A 2016-os Év Példaképe fődíját Weber Tibor Rudolf romániai magyar építési vállalkozó, a Weberbrau S.R.L. tulajdonosa vehette át pénteken a Pesti Vigadóban.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az ünnepségen elmondta, a Példakép Alapítvány – csatlakozva a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programhoz – a korábbi évekkel ellentétben az idén külhoni vállalkozók között osztotta ki díjait.

A civil kezdeményezésre létrejött alapítvány öt olyan magyar vállalkozót díjazott a határon túlról, aki tevékenységével példa lehet a kortársai számára – tette hozzá az államtitkár.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Példakép Alapítvány idei kiadványába 30 külhoni magyar fiatal vállalkozó került be. Az ő munkájuk és életútjuk "egyértelműen megmutatja számunkra, hogy a szülőföld termékeny talaj, hiszen olyan fiatal magyar vállalkozók élnek és dolgoznak határainkon túl is, akik szülőföldjükön szeretnének boldogulni".

Valentinyi Katalin, az alapítvány létrehozója kiemelte, egyik legfontosabb céljuk vált valóra azáltal, hogy a magyar sikertörténeteket már nemcsak Magyarország határain belül, a magyarországi fiatal vállalkozók, hanem a Kárpát-medence minden magyarja között keresték.

Az MKB Bank által támogatott fődíj mellett az alapítvány különdíjasa lett az erdélyi Esztány István, az Esztány Táska alapítója. A Heineken Hungária fenntarthatósági különdíját a felvidéki Keszeli Ákos, az Atech.Net alapítója, a Magyar Turisztikai Ügynökség turisztikai különdíját a vajdasági Csikós Árpád, biokertész vehette át. A Magyar Nemzeti Bank különdíjasa pedig az erdélyi Pillich-Wright Gyöngyvér, a Bridge Language Study House Egyesület vezetője lett.

Az alapítvány tájékoztatása szerint összesen 177 vállalkozás jelentkezett a felhívásra, 78-an küldtek be pályázatot. A pályázatok 87 százalékát mikrovállalkozások, 12 százalékát kisvállalkozások nyújtották be. A legtöbb pályázatot, 38 darabot Romániából küldtek, Szlovákiából 18, Szerbiából 13, Ukrajnából 6, Horvátországból és Szlovéniából 2-2 pályázat érkezett.

A pályázatokból neves gazdasági szakemberekből és ismert vállalkozókból álló zsűri választotta ki azt a 30 példaképet, akiket a kiadványukban mutatnak be.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Nagyon kellenek azok a fránya szavazatok, igaz zsírpubik!!!
kisrigó
@papa.49: Nekem is az jutott az eszembe, hogy kifogyhatatlanok az ötletekben, milyen módon osszák már megint a magyar vállalkozók adóforintjait szavazatokért. Az nem jut az eszükbe (dehogynem, csak nagy ívben tesznek rá!), hogy ezek a vállalkozások esetleg az államuk által biztosított kedvezőbb körülmények közt dolgozhatnak? Mi meg -mint külföldiek!- támogatjuk őket a saját vállalkozásaink helyett. Úgyhogy példaképei a hatlábú sánta kutyának! (Finom voltam, a díjat odaítélők rokonait nem dícsértem!)
papa.49
@kisrigó: Pedig nyugodtan dicsérhetted volna azokat is, azok akik pont leszarják az itthoni törvényeket rendelkezéseket...
Akik szombat vasárnap küldik keresztül az országon a kamionjaikat, hogy vasárnap este 22 órakor már az osztrák határon legyenek, leszarva a magyar rendelkezéseket...
Az arányokból látható kik a proponált személyek az 5 ből 3 erdélyi nem véletlenül!!!
A ,,külhoni magyarok,, értékesek a mai hatalomnak, mint potenciális szavazóbázis ilyen egyszerű!!!
quadrocopter
Működik a nyalogányképzés és toborzás!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.