Új, az eddiginél magasabb, erősebb kerítés épül a déli határon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Bakondi György, akit arról kérdeztek, hogy Magyarország újfajta kerítést tesztel a déli határon, elmondta: egy rendszer továbbfejlesztéséről van szó.

Kifejtette: egyrészt a meglévő kerítésen fejlesztették az elektronikai eszközöket: hőkamera, éjjellátó berendezés, reflektorok, videokamerák működnek. Másrészt elkészült egy út, amelyen a járművek bármilyen időjárási körülmények között gyorsan tudnak közlekedni, harmadrészt egy újabb kerítés kísérleti szakaszát szemlélte meg a belügyminiszter. Az új kerítés az eddiginél magasabb, erősebb, "egyszerű vágóollóval nem lehet átvágni". Lehetővé teszi, hogy jóval nagyobb nyomásnak ellenálljon a rendszer, illetve kevesebb emberrel is hasonlóan hatékonyan lehessen ellátni a határ védelmét – közölte a főtanácsadó.

Megjegyezte: az Európai Unió az elmúlt években "soha egy fillért" nem adott ilyen célokra.

Bakondi György, akit kérdeztek Donald Trump új amerikai elnök pénteki beiktatásáról is, elmondta: az Egyesült Államok és Magyarország elsősorban a nemzetközi politikai színtéren, a NATO-ban és az európai biztonság ügyében, de a többi között gazdasági és tudományos téren is együtt tud működni.

Úgy fogalmazott: aki figyelmesen hallgatta az új elnök beiktatási beszédét, hallhatta, hogy milyen kiemelt szerepet kapott benne a biztonság, összhangban az elnök kampányban tett ígéreteivel. Hozzátette: ebből arra lehet következtetni, hogy Amerikában jelentős szemléletváltás megy végbe, szakítanak a politikailag korrekt meggondolásokkal, egy, "a gazdaság való világából" érkező új vezető kerül a Fehér Házba, és minden bizonnyal olyan, az emberek sokaságát érintő kérdésekkel foglalkoznak majd, mint a nemzeti érdekek, a biztonság. Az új amerikai vezetés álláspontja sok rokon vonást mutat a magyar kormány biztonságpolitikájával – tette hozzá.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Trump és Orbán "együttműködéséről" a hidon átmenő elefánt és kisegér jutott eszembe. Hallod elefánt, hogy dübörgünk?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zeta
Kicsit figyelmesen hallgatva , mondott mást is. A védelemről , amire nem költünk, a külföldi beruházásokról, amik jobb , ha haza mennek.
wpym
Nem kell oda kerites. 100 meteres savban aknazar, az megallitja a kormos migrenek aradatat.
Nessy
A FIDESZ - KDNP frakciót, valamint a CŐF támogatóit, valamint pártunk és kormányunk tagjait oda kell ültetni kerités helyett, mindenki visszafordul.Sőt, ha Orbán, Lázár, Kósa, Németh beszédeket kezdenek felolvasni, még a környékről is elmennek!
quadrocopter
Vajon melyik nyalogánynak van drótfonó érdekeltsége?
Húzzatok fel magyar Nagy Falat, vazze!
Rumcájsz 2
Egyszer már sokba került.
Most ismét sokba fog kerülni ez " Nekünk "

Már első nekifutásra is csinálhattak volna ilyet?
Mennyibe fog ez ismét fájni az adózóknak? Nyomorodjon meg az a tudatlan FAJTÁTOK!
cs.n.
Mivel minden olló vágásra való, kérdés, milyenre gondolt. Egyszerű körömvágóval nem, de sövényvágóval már igen?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.