoportot jórészt olyanok alapították, akiknek politikusként vagy szakértőként valaha köze volt a Fideszhez, de most már nem kíváncsi rájuk Orbán...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: emerencia
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Fiúk, fiúk. Ez az állandó széthúzás. És már az akolbéliek is? Mi lesz itt, palotaforradalom?
Már csak az Auróra ágyúja van hátra?
Peller Anikó
Köszönjük fiúk. Nektek köszönhetjük őket.
human
@namihami: Majd átírják a történelemet és kiderül, hogy ezek a fiúk soha nem is voltak fideszesek, ahogy a kormánytagok sem voltak kisztitkárok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.