A mobilszolgáltatók külön SMS-ben értesítik majd a feltöltős SIM-kártyát használó ügyfeleket arról, mi a pontos teendőjük a 2017. június 30-ig szükséges adategyeztetéssel kapcsolatban – közölték az MTI által megkeresett szolgáltatók.

Az adategyeztetésre azért van szükség, mert az idén január elsején módosultak az elektronikus hírközlésről szóló törvénynek az előrefizetős SIM-kártyás mobiltelefon szerződésekre vonatkozó szabályai, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ezeket részletező rendelete pedig január 12-én lépett hatályba.

A jogszabály szerint a szolgáltatók kötelesek ellenőrizni egyfelől az új előfizetők személyazonosságát, valamint a már meglévő feltöltőkártyás ügyfelek adatait is egyeztetniük kell a központi nyilvántartásban lévőkkel. A szolgáltatóknak az idén június 30-ig kell felülvizsgálni a meglévő előfizetői szerződésállományt: egyrészt összesíteni kell az egy kézben lévő kártyák számát, másrészt el kell végezni az előfizetőik adatainak egyeztetését és ellenőrizni kell a személyazonosításra alkalmas igazolványuk érvényességét is.

A Telenornál az adategyeztetés pontos menetének kidolgozása még folyamatban van. A szolgáltató január első felében tájékoztató SMS-t küldött kártyás ügyfeleinek, és jelezte, hogy egyelőre nincs teendőjük a jogszabályváltozások kapcsán. Az adategyeztetés tervezett menetéről rövidesen tájékoztatják az érintett előfizetőket, illetve a www.telenor.hu/adategyeztetes oldalon is folyamatosan feltünteti a cég a tennivalókat.

A Magyar Telekom az MTI-nek adott válaszában azt hangsúlyozta: amíg nem kap értesítést az ügyfél, hogy keresse fel a szolgáltatót az adategyeztetés érdekében, addig nincsen teendője ezzel kapcsolatban.

A szolgáltató januárban előzetes tájékoztatást küldött SMS-ben az érintett előfizetőknek, de a konkrét adategyeztetésről újabb értesítést fog küldeni. Az idei első adategyeztetést követően a továbbiakban évenkénti adategyeztetés történik, melynek esedékességét megelőzően szintén értesítést küld a szolgáltató két alkalommal.

A Telekom tájékoztatott arról is, hogy a jogszabály értelmében az adategyeztetés személyesen, telefonon és online is elvégezhető lesz és azokban az esetekben lesz rá szükség, amikor a szolgáltatónál nyilvántartott előfizetői adatok eltérnek a hatósági nyilvántartásban szereplő személyes adatoktól, vagy az okmányok adataival nem egyeznek.

A Vodafone pedig azt közölte az MTI-vel, hogy időben tájékoztatják majd a feltöltőkártyát használó ügyfeleket a szabályozás változása miatti teendőkről. A vállalat egyelőre arról küldött SMS-t a múlt héten, mit kell tenni a feltöltő kártyát (prepaid) használó ügyfeleknek, ha a szerződés megkötésekor megadott adataik megváltoztak.

A jogszabály azt is kikötötte, hogy egy magánszemély szolgáltatónként legfeljebb 10, míg egy cég legfeljebb 50 darab hanghívásra szolgáló feltöltőkártyával rendelkezhet. A vevőnek a feltöltőkártyás előfizetés vásárlásakor nyilatkoznia kell arról, hogy a limitet még nem érte el meglévő hangalapú feltöltőkártyáinak száma.

A Telenor és Magyar Telekom az MTI kérdésére kifejtette: a jelenleg limiten felüli darabszámú kártyával rendelkező ügyfeleknek június 30-ig kell nyilatkozniuk arról, melyik hívószámokat kívánják fenntartani. A szolgáltatók emlékeztettek, hogy amennyiben a nyilatkozattétel elmarad, vagy az ügyfelek személyazonosságának ellenőrzése sikertelen, megszűnnek az érintett feltöltőkártyás előfizetői szerződések.

A törvény egyúttal tiltja a feltöltőkártyás előfizetések továbbértékesítését. A SIM-kártya ingyenes átadása harmadik személynek csak akkor lehetséges, ha arról az előfizető előzetesen tájékoztatja a szolgáltatót és megadja a használó személyazonosító igazolványa (például fényképes személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél) ellenőrzéséhez szükséges adatokat is, továbbá az ellenőrzés sikeres volt. Ha az előfizetést közeli hozzátartozó részére adja át az ügyfél, azt nem szükséges a szolgáltató részére bejelenteni.

Amennyiben a telefonszolgáltatásra használt feltöltőkártyás előfizetését az ügyfél előzetes bejelentés és adatellenőrzés nélkül adja át használatra közeli hozzátartozóján kívül más személynek, akkor a szolgáltató köteles az előfizetői szerződést 5 napos határidővel felmondani – fejtette ki a Telenor.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Megint elobb jart a kezuk, mint az agyuk, de ez mar varhato volt...
Hoznak egy torvenyt, aminek az ervenyessege januar 12-tol szol, de meg 21-en sem tudjak, milyen modon fogjak ellenorizni az adatok pontossagat...
Miert erzem allandoan azt, hogy azt, amit ok csinalnak, 100 x jobban csinalna Pista bacsi meg Juliska neni Alsomocsolad-kulsorol? Mert nekik biztos hogy van elettapasztalatuk meg jozan paraszti eszuk...:o((((
Most azok miatt szivnak a feltoltokartyasok, akik szemrebbenes nelkul 2 uzletben eladtak 200 ezer feltoltos kartyat.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Megint elobb jart a kezuk, mint az agyuk, de ez mar varhato volt...
Hoznak egy torvenyt, aminek az ervenyessege januar 12-tol szol, de meg 21-en sem tudjak, milyen modon fogjak ellenorizni az adatok pontossagat...
Miert erzem allandoan azt, hogy azt, amit ok csinalnak, 100 x jobban csinalna Pista bacsi meg Juliska neni Alsomocsolad-kulsorol? Mert nekik biztos hogy van elettapasztalatuk meg jozan paraszti eszuk...:o((((
Most azok miatt szivnak a feltoltokartyasok, akik szemrebbenes nelkul 2 uzletben eladtak 200 ezer feltoltos kartyat.
human
@karma1: És nem ártana utána járniuk konkrétan annak a 200 ezer kártyának a történetének. Remélem csak azért nem hallunk nyomozásról az ügyben, mert a titkosszolgálatok már ezerrel dolgoznak.
karma1
@human: Nem hiszem, egyebkent is veszett fejsze nyele,...:o(( Nincs az a rendszer, amivel hathatosan utana tudnanak nezni ennyi kartyanak. Plane, ha nagy tetelben adtak el...
human
@karma1: Kérdés, hogy a jelenlegi szabályozás becsukja-e ezt a kiskaput. Remélem nem csak mímelik a szigorítást.
cs.n.
Milliónyi jóhiszemű embert szopatnak néhány bűnöző miatt. Más megoldás nem volt, csesszétek meg?
kiscsillag66
@cs.n.: Én is ezen dühöngök. Ráadásul nem tudok mozogni, így mindig megkértem valakit, hogy töltesse fel a telefonomat. Most akkor mit csináljak?
human
A mai napig nem értem hogy nem kongatta meg a vészharangot a 200 ezres vásárlás. Legalábbis magyarázatot még nem adtak rá.
eszegfu
Meglehetősen "érdekes" a 10 db limit is magánszemélynek... a limit miért nem 2, vagy 20 db, vajon hogyan találhatták ki?! Tételezzük fel, hogy minden évben vettem a családom különböző tagjainak telefont (szüleim, anyósomék, testvérem, gyerekeim) és mára már 12 van a nevemen, akkor melyik 2, limit felettit mondjam le?! És ne mondjátok, hogy ez nem "életszerü", mert nálam pont ez a helyzet... tetézve azzal, hogy ez évek alatt gyült össze és mindig a férjem vette, mert ő volt a nyugdijas, aki ráért...és azóta már ő is meghalt. Arról nem beszélve, hogy mindenki rendszeresen tölti fel és nem dobta el 1x használat után. Abban is megegyezhetünk, hogy ahol állitólag egyszerre vettek 200 db kártyát, ott ez után is kapható lesz.
vadsanca
@eszegfu: Ezek szerint a telefonálás nem lesz alanyi jog. Ez is a 3/3 egyik formája lesz. Tehát ideje lesz a beszélgetések óvatosságára figyelni, mert különben lecsapnak a telefonálóra.
A kormány kiterjeszti a cenzúrai hatalmát a telekommunikációra is. Ez kellet azoknak a lusta és trehány embereknek akik nem mentek el szavazni. Ezért szívunk mi!
Eddig is megvolt a technikai lehetőség arra, hogy lehallgassák a telefont és a pontos helyzetét is beazonosítsák, de a telefonáló kiléte az bizonytalan volt. Ezek után azt is meg kell gondolni, hogy odaadom-e másnak a telefont, vagy nem.
Végül, a szolgáltatók ezzel növelni tudják az új szerződés-kötések számát.
nyanya001
@kiscsillag66: Nem a feltöltés a probléma, oda kell menni vinni a személyit, lakcímkártyát
és úgy tudom, csak személyesen intézheted. De hívd fel at.Com ingyenes vonalát,
ott rákérdezhetsz.
nyanya001
20 éve ugyanaz a hívószámom, és csak 1 van, a t.Com nyilvántartásba vett már nem is tudom mikor, ennek ellenére újra oda kell mennem és igazolni magamat.
Lepényleső
Államvédelmi Hivatal 1948-1956
Alkotmányvédelmi Hivatal 2010-
eszegfu
@vadsanca: Sokszor elmélázok azon minek is kellett nekünk a "demokrácia"? Azt a 40 év "szocializmus épitést" már olyan "jól" megszoktam... tudtam a korlátokat, tudtam: miénk a föld, a gyárak, mert mi vagyunk az állam, akinek nem volt 24 órán belül munkahelye és megcsipték többször, az már "kmk"-s volt. Aztán a rendszerváltásnál szinte mindent magánkézbe adtak vissza, hirtelen ujra lehettünk tulajdonosok, meglett a "pofázáshoz" való jogunk, azaz a demokráciánk... eltelt több mint 25 év ... és, mint a divat, visszajön az "egypártrendszer", az állami tulajdonok, mert ugye ő a leggondosabb tulajdonos, aztán szinte jobban "körbe vagyunk keritve", mint az "átkosban"... Valahogy ezen az áron inkább csak lépést kellett volna váltanunk, nem rendszert!:(
vadsanca
Van igazad gondolataidban. Én is azt a korszakot részesítem előnyben, de a globalizációval is lépést kell tartani. Tehát a változásokkal kell lépést tartani, nem a rendszerrel. A következő nemzedéket csak így lehet bevezetni a reformokba ha mi vállaljuk az áldozatot. A jövő generációjának is meglesz a saját "baja". -De minket már az nem igazán fog érinteni.-
Gondolj bele abba mi volt 1000 éven keresztül. M.o.-on, ill Közép-Európában. Mit köszönhetünk az egyháznak. Mire jutottunk? Most kezdenénk bepótolni azt amit már nem lehet.
Nézd meg Amerikát! Ott is meg voltak azok a konfliktusok amik a pozitív változásokat előidézték. Nálunk ellenben maradt a "sötét középkor"
Sajnos a történelem ismétlődik. Én szerettem volna igazi változást a belpolitikai rendszerben.
Igazából a valós "több-párt rendszert" emelném ki. Akkor lett volna, -és lennének- igazi viták a döntés hozatalban. A jelenlegi parlamentben is csak asszisztálnak az ellenzéki pártok. De ez a lusta embereknek köszönhető.
eszegfu
@vadsanca: Persze "józanul" én is belátom, hogy lépést kell tartanunk a világgal és egyedül egyetlen országnak sem sikerül. Viszont a szervezetem már tele van azzal, hogy minden "váltáskor", változáskor meghuzzuk a gatyánk madzagját, mert az reméljük: gyerekeinknek, unokáinknak biztosan jobb lesz... de azt látom minél jobban huzzuk, annál rosszabb. Már nem elég, hogy a gyerekeinket, szüleinket támogatjuk, hanem "civilként" is egyre jobban számitanak ránk... ami nem baj, mert amim van, szivesen megosztom, amig van mit. Ennek ellenére, hogy minden valahogy félresiklott, bizakodó vagyok.
bencemacska
Csak azt nem értem, kinek mi köze van ahhoz, hogy én mennyit és mivel telefonálok? És ha minden ruhámhoz más színű készüléket akarok ???-:)))
Azért használok feltöltőkártyást, mert ha valamit elrontok, bekapcsolva hagyok, stb csak a feltöltésem megy rá, és nem kapok egy egész nyugdíjamat "betakaró számlát!!!
Bár a férjem szokta gyorsan leüríteni, én kevésbé!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.